Már az október 31 sem úgy telt, ahogy elterveztük. Itt nagy hagyománya van a Halloween-nek, a gyerekek egész este kopogtatnak az ajtón, jelmezbe öltözve. Mi pedig mindig felkészülünk: töklámpás és bő két kiló cukorka. Az idén a lámpás-faragás az utolsó pillanatra maradt, ugyanis belázasodtam, és csak halogattam a dolgot. Érdekes, mert más bajom nem volt, ráadásul senki más nem volt beteg a családban. Be is mentem a bábához, mert picurkám nem mozgott annyit, mint szokott. Azt mondták, minden rendben, csak ne hagyjam a lázam 39 fölé menni.
Hát, úgy esett a dolog, hogy Halloween délután már nem tudtam levinni a lázam, és igen-igen 39 felé és fölé kúszott. Bementem az ügyeletre. Håvard ment Panniért az oviba. Mondtam, hogy amint hazaértek és ettek, csinálják meg a töklámpást, én pedig szólok, ha végeztem. Két és fél órát vártam lázasan, hideg-rázósan mire behívtak. Megállapították, hogy vírus, nincs mit tenni vele, csak vegyek be bőven lázcsillapítót. Jó. Hazamentem.
Panka sem volt jó passzban. Nem akarta felvenni az Elzás-ruháját sem, és csak sírdogált, hogy fáj a pocakja. A gyerekek pedig csak jöttek-jöttek, Pappa ment ki hozzájuk, én pedig lázasan feküdtem a kanapén egy pocakfájós kistündér társaságában.
Pár nap alatt átvészeltük a dolgot mind a ketten, de a hónap hátralevő részében oda-vissza fertőztük egymást.
Szerencsére Pappa születésnapjára úgy-ahogy összeszedtük magunkat, és egy finom tortával ünnepeltünk.
Esszük a szülinapi tortát. Panni megfogja a marcipán bevonatot és megkérdezi:
"Ez sajt?"
"Nem, szivem, marcipán."
Utána eszik tovább, majd azt mondja:
"Mamma, kérek répát."
"Micsodát?!"
"Csak egy picit, mellé."
És majdnem megzabáltuk utána! :D
Mostanában Panka nagyon rákapott az arcfestésre, ilyenkor dekorál mindenkit a családban.
Van, amikor nem csak az arcára fest, hanem a pocakjára is.
Azért az Elzás ruhát is felvettük egyszer :)
Végre esett a hó is! Már nagyon vártuk, mert az idén elég későn jött. Mínuszok bizony már vannak jó ideje (elég kemények is), de hó még csak most hullott.
Hamarosan itt az ideje újra előszedni a síléceket is :)
Barátnője is van ám, kettő is, Kaja és Pauline! És igazi kis huncut csajok, mikor együtt vannak. Panni és Pauline egy napon születtek, és mindketten Hammerfestben. Úgyhogy az ő anyukája volt az egyik, aki beelőzött szülésnél :) A 'régi' barátnő, Maya, már a nagycsoportban van, de az udvaron így is szoktak játszani. Valamelyik nap is Mayával, és csupa 'nagylányokkal' fogócskázott!
Venke óvónéni nagyon jó fej, állandóan küldi sms-ben Panni aranyköpéseit. Panni már ment volna nagyon az udvarra, és nem akart előtte elmenni wc-re. De Venke mondta neki, hogy előtte muszáj pisilni. Panni csak ráült a wc-re. Venke megkérdezi: "Jön a pisi?" Erre Panni: "Igen. Most örülsz?"
A hónap legnagyobb eseménye, hogy Panni mostmár egyáltalán nem hord pelust napközben. Bő két hete sikerült egy igazi kakit nyomnia a wc-be - hatalmas volt a boldogság! Ő is nagyon meglepődött, hogy sikerült :) Kérte is ám utána a jutalom-csokit! Mivel csokit szinte egyáltalán nem kap, gondoltuk, ez jó motiváció lesz. Másnap jön az üzenet az oviból. Panni ül a wc-n és kiabál: "Venke!!! Kakiltam! Most a mamma csokit kell, hogy vegyen nekem!"
