Ugorjunk egyet nagyot, vissza egészen
április elejére.
Már megint valami baja van annak a
nyavalyás szárítógépnek! Legalább 25x kellett újraindítanom, mire végre
végigment a program… És nem már megint összementek benne a ruhák?! A kedvenc
farmerom! A legkényelmesebb! Volt! Ugyanis mostmár szorít. Azért felvettem,
gondoltam, majd biztos tágul kicsit. De még este is szorított…
De legalább a fránya ‘piros-napok’ nem
tettek nekem keresztbe amíg a finnországi konferencián voltam. Lehet, hogy
ezért is szorít a nadrág, mert vizet tart vissza a szervezetem. Még jó, hogy
így alakult, olyan fejetlenség és rohanás volt ott, hogy wc-re sem volt időm
elmenni. Vagy enni rendesen. Azt zárójelesen megemlítem, hogy mikor már második
napja nem volt időm megszabadulni a tejfeleslegemtől, meglehetősen
kényelmetlenül éreztem magam…
Viccelődtünk is Håvard-ral, hogy biztos
terhes vagyok, azért nem jött még meg. Haha! Persze, biztos! Panni
‘megteremtésének’ a folyamata és a tömérdek orvosi vizsgálat egyértelműen
bebizonyította, hogy nekünk, két elzáródott petevezetékkel, ‘csak úgy
pikk-pakk’ mint másnak, nem megy a dolog.
De csak nem hagyott nyugodni a gondolat.
Furán is éreztem magam. Állandóan rázott a hideg – lehet, hogy valami
influenza? De már hányszor jártam így, hogy késett, vettem egy tesztet, és a
teszt hangosan a képembe röhögött: nem érted, hogy nem tudsz teherbe esni? Håvard
most is mondta, hogy Dóri, tudod, hogy neked így nem lehet… Igen tudom… De
mikor Panni a fürdőszobában öltözködés közben megölelt, és azt mondta, hogy ‘Mamma, kisbaba
van a pocakodban’ csak nem hagyott nyugodni a gondolat.
Április 9.-én reggel
csináltam egy tesztet. Pozitív lett.
Nem hittem el. Körülbelül 200x mentem
vissza és néztem meg, hogy biztos jól láttam-e. (Megjegyzem Håvard is ugyanezt
tette.) De mindig ugyanazt láttuk. Életem második pozitív tesztje. Ez meg hogy
lehet? Most mi lesz? Ezer gondolat cikázik a fejemben… De most komolyan, ez
hogy lehet? Oké, nyugodtan végig kell gondolni mindent. Jópár dolgot máshogy
kell akkor csinálni, szervezni… nézzük csak: új munka, új autó, új lakás… ez
most egy darabig nem fog összejönni. Bár az új autóra lehet, hogy szükség lesz,
mert el sem tudom képzelni, hogy tudnánk a sofőr mögötti ülésre is bepaszírozni
egy gyerekülést… Viszont a diplomamunkát le kell,
hogy adjam az ősszel, ha megszakadok is.
Közben megjött a vérvétel
eredménye. A hcg értékem nagyon magas volt (32307), amit a telefonos
asszisztens nem is hagyott megjegyzés nélkül: szerinte(!) vagy ikerterhesség
vagy pedig egy rossz kimenetelű terhesség (ún. üszögterhesség). Az orvos
viszont nem reagált rá, úgyhogy ezzel próbáltam nyugtatni magam. De kezdtük
beleélni magunkat, hogy lehet, hogy ketten vannak odabent! Igaz, egy
hálószobánk van, hová teszünk 3 gyereket? De akkor is, milyen jó lenne!
Panni nagyon édes volt. Már
az elején elmondtam neki, hogy kistestvére lesz. Másnap reggel felállt a
kiságyában és azt mondta: ‘Mamma, a kistestvérem van a pocakodban! Nem esik
ki, mert akkor belepottyan a hóba!’ Egy másik alkalommal Nagyi megkérdezte
Pannitól, hogy mi van a Mamma hasában: ‘Kisbaba’ ‘És mit csinál ott a kisbaba?’
‘Hát, csak játszik!’ Úgyhogy Panni képben van :)
Azt még nem is mondtam, hogy valami
pocsékul éreztem magam. Olyan
hányingerem volt reggeltől estig, szünet nélkül, hogy fel sem bírtam kelni az
ágyból. Ami meglehetősen hátráltatott az újonnan kapott munkám elvégzésében.
Szenvedtem, mint egy kutya, de próbáltam pár órát dolgozni minden nap – nem mindig
sikerült.
