Az elmúlt tíz napban még saját magunkon is sikerült túltenni. Ilyen sűrű programunk és napirendünk már nagyon régóta nem volt (nem is tudom, volt-e már ilyen). De azért így is sikerült beiktatni egy kis hegymászást (tényleg csak egy rövidet), teljesen egyedül. Erre majd a végén még visszatérek.
Kezdeném ott, hogy az anyósomat vártuk, akit két éve láttunk utoljára. Persze, hogy azt szerettem volna, hogy minden tökéletes legyen. Úgy terveztem, hogy ha Frida jól alszik, két nap alatt rendbe teszem a lakást, eltüntetem a nagyja a szennyest, és még sütök is valamit. Frida viszont nem aludt jól, így egy napom maradt hátra - nem baj, a ruhákat majd kimosom később. Reggel Gigire elég volt egy pillantást vetni ahhoz, hogy tudjuk, ő bizony nem megy oviba, mert valami nem stimmel vele. Rossz volt a kedve, szótlan volt, gubbasztott és a hasát fájlalta. Enni sem kért. A többiek elmentek itthonról, Gigit beparkoltam a kanapéra, és a kezébe adtam a távirányítót. De mesét sem akart nézni.
A következő két napban az idei első focikupán vettünk részt. Panni már egy csoporttal fentebb került, már ötös focit játszik. Giginek ezek voltak az első meccsei, ők még csak hármas focit játszanak. Mindkettőjüknek 4-4 meccsük volt. Az idő nem volt túl jó, esett az eső, és elég hideg szél fújt. Mivel szabadtéri meccsek voltak, ezért voltak kihívások két külön csapatban focizó gyerekkel, egy edző férjjel és egy babakocsiban kuporgó babával, akit az eső miatt nem is nagyon lehetett kivenni. De szuper volt az én két kis focistám! Minden erejüket beleadták, az biztos! A hideg ellenére is csatakosra izzadtak. Panni hihetetlenül sokat futott, nem is tudom, hogy bírta. Gigi pedig nagyon élvezte a meccseket. Igaz, nem mindig arra futott amerre a labda ment, de végig fülig érő mosollyal, boldogan szökdécselt.
A két nap alatt mindannyian kimerültünk (volt, aki fizikailag, és voltam én, aki szellemileg). Panni a második nap végére taknyos lett. Érdekes, hogy milyen különböző Panni és Gigi. Pannin a gyomorvírus észrevétlenül átmegy, neki sosincs ilyen baja, viszont felsőlégúti megbetegedése gyakran van, és sokára is gyógyul meg belőle.
A következő napok sem teltek eseménytelenül. Altában most két hét "Tegyél a környezetért" hét van. Ilyenkor kell, többek között, a kijelölt hegyeket is megmászni az éves 'hegymászós-pólóért'. Gigiék az óvodával mentek mind a három hegyre, Panniék az iskolával, mi pedig Pappával felváltva.
Gigi a bal hátsó:
Panni volt velem is, és Pappával is.
Pannival igyekszünk most több időt együtt tölteni, külön-külön is, mert valami bántja szegényt. Megváltozott. Erről hosszú oldalakon keresztül tudnék írni, de most nem teszem. Hogy ez a kiskamaszkor, féltékenység, vagy a szerelmi bánata (igen, már az is van...), azt nem tudjuk, de próbálunk sokat beszélgetni vele (már amikor itthon van és nem a barátaival; újabban megint teli a ház barátnőkkel), és reméljük, hogy sikerül ezen is gyorsan átlendülnünk.
Giginek harmadik nekifutásra sikerült végre egy kis összejövetelt megszervezni és lebonyolítani a barátaival. Az iskola tornatermében tartottuk az elmaradt születésnapot, ami nagyon jól sikerült. Frida végre megbékélt a hordozókendővel, így ő az egészet végigaludta, én pedig két szabad kézzel szorgoskodhattam.
Az iskola utolsó két hete kirándulásokkal, hegymászással, kinti iskolával telik. Ilyenkor mindig virslit és hotdog kiflit visznek magukkal a gyerekek, amit az általuk rakott tűzön megsütnek. Június közepére kellőképpen elegük lesz a hotdog-ból. :D Június 20 a tanév utolsó napja. Ezen a napon délután kettőig még iskola van (tanterem rendbe rakása, film nézés, kinti iskola), délután pedig "évzáró". Ez (is) teljesen másképp zajlik, mint Magyarországon. 5 órától minden osztály (1.-10. osztály) tart egy rövid előadást (éneklés, tánc, vers, vagy bármi más, amit szeretnének), utána pedig közös grillezés a tanárokkal, gyerekkel, családdal együtt az iskola udvarában.
Olyan büszke vagyok mindkettőjükre, amiért az idén is megmászták mind a három hegyet! Én túra közben több helyen elcsodálkoztam, vajon hogyan megy itt Gigi fel vagy le azokkal a pici lábaival. De megmászta mindet. Panni is megcsinálta, pedig egyre rosszabbodik a csípő/medence problémája. Mostmár minden lépésnél kattog szegénykémnek, de azt mondja nem fáj. Egy éves kora óta hordjuk ide-oda, kérem, hogy vizsgálják ki, de semmit nem találnak. Mindig csak azt mondják, majd kinövi. Mivel a mozgása nem javul, sőt, ezért muszáj tovább keresgélnünk, hátha végre megtalálnánk azt, aki segíteni tud. Így van szegénykém a fogával is. Az egyik felső metszőfoga sokkal fentebb van, mint a másik. Ezt is már bő két éve nézik, ugyanis egy jó nagy dudor van mögötte, amitől a fog nem tud a helyére bemenni. Nem tudják mitől van, így ezzel is csak türelemre intenek, hogy majd megoldódik idővel. Sajnos az én "anyai-agyam" ezt a "várjunk, majd elmúlik" dolgot nem nagyon tudja elfogadni.
Fridával voltunk a csontkovács-fizioterapeutánál, akihez a várandósság alatt is jártam. Szülés óta még mindig problémák vannak a medencémmel, így többször voltam már nála azóta is. Fridát is megnézte, őt is átmozgatta. A nem mindennapi születési pozíciója miatt neki sem volt minden a helyén (többek között a medencéjénél, alsó bordájánál és a nyakánál) de őt is szépen "megdolgozta".
Én voltam egy gyors, "magányos" hegymászáson is, amíg Pappa elvitte a három lányt bakancsot venni. Szerencsére Frida jót aludt addig a babakocsiban, úgyhogy a nagylányok tudtak cipőt próbálni. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül kirándulni, amikor nem kellett egy vagy két gyereknek a kezét fogni, felsegíteni, győzködni, hogy mindjárt ott vagyunk, vagy éppen megpisiltetni. Jó volt egyedül is, de azért a lányokkal sokkal jobb!
Frida is nő, mint a gomba; már elmúlt két hónapos, 5.4 kg (volt legutóbb, mikor a védőnő mérte) és majdnem 60 cm. A múlt héten megkapta a bcg oltást és a rota-vírus ellenit is. Nagyon-nagyon jókedvű kislány, egyfolytában mosolyog, beszél, sőt, velem együtt "énekel" mikor énekelek neki. Pár napja hangosan nevetett, mikor Gigi bohóckodott neki. Körbeálltuk mindannyian, és könny-potyogtatva nevettünk mi is vele együtt.