Következő nap csak ennyi állt az üzenetben: "Újabb csoki"
Azóta szerencsére sikerült a csokit matricára cserélni - de mostanában már azt is elfelejti.
Volt az oviban egy nagyon negatív élményünk is, amin én még mindig nem nagyon tudom túltenni magam. Mentünk Panniért. Az óvónő jön elénk, és viccesen meséli, hogy Panni lefeküdt kint a fűben és elaludt. Biztos nagyon álmos volt. És csak kacag, mint egy idióta. Megjegyzem nagyon kemény mínuszok voltak ezidőtájt, és az óvónő nem tudta megmondani, mennyi ideig is feküdt a gyerek a fűben... Persze amint Pankát megöleltem, rögtön éreztem, hogy magas láza van - az én örökmozgó lányom nem fekszik csak úgy le a fűbe... Ők nem vették észre...
Panni az elmúlt héten nem akart az oviban aludni. Kivitték ugyan a babakocsiban, de pár perc után azt látják a kamerán, hogy Panka kicipzárolja a télizsákját, kimászik a kocsiból, belebújik a csizmájába és elindul befelé. Miután ezt három nap eljátszotta, abban egyeztünk meg, hogy nem kell többet aludnia az oviban. Igaz, oviból hazafelé szinte mindig elalszik, és Pappa úgy hozza be az autóból, mint egy zsák krumplit :)
November másik nagy eseménye, hogy levágtam Panni haját. Állandóan a szemébe lógott. A választás rajta állt: vagy copfozhatom minden nap, vagy le kell vágni. Hát a copfról szó sem lehetett, mert az ugye nagyon fáj. Jó, akkor megyünk fodrászhoz, és az egészet rövidre vágatjuk. "Ne, ne! Mamma, inkább te vágd le!" Jó, gondoltam, elöl én is le tudom vágni. A végeredményről megoszlanak a vélemények, de szerintem így még annál is szebb, mint volt - ha ez egyáltalán fizikailag lehetséges. De én ugye elfogult vagyok :)
Pindurkám annyira nem pindurka már, hogy alig fér el a pocakban. Hogy a gyomrom vajon hová lett, azt nem is tudom, csak azt, hogy ételnek bizony nem nagyon van hely. Alig birok enni valamit, mert rögtön 'telezabáltammagam' érzésem lesz. Arról nem is beszélve, hogy állandóan a bordáimon zongorázik a kis drága, ami néha bizony meglehetősen fájdalmas. És, ha már a fájdalomnál járunk... a medencém annyira szét van már csúszva, hogy a csontkovács már verejtékesre izzad, de akkor sem tudja visszatenni a helyére. Sőt, azt mondta, hogy legyek nagyon óvatos, mert a térdem, csuklóm, könyököm is nagyon laza.
És a fájdalom itt még nem ér véget. Visszaolvastam a Pankával való várandósságom utolsó heteit, akkor sem köntörfalaztam, úgyhogy most sem fogok. Az elmúlt két hetet ágyban fekve töltöttem, mert meg sem tudtam mozdulni. Egy hatalmas, és eszméletlenül fájdalmas aranyeret növesztettem. Ez alkalommal egy trombózisost - ilyenem még úgysem volt! A viccet félretéve, annyira szörnyű volt a helyzet, hogy segítséget kellett, hogy kérjek a háziorvosomtól. Igen, a még mindig nagyon sármos, fiatal 'doktorbácsitól'. De annyira fájt, hogy ciki, nem ciki, valamit kezdeni kellett vele. Beutalt a kórházba műtétre. A majd 6 óra autóút bizony nem tett jót neki. A kórházban szerintem az összes ügyeletes orvos vetett egy pillantást az alsó felemre... Végül, abban egyeztek meg, hogy nem műtik meg szülés előtt, mert az sem lenne jobb. Úgyhogy hazajöttünk. Egy bő hét után kezdett enyhülni a fájdalom, mostmár úgy, ahogy, de átvészelem a napokat. De így is többnyire csak fekszem. Pankának így főleg csak olvasni tudok, vagy kírakózunk egy vágódeszkán az ágyban. Egyik nap énekeltünk egy könyvből. Az egyik dalt átugrottam, mert azt nem tudom. Panni viszont váltig állította, hogy de-de, tudod mamma. Nézem a kottát, elkezdem énekelni. Erre Panka megszólal: "Ezt nem tudod mamma..."
