Egy hosszú nap margójára

Már fáradtan ébredtem. Nagyon rosszul aludtam. Vagyis, az igazat megvallva, nem is nagyon aludtam. Csak forgolódtam. Biztos ideges vagyok, pedig nem is érzem. De biztos az a baj. Ma éjszaka biztos a lábaim is megfájdulnak (tipikus Dóri "poszt-idegességi-fájdalom"). Pedig olyan nyugodtan csinálunk mindent! Néha már-már várom, hogy mikor borul ki a bili valakinél, és kapunk össze valamin, de nem. Mindenki nyugodtan teszi a dolgát. A ma reggeli hangulat kimondottan békés volt.

Az elmúlt két napban lehullott 70 centi hó, ma is nagyon esett, de reménykedtünk, hogy majd alábbhagy. Délre igyekeztünk minél több dolgot szállítás-készre kiüríteni, letakarítani. Le a kalappal a lányok előtt is, hiszen ma főleg a tv elé voltak beparkolva.

Mi már délután kettőkor elég fáradtak voltunk.

"Mamma, én most spion vagyok, és figyelem a Pappáékat!"

Aztán a lakás ürült...

 Második körre készen.

 Aztán Gigi kidőlt egy kicsit...

 Az esti mesét már az új, rögtönzött kanapéról néztük.

És a hó csak hull, szüntelen...

A lányok a mi ágyunkban alszanak ma éjszaka, legalábbis, ha egyszer elalszanak...

De most már mi is pihenünk! Holnap folytatjuk!

És a nap nagy-nagy eseménye (ha költözködés nem lenne az): Délután sütöttem friss kenyeret, nagyon szép, ropogós héja lett. Panni mindig a csücskét kéri. Evés közben egyszer csak odaszalad hozzám: "Mamma, mamma, képzeld mi történt! Olyan kemény volt a kenyered, hogy amikor beleharaptam kimozgósodott a fogam!" - úgyhogy most már fent is van egy, ami mozog :)