A lányok persze rögtön eszeveszett játszásba kezdtek kint is és bent is.
Nekem az első gondolatom (nyugodt és egyáltalán nem túl-aggódó anya lévén...), hogy a gyerek lenyelt egy gombelemet és meg fog halni. Próbáltam meghánytatni. Nem jött semmi. Nagyi közben hívta az ügyeletet, akiknek elmesélte, hogy a gyerek GYÉMÁNTOT nyelt, mit csináljunk. Mondták, hogy a hánytatást hagyjuk abba, és menjünk a Bókay-kórházba. Sapi már vitt is minket, Nagyi otthon maradt, hogy Gigit lefektesse, Gomma pedig élvezhette a pár-órája-Magyarországon-jajdejó-életérzést.
Útközben arra is fény derült, hogy a gyémánt lila volt. Olyan furcsa, mert Panni olyan okos kislány, mégsem tudta elmagyarázni, hogy mit evett meg. Pláne azt nem, hogy miért...
A történet tömören annyi, hogy a Bókay-ban megkérdezték, miért ide jöttünk, itt nincs is olyan osztály amit keresünk (ide küldtek minket). De azért 'megvizsgálták'. Tovább küldtek minket a Bethesda kórházba, ugyanis itt, a Bókay-ban NINCS röntgen! Fél 11-kor már úgy cipeltem szegénykémet, mert már nem bírt tovább ébren maradni. A betegfelvételnél majdnem leharapták a fejem, hogy mit keresek én itt a gyerekkel. Mondtam, hogy na nem azért, mert otthon unatkozunk. "Hát, jó, ha akar, akkor várjon" - hát vártunk. Na, amit bent az orvostól kaptam, az nem semmi volt. Még a morgós beteg-felvevős néni csitítgatta a doktornőt, hogy "nem az anyuka hibája, hogy itt vannak, ide küldték őket". Pannust itt már szinte fel sem tudtam ébreszteni. Azt mondták, nem csinálnak vele semmit, nem fullad. Nekem kellett kikönyörögni, hogy legalább egy röntgent csináljanak róla. Nem akartak. De addig-addig erősködtem, hogy belementek. Persze, azt azért hozzátette a doktornő, hogy "hát jól van, de a papírra ráírjuk, hogy az anya kérésére sugarazzuk a gyereket".... Szegény Pannim sírva, remegve feküdt a röntgen asztalon. Szerintem nem is volt teljesen magánál. Olyan picinek tűnt ott... Már sírva könyörgött, hogy "mamma nem is nyeltem le semmit, kérlek menjünk haza!"
Persze a röntgen nem mutatott semmit. De engem megnyugtatott a tudat, hogy "nem gombelem". Kapott tőlük egy kis plüss nyuszit, akit a nap alkalmából "Gyémánt"-nak neveztünk el.
A lenyelt lila gyémántot egy hétig bányásztam, de nem került elő...
A nagy riadalom ellenére nagyon jól telt a húsvét (leszámítva azt, hogy Pannira mindig a legnagyobb evészetek kellős közepén jött rá a kakilás - nekem pedig mennem kellett kincset keresni...).
Megvolt a húsvéti kincskeresés (a svájci nyuszi által):
Szerelmetes szerelmeimmel ismét fotózáson jártunk:
Azt utolsó pár napot főleg kint töltöttük.
Olyan nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen Szüleim vannak! Olyan nagyon sok segítséget és szeretetet kaptam/kaptunk tőlük (most is), hogy most egy darabig feltöltődve nézek a mindennapok problémáival szembe.
Na de ez a két gyönyörűség is sokat segít ebben!
Olyan furcsa volt magunkra maradni, miután Nagyi és Sapi hazament. Kellett pár nap, hogy hozzászokjunk.
Pannus ortopédián volt, mert el vannak csavarodva a térd-csontjai, és elég csámpás is szegény. De azt mondták (norvég szokás szerint), hogy 6 éves korára elvileg visszaáll majd a normális állásba.
Gigus is orvosnál volt. Nem nagyon nő szegénykém, úgy is mondhatnám, hogy igen aprócska. A védőnő legutóbb is azt mondta, hogy egy 10 hónapos gyerek méreteinek felel meg (pedig már elmúlt 16). Hétfőn visszamegyünk vérvételre. De az orvos szerint valószínűleg csak a gének :)
Most pedig dobpergés trtrtrtrtrtrtrrtrtrtrtrtrtrtrt: KIBÚJT az első fogunk!!!! Április 25.-én :)
Hát, ennyi volt mára :)
