Az elmúlt hetek valami eszméletlen mennyiségű stresszel és munkával teltek. A stressz már kezd kissé alább hagyni, munka még van bőven. Ezért igyekszem röviden és tömören összefoglalni, mi is történik velünk mostanság.
Sok-sok huzavona után a bank mégiscsak igent mondott a hiteligénylésünkre. Így, hogy csak Håvard-nak volt munkahelye, érthető is volt, hogy nem dobták csak úgy utánunk a pénzt. El is mentünk megnézni egy két hálószobás lakást tőlünk nem messze. Nagyon meg is tetszett mindannyiunknak. Még Panninak is, aki meglehetősen otthon érezte magát az új helyen. Persze rögtön pisilnie is kellett, úgyhogy mindjárt a wc-t is letesztelte. Elhatároztuk, hogy megvesszük. Július 17.-én lehet átvenni a lakást, akkorra költözik ki az előző tulaj.
Ez ugye azt jelenti, hogy a mi lakásunkat el kell adni. Lehetőleg minél hamarabb, hogy ne kelljen két lakás után fizetni a hitelt és a közös költséget is. De mielőtt meg lehetne hirdetni, ugye kijön a fényképész, megcsinálja a fotókat, elkészítik a prospektust és utána mehet az internetre. De ahhoz, hogy ezeket a képeket meg lehessen csinálni, nekünk a lakást először helyre kellett pofozni. Kipakolás, régi szekrényt a helyéről kitépni, mosás, festés, takarítás, új szekrényt a helyére betenni. Ráadásul a dolgaink kb. 60%-át eltávolítani, hogy nagynak hasson a lakás. Úgyhogy most egy hatalmas fedett utánfutó áll a ház előtt, és szinte ebben élünk. Na jó, nem, de állandóan kiszaladgálunk valamiért. :)
Pankám segített mindenben, amiben csak tudott!
A helyzetet még az a csuda örömhír sem tette könnyebbé, hogy bizony állást ajánlott nekem az egyetem! Igaz, először csak január végéig, de úgy örültem neki, mint majom a farkának! Szinte hihetetlen, hogy ilyen 'könnyen' ment! Igaz, 10 éve vagyok itt, és igazából most először kapok olyan munkát, amit igazán szeretnék csinálni. Szóval augusztus 1-től egyedemi lektor vagyok! :)
Annak ellenére, hogy csak augusztustól kezdek, már most be kell járnom megbeszélésekre, ráadásul el kell készítenem a tantervet módszertanból és tudományfilozófiából - ez a kettő az én tantárgyam. Szóval a lakásbeli őrületes pakolászás mellett még ezek is bele kellett, hogy férjenek.
Viszont így jött a kérdés: haza tudunk-e menni? De mindent úgy intéztünk, úgy sakkoztunk, hogy egy rövidke két hét azért belefér augusztus előtt. Nem is emlékszem, voltunk-e már otthon ilyen rövid időre. Mindig olyan gyorsan elrepülnek a napok, nem is tudom, hogy lesz most, mikor eleve kevés időre megyünk.
A szokásos lista-írós-technikát alkalmazva (ami akár az én márkanevem is lehetne) minden napra be volt osztva, hogy mit kell csinálni, hogy időben elkészüljünk. Mikor már 3 napos csúszásban voltunk, és engem már a gyomorfekély környékezett az idegességtől, na onnantól kezdve késő éjjelig, vagy éppen hajnalig csináltuk a dolgokat. Mivel Gigi éjszaka szinte óránként ébred, ezért az elmúlt két hétben szinte semmit nem aludtam. Ráadásul igazi szar anyának éreztem magam, mert Pankának is csak azt mondtam mindig, hogy most inkább játssz egyedül, vagy inkább bekapcsoltam egy dvd-t neki. Türelmem is nagyon kevés volt, ezért elég sok nézeteltérésünk támadt. Olyan nagyon lelkiismeretfurdalásom van ezért a bő két hétért, hogy csak na.
De végül meg lett a fotózás, már csak azt várjuk, hogy kész legyen a prospektus, aztán amíg otthon leszünk, remélhetőleg az ingatlanos el is adja a lakást. Persze a hazaindulás előtt megint izgalmas lesz a dolog, mert az sem tudom, hogy mi hol van. A lakást is csillogva-villogva kell, hogy itt hagyjuk, mert a lakás-nézés is addig lesz, amíg mi Magyarországon vagyunk.
De ebből...
Az elmúlt pár napban igyekeztük bepótolni a család-időt is.
Panni választhatott magának egy nyári ékszert is :)
Már csak annyit, hogy Gigus mostmár ügyesen elkezdett enni. Nem egészen a "nagykönyv" szerint csináljuk a dolgokat, ugyanis, ha valami ízlik neki, akkor abból annyit eszik, amíg csak fér a pocakba. Már eszünk almát, körtét, őszibarackot, répát, édesburgonyát. A banán, kivi, krumpli és a brokkoli nem a kedvence.
Azért nagyon furcsa lesz, itthagyni ezt a lakást. Persze kicsi már nekünk. Persze már egy éve nem aludtunk ágyban, hanem a nappaliban a kanapén. De ez volt az első igazi otthonunk családként. Itt tanultuk meg, milyen is szülőnek lenni. Két csodálatos gyereket hoztunk ide HAZA. Itt töltöttük eddigi életünk legboldogabb perceit.
