Igaz, már január közepén járunk, de még csak most van időm arra, hogy elmeséljem, mi minden történt decemberben, itt északon. Úgy érzem, nagyon nehéz összeegyeztetni a munkát (ahol óriási a fejetlenség) a kisgyermekes-anya szereppel. Az erőtartalékaim legvégénél járok. Gigi hallotta, mikor mondtam, mennyire fáradt vagyok, erre készített nekem egy "remélem meggyógyulsz" lapot. <3
De ugorjunk csak vissza decemberre. Időm most is csak csekély, amit a laptop előtt tölthetek, ezért igyekszem rövidre fogni.
Járt ám nálunk a Télapó is. A lányoknak mindig nehéz megmagyarázni a barátaiknak, hogy ők miért teszik ki a csizmájukat december 5.-én az ablakba, és miért kapnak másnapra meglepetést bele. Az idén a két rózsaszín csizma mellé bekerült Fridus kis cipőcskéje is. Na meg persze Pappáé (aki meglepően sok energiát fektetett a téli bakancsának kipucolására, mielőtt az ablakba tette volna), Nagyié és az enyém is.
Pannusunk úszócsillag lett! Ez azt jelenti, hogy következőket tudja: 100 méter gyorsúszás, 100 méter hátúszás, 1 méterről fejest ugrani, 2 méterre lemerülni és 3 percig háton lebegni. Ez alkalomból egy kis "úszócsillag-kupát" kapott.
.jpg)
December közepén megérkezett Sapi is, és megkezdődött a karácsonyi szünet. Gomma sajnos az idén nem tudott velünk ünnepelni, ugyanis fél év alatt másodszorra törte el a lábát. Csak ő hiányzott a tökéletes karácsonyhoz.
Karácsony előtti nap gyönyörű hóeséses időnk volt. Nagyival ki is mentünk sétálni.
Karácsony napja nagyon-nagyon jól telt. A tradicionális karácsonyi "brunch" indította a napot.
Utána a lányok kibonthattak egy-egy ajándékot. Csodás dolgokat készítettek egymásnak, és nekünk is. Gigi rajzolt, mécsest és karácsonyfadíszt festett, kis télapót készített, Panni pedig kötött és varrt. A legcsodálatosabb ajándékok voltak.
2 órára mentünk a mellettünk lévő településre a templomba. Mire onnan hazaértünk, már nálunk járt a Jézuska!
Este sokáig ébren lehettek a lányok is, sokáig játszottunk, ettünk, beszélgettünk. Mivel a nyáron nem voltunk bogyót szedni, ezért a karácsonyi desszert az idén eltért a hagyományoktól. A lányok pudingot kértek, nekünk felnőtteknek pedig kapucsínós pavlova volt.
A következő napok is nagyon jól, nyugodtan teltek. Igaz, szegény Pappa a karácsony nagy része alatt éjszakás volt. De itthon voltunk, játszottunk, jókat ettünk.
.jpg)
Panni készített egy karácsonyi sütemény-tartót.
A szilveszter is a hagyományokhoz híven telt. A nap nagy élménye, mint mindig, hogy ez az egyetlen nap, amikor meg szabad fogni a karácsonyi manókat. (Mindjárt mutatom azt is, hogy hogyan lett a kettőből három.)
Most is volt óránként lufidurrantás, 6 órától, ahol minden lufiban egy-egy kérdés volt elrejtve az óévre vagy az újévre vonatkozóan. Szilveszter nem telhet el táncos-játék nélkül!
.jpg)
Reméljük az új év csupa boldogságot hoz majd, egészséget mindannyiunknak, és nagyon-nagyon sok együtt töltött időt a családunkkal!
Akkor most mutatom, mennyi zsiványságot csinált nálunk Hópihe és Selma, és ki lett az új tagja a manó-családnak.
Egy nap például sztrájkoltak, mert a lányok nem raktak rendet előző nap.
Gigus most is nagyon sírt, mikor el kellett köszönni tőlük, de azt ígérték, visszajönnek 2023-ban is.
Pannusnak 2022 karácsonya sajnos magával vitte a karácsonyi csoda egy részét. Pappa azt mondja, hogy már időszerű volt, hiszen mindjárt 9 éves, de engem akkor is elszomorított egy picit. Először a manók "buktak le" - vagyis ezt tudtam meg először. A manók már többször rajzoltak a lányok arcára, sosem ébredtek fel rá. Egyik este azonban (miután a saját homlokomra már rárajzoltam), Panni homlokára rajzolom a villámot, mikor egyszer csak kinyitotta a szemét. Még nem aludt, pedig 11 óra volt. "Mamma, mit csinálsz?" Nagyon meglepődtem! "Á, csak valamit akartam rád rajzolni." "Fridára is rajzoltál?" "Nem, nem, csak rád." Akkor átfordult a másik oldalára, és elaludt. Másnap mindenki viccesen nézi egymás homlokát. Sapi megkérdezte, hogy ezt meg ugyan ki rajzolta ránk. Panni megszólal, hogy ő tudja. Gigi rögtön nagyon figyelt. Panni rám nézett, én pedig szavak nélkül, csak a szememmel könyörögtem neki, hogy ne mondja el. Azt mondta: "Hát a Hópihe!"