Mivel Pannival szinte semmit ilyesmit
nem éreztem, aggódtam egy kicsit. Elmentem még egy vérvételre. Mivel itt csak
egyetlen egy, a 18 hetes ultrahang van az egész terhesség alatt, ezért úgy
gondoltam, egy extra vérvételbe azért csak belemegy az orvos is. Nagyon nagy
szerencsém volt, mert a saját háziorvosomhoz kaptam időpontot (ő szökőévenként
egyszer van bent). És még mindig meglehetősen jó pasi – vagy csak már megint a
hormonok dolgoznak, legutóbb is terhesen találkoztam vele :) De a lényeg, hogy
jó fej volt, mondta, hogy csinálunk még egy vérvételt, és aztán egy hét múlva
még egyet, mert hát tényleg elég magas ez az érték. Ekkor 7 hetes voltam.
Három nap múlva hív az orvos. Hallom a hangján, hogy baj
van. A hcg értékem leesett 1010-re. De mivel nem volt vérzésem vagy erős
görcsöm, ezért az a legvalószínűbb, hogy a terhesség átalakult egy daganattá,
és szerencsére a daganat már nem fejlődik tovább. De elküld egy újabb
vérvételre, és sürgősségi beutalóval nőgyógyászhoz is. A furcsa az volt, hogy a
telefonhívással egy időben mintha elvágták volna az összes tünetemet. Elmúlt az
addig állandóan kínzó hányinger is. És most hiányzott. Nagyon. Kerestem a tüneteket, de nem éreztem semmit. Szörnyen éreztük magunkat.
Elvesztettünk valakit, aki ugyan csak egy pár hétig is, de az életünk részévé
vált.
4 nap múlva, május 2.-án hívott a
nőgyógyász, hogy pár óra múlva van egy szabad időpontja, bemehetek. A vérvétel
eredménye ekkor még nem volt meg, de ezek után nem is nagyon számított. Hogy
reménykedtem-e még valami csodában? Persze, reménykedtem, de nem sok esélyt
láttam rá. Egy ultrahangot félre lehet nézni (amit ugye Panninál el is játszottak),
de a számok nem hazudnak. Szerencsére nem kellett sokat várni. És szintén
szerencsére egy német nőgyógyász volt (az első várandósság után én már egy
skandináv orvosban sem bízom). Az ultrahang előtt elmagyarázta, hogy mire
számíthatunk. Ő attól tartott a legjobban, hogy méhenkívüli terhességről van
szó, mivel zártak voltak a petevezetékek. Huhh, hát akkor nézzük…
Az ultrahangon egy 1,59 cm nagyságú,
tökéletes, kis életet láttunk, dobogó szívvel! Az érzés leírhatatlan volt.
Annyira boldogok voltunk!
Hogy milyen érzelmi hullámon mentünk keresztül az elmúlt egy hétben, nem is tudom leírni.
Két nap múlva hív az orvosom az új hcg eredménnyel:
334800. Szabadkozott, hogy valószínűleg elcserélték
vagy a vérmintát vagy az eredményt. Furcsa, azt mondják az ‘áldott állapot’ az ember
életének legcsodálatosabb időszaka – nekünk mindkét gyerekkel ilyeneken kell keresztül
mennünk, csak azért, mert valaki nem jól végzi a munkáját. De most ez sem számított! Csak az, hogy minden
rendben van!
Május 20.-ra visszahívott
minket a nőgyógyász egy ellenőrzésre. A mi kis csodánk már 38 mm-re nőtt, és
minden rendben van vele! Olyan ugri-bugrizást és táncolást tartott odabent
az ultrahang alatt, hogy nem győztünk betelni vele!
Május 26.-án voltam a
bábánál (itt ugye csak bábás kontrollok vannak). Így első alkalommal csak a
papírokat töltöttük ki, és beszélgettünk. A gyermekünk érkezésének várható időpontja pedig
(norvég számítás szerint – mert itt ugye számolni is máshogy számolnak): 2016.
december 16. Csak azt remélem, hogy ez a bébi kicsit fürgébb lesz, mint Panka
volt, mert ha ő is ráhúz egy hetet, lehet, hogy szentestére jön. Na meg a 48
órás vajúdást is jó lenne ez alkalommal kicsit lerövidíteni!
Jelen pillanatban 12 hét és
2 napnál járok, és 49 kiló vagyok, 86 centis pocak körfogattal. Pankával
ilyenkor 54,5 kiló voltam, 88-as pocakkal. De vele már eleve többel indítottam
a hormonkezeléseknek köszönhetően.
Panni egy Csoda volt! Egy
nagyon nagy Csoda, aki jópár kínkeserves év után, de a legelső lombikos
beültetéssel teljessé tette a családunkat, és az életünket. És
most itt a második Csoda! Aki akkor is a miénk akar lenni, amikor az orvosok
azt mondják: lehetetlen. Édes kisebbik Csodánk, köszönjük, hogy vagy nekünk!
Úgyhogy mindenki, aki még vár a Csodára
– ne adjátok fel! Mert Csodák igenis vannak!!!
