Tegnap hazaértünk. Pannim
már lefeküdt, én vettem egy forró zuhanyt, és végre jól érzem magam. Megnyugodtam.
Itthon vagyunk, itt már semmi bajunk nem eshet. Mert amin tegnap és tegnapelőtt
keresztülmentem, azt nem kívánom senkinek… Csütörtök reggel ért el minket a
hír, Norvégiát terrortámadás fenyegeti. A nap nagyrészét a tv előtt töltöttük,
vártuk a fejleményeket, de nem sokat tudtak mondani. Mi hárman, két gyerekkel,
meg azon tanakodtunk, ugyan mit csináljunk. A lehetőségeink a következők
voltak:
- Elhalasztani a hazautat, és várni – de meddig? Napokat, heteket, egy hónapot? Azt mondták, hogy a támadás a következő napok egyikén várható.
- Busszal hazamenni – ez kb. egy hétig tartana, ami egy 5 hónapossal és egy „hiper” gyerekkel nem tűnt túl jó ötletnek.
- Hazamenni bérelt autóval.
- Mindent úgy csinálni, ahogy terveztük.
A hajóúton minden rendben
is volt, a bergeni kikötőben viszont nagyon rossz volt várakozni. Aznap
kezdődött egy vitorlás-fesztivál, hangos zene, tömeg, na meg rendőrök – én meg
csak szorítottam Pannit magamhoz, és vizslattam mindenkit. A repülőtéren is
minden rendben ment, Bergenben is és Oslóban is. Viszont hatalmas fegyverekkel
a kezükben sétáló rendőrök jöttek-mentek, tűznyitásra készen. Úgy érzem, hiába
próbálom leírni milyen is volt, nem tudom. Még a hideg is kiráz, ha rá
gondolok. De megérkeztünk Altába. Igaz, a pilóta olyan keményen tette a gépet,
hogy valaki sikítani kezdett a gépen. Panni egész nap nem kakilt, de a repülőn
úgy bekakkantott, hogy az egy dolog, hogy neki mindene olyan lett, de nekem is
végigfolyt a felsőmön meg a nadrágomon is! Nem semmi a csaj! Viszont attól a
perctől kezdve, hogy az autónkba beültünk, Pankám csak vigyorgott meg nevetett!
És ezt egészen lefekvésig abba sem hagyta. Körülbelül ez idő tájt, egy
rohamosztag szállt ki Altába!!! Valaki betelefonált a rendőrségre, hogy két
feketébe öltözött, gyanús alak megy le a sziklák között a tengerpartra. A
fegyveresek megérkeztek, a gyanús alakok pedig – mint utólag kiderült – csak helyi
lakosok, akik pecázni mentek…
A nyaralásra visszatérve –
és az utolsó napot leszámítva – egész jó volt. Kivéve, hogy négy éjszaka 29 fok
volt a hálószobánkban. Pannikám alig aludt valamit – persze mi sem sokat. Olyan
sokat hallottam ez alatt az egy hét alatt, hogy azért nem alszik, mert nem elég
laktató már neki a tejem, hogy komolyan gondolkozni kezdtem rajta, vajon
tényleg ez a baj? De örömmel jelentem, hogy az első itthon töltött éjszakáját
ébredés nélkül végigaludta!
Panni pancsolt Bendik
kismedencéjében és egy rögtönzött kiskádban is, és nagyon imádta! Már alig várom, hogy elkezdjük a bébiúszást!
Pannikának ma van a
névnapja! Megünnepeltük egy extra-hosszú fürdéssel és vízfröcsköléssel! Na meg
a kedvenc cicijéből kapta a vacsorát!
Hétfőn töltötte be az öt
hónapot! Jövő héten viszem majd oltásra, akkor majd megmérem, de szerintem már
hét kiló körüli a kisasszony. Már nagyon ügyesen átfordul a hasára, és erős is,
ügyesen kinyomja magát! És már párszor – szerintem csak véletlenül – de már
vissza is fordult a hátára. Nagyon figyel mindent és mindenkit, a repülőn is
egyfolytában a szomszéd fiúval flörtölt… Nekünk meg huszadikán volt a hét éves évfordulónk!
A mai nap nyugisan telt,
nagyjából kipakoltam a bőröndből, holnapra már csak apróságok maradtak.
Sétáltunk egy jót, quesadillát ettünk vacsira, és mindjárt megyek aludni.
Remélem ma is olyan jó éjszakánk lesz, mint tegnap volt!
Holnap, ha lesz időm,
felteszem picasara a képeket. Addig is, egy kis ízelítő:
Bergenben, még odafelé:
Pannika kiszívta anya állát:
Sok üzenetre nem válaszoltam az elmúlt két hétben, ígérem pótolom ezt, amint tudom :)