Később megkérdezte, hogy ugye csak én mozgatom őket. Elmondtam neki. De megígérte, hogy Giginek egy szót sem szól.
Pár nappal ezelőtt Panni beszélni akart velem.
"Mamma, van valami, amit már régóta el akartam mondani neked. De nem voltam benne biztos, hogy elmondjam-e. De tudom, hogy neked mindent elmondhatok, úgyhogy inkább elmondom." - húha, de sok gondolat futott át az agyamon hirtelen. "Szóval, karácsony előtt pár nappal bújócskáztunk Sapival. Én a ti hálószobátokba akartam elbújni, pedig tudtam, hogy azt mondtad, most ne menjünk be oda." - ekkor már tudtam, mi lesz a folytatás. "Bementem a gardróbba, és ott volt egy nagy becsomagolt doboz, és egy lófej lógott ki belőle." Én ekkor megkérdeztem tőle, hogy szerinte ez most mit jelent. "Hát, szerintem azt, hogy mindent ti vesztek." - körülbelül itt tartott a beszélgetés, amikor nekem elkezdtek potyogni a könnyeim. "De mamma, én azért hiszek a Jézuskában." - megkérdeztem tőle, van-e bármilyen kérdése. "Azt hiszem, csak kettő. Honnan tudjátok, hogy mit kérünk, ha előbb elrepül a Jézuskának a levelünk, mint ahogy azt ti elolvasnátok? Vagy ezt még nem akarod elmondani?" - azt mondtam, hogy ezt talán még nem. Azt is megkérdezte, hogy nem nehéz-e úgy csinálnunk, mintha meglepődnénk. De mondtam, hogy nekünk elég a boldog arcukra néznünk, azért nem nehéz. Megkértem, hogy Giginek ne mondja el, ő hagy higgyen még a csodában. "Mamma, megígérem, hogy soha nem mondom el neki. Majd egyszer rájön ő magától. De mamma, ha már Gigi felnő, és gyerekei lesznek, akkor azért muszáj lesz megmondani neki, hogy nehogy csak várja majd az ajándékokat, aztán azok nem is jönnek maguktól." - Hát, ez annyira édes volt, hogy azóta is ezen mosolygok, ha rágondolok.
Elérkezett a január, megkezdődött a munka, az iskola, és Pappának a Fridával töltött fél éve. Leszedtük a karácsonyfát, elpakoltuk a karácsonyi dekorációt, összetörtük a mézeskalácsházat. Ezzel hivatalosan is véget ért a karácsony. A tél viszont még nagyon sok hideget, havas napot tartogat. A lányok fakutyával vagy szánkóval járnak iskolába.
Nagyi és Sapi január 8.-án indult volna haza. Viszont akkora vihar volt, hogy nem tudott a repülőjük leszállni. Úgyhogy visszajöttek! Mekkora boldogság volt!
A lányok csak azt mondogatták, hogy ez azért van, mert ők imádkoztak azért, hogy ne menjenek el. Az extra napot azonban sötétben töltöttük, ugyanis a vihar miatt az áram is elment. Itt ültünk együtt, a kandallóban égett a tűz (itt ugye egyébként elektromos a fűtés), gyertyákkal és zseblámpákkal világítottunk, és szendvicseket csemegéztünk (mivel a tűzhely is elektromos). Este, egész későn jött csak vissza az áram.
Szegény lányok, már a második este sírták álomba magukat. Mindig szomorú a búcsúzás. Reggel Nagyi és Sapi másodszorra is elindult. Volna. Ugyanis olyan sokat késett a gép, hogy azzal nem érték volna el a csatlakozást Oslo-ban. Egy újabb hosszadalmas (és nehézkes) telefonos beszélgetés után a légitársasággal kiderült, hogy csak egy hét múlva van szabad hely a budapesti járaton. A Jóisten adott nekünk még egy hetet. Panni és Gigi olyan boldogok voltak! Azt mondták, azért volt, mert most is imádkoztak. Azt is mondták, hogy "Sosem mennek haza, mert mi mindig imádkozni fogunk!"
Az extra hetet mindenki próbálta a lehető legjobban kihasználni.
.jpg)