A hónap első fele egyébként tanulással telt, ugyanis november 14.-én volt a diplomavédésem. A szerénységem félreteszem, és büszkén mondom, hogy mostmár mester-diplomám van, és 'hivatalosan' is társadalomkutató lettem! Nem volt könnyű 3 év, az biztos! De hercegnővel a pocakomban kezdtem, és hercegnővel a pocakomban fejeztem be :)
Ha esetleg valakit érdekel, van pár szabad órája, és szeretné elolvasni, az itt megtalálja a kutatómunkám: https://en.uit.no/prosjekter/prosjektsub?p_document_id=345272&sub_id=348167
A nagy esemény alkalmából kaptam egy új telefont is, mert a régi már jópár hónapja megadta magát.
Csibém is boldog volt, mert így 'játszhat' a régivel.
Mától kezdve nem jön fel a napocska egy jódarabig, úgyhogy lámpák, mécsesek előkészítve. Ennek alkalmából az oviban is volt buli.
A hónap meglepetése volt, mikor a két szomszéd néni beállított hozzánk, ajándékokkal gazdagon! Nagyon meglepődtünk! Az egyikükkel a köszönésen kívül nem igen beszéltünk mióta beköltöztek. De mindkét gyermekünknek ajándékot hoztak! Panka gyapjú szerelést kapott, Kistestvér pedig egy szintén gyapjú kórházi szettet és kistakarót (itt ilyenben hozzák haza a gyerkőcöket a kórházból). Mind a kettőt a szomszéd néni kötötte!
Egyébként pedig betölöttem a 37. hetet. Mérések a következők:
61 kiló és 106 centi pocak-körfogat. (eddig +14 kiló). Az elmúlt hónapban nem híztam egy dekát sem.
Pannival ugyanekkor: 64 kiló és 106 centi (+10 kiló).
És az összehasonlítás: 2014 és 2016
Friss hírek:
Pénteken nagyon rosszul lettem. Nagyon szédültem, hányingerem lett, leizzadtam. A vérnyomásom olyan alacsony volt, hogy a vérnyomásmérő nem mérte meg. Alig bírtam ébren maradni. Mentő vitt be az ügyeletre, lábra sem bírtam állni. Bent voltam bő két órát. Minden eredményem jó volt, ezért hazaküldtek. Azt mondták, hogy valószínűleg a pocaklakóm elnyomta a nagy ért, ami a méh mögött van (a fekvés következtében), és ezért nem kaptam elég vért és oxigént. Azóta csak az oldalamon fekszem, és ma mégis megint elég rosszul voltam. Nem annyira, mint tegnap, de a vérnyomásom most is csak 82/45 volt. Szóval nem vagyok toppon...
Nem tudom, lesz-e még időm és energiám írni Kistestvér érkezése előtt. Hihetetlen, hogy mindjárt "itt az idő". Nagyi is itt van mindjárt, addig csak kihúzzuk valahogy :) Akárhogy is, akármennyire is nehezek ezek a napok, azért én mégis annyira boldog vagyok. Panni napról napra egyre fantasztikusabb, viccesebb, gyönyörűbb! Na és mennyit eszik! Valami hihetetlen. És hamarosan négyen leszünk. Még egy fantasztikus kislány lesz az életünk része. Nagyon várom ezt a karácsonyt! Bizony, más lesz, mint a többi, de szerintem ez lesz az eddigi legszebb. Együtt a Családdal!
