2015. augusztus 18., kedd

Első nap(ok) az óvodában

Egészen pontosan egy hete hivatalosan is véget ért a nyáriszünet - újra megkezdődött a babaúszás. Öröm volt látni, Panni mennyire élvezi, hogy újra a medencében lehet! Olyan ügyes és jókedvű volt végig, mind a hárman nagyon jól éreztük magunkat!

Egészen estig, mert akkorra nekem már minden gondolatom az ovi körül járt... Milyen lesz? Panni hogy viseli majd? Én hogy viselem majd? Biztos, hogy jól döntöttünk? Nem lehetne mégis megoldani, hogy itthon maradjon? De hosszas tépelődés után magammal, és az igen eltérő nézetek megvitatása után a párommal, ismét (már sokadszorra) rájöttem arra, hogy ha be szeretném fejezni az iskolát, akkor bizony Pankának oviba kell járnia... Megint egy nagy különbség az otthoni rendszerhez képest - amiről igaz tudtam a kezdetektől, de valahogy csak most szembesültem vele igazán. Norvégiában a "gyes" 10 hónap, vagy 1 év, anyuka maga döntheti el. Ezt az időszakot apukával úgy osztják fel, ahogy szeretnék, de ő is ki kell, hogy vegye ebből a részét, minimum 12 hétig. Persze ebből elég egyszerű levonni a következtetést, hogy a legtöbb gyerek bizony 10 hónaposan, vagy 1 évesen elkezdi az óvodát. Úgy veszem észre, hogy a norvég anyák nagyrésze nem is vágyik arra, hogy ennél tovább otthon maradjon a porontyával, sőt. Általában két csoportra vannak bontva az óvodák, Panniéban négy van. Van két kiscsoport (2x15 gyerkőc) akik 0-3 évesek, van egy nagycsoport, a 3 éven felüliek, és van egy sámi-csoport (lapp őslakosok, akik a norvég mellett a saját sámi nyelvüket is beszélik) akik 0-6 évesek.

Persze az előkészületeket már megkezdtem egy ideje. Megvettem a szükséges ruhákat, megrendeltem a név-matricákat, és már el is kezdtem őket felragasztgatni, felvasalni.

Szóval kedden 10.30-ra mentünk az első beszoktatós napra, mind a hárman. Egész reggel kérdezgettem Pankát, hogy akar-e oviba menni, ő pedig határozottan válaszolt, hogy "nem". Persze szegénykémnek fogalma sem volt arról, hogy mi is az az ovi, de bennem csak egyre erősödött az elhatározás, hogy lehet, hogy mégsem kéne menni...
De már készen is álltunk az indulásra!



Amint odaértünk Panka kíváncsi lett...


Megismerkedtünk az óvónénikkel (4 felnőtt van 15 gyerekre, ebből kettőnek van szakirányú végzettsége, a másik kettő, hát, hívhatjuk dadusnak, de itt mindenki csinál mindent, mos, takarít, pelust cserél, szóval igazából csak a papír és a fizetés nagysága különböző). A Panniért felelős óvónéni Venke néni. Nagyon jól néz ki az ovi, kint is, bent is. Van külön csoport-szobájuk, ebből nyílik egy rajzolós-szoba (alacsony asztallal és szivacsokkal székek helyett) és egy duplo-és vonatos szoba. Ezenkívül van még egy baba-szoba kiskonyhával a másik kiscsoporttal közösen, és egy nagy üvegfalas helyiség, amit a 4 csoport felváltva használ. Itt vannak labdák, csúszda, ugráló, vár-építő-alkatrészek... Pankám nagy bánatára csak három baba, és két babakocsi van 26 kislányra, ezekért megy a harc...
De térjünk csak vissza Pannira és az első napra. Két és fél órát voltunk ott, Panninak megmutogattak mindent. Mi igyekeztünk mindig a háttérben lenni, hogy ne arra koncentráljon, hogy mi is ott vagyunk. Ez olyan jól ment, hogy az én kicsi lányomnak a mamma körülbelül kétszer jutott csak eszébe egész idő alatt. Örültem, hogy ilyen jól megvan, de abban is biztos voltam, hogy nem lesz ez mindig így - első napra bizony volt sok új inger (és hangzavar) bőven. Igaz otthonról közvetlenül evés után jöttünk, de azért ő is odaült a többiekhez ebédelni, és simán bevágott egy fél szelet kenyeret.

Igen, az étkezés is más itt, mint otthon. Reggelire és ebédre kenyeret kapnak - extra tartós, tubusos "sajtkrém" vagy "májkrém" vagy "paradicsomos-halkrém" vagy "kaviárkrém". Aztán kettőkor gyümölcs. Heti egy nap kapnak reggelire zabkását, és pénteken meleg ebédet.
Szóval eltelt az első nap - nekem vegyes érzelmekkel, de Panni élvezte, és próbáltam csak erre koncentrálni.
Mikor megkérdeztem, hogy megyünk-e holnap is oviba, egyből bólogatott. Biztos kimerült a drágám, mert fél 6-kor majdnem elaludt szopizás közben.

Másnap 10-re mentünk. Ez alkalommal azért már többször hátrafordult és kereste a mammát. Másfél órája voltunk ott, mikor azt javasolták, hogy egy rövid időre próbáljuk meg magára hagyni. Leültem mellé, és mondtam neki, hogy most a mamma és a pappa elmegy, és iszik egy kávét. Erre ő: "Mamma?!", majd elmagyaráztam neki mégegyszer. Aztán eljöttünk. Vártam az ajtóban pár percet, de nem sírt. Én viszont azt a 45 percet, amit nélküle töltöttem, azt végig! Mikor visszamentünk érte, csak úgy rohant oda hozzám! Annyira jó volt! Az autóban megint azt mondta, hogy jön holnap is.

A beszédről csak annyit, hogy elég nehéz helyzetben van szegénykém (meg a többiek is az óvodában), mert Panka bizony főleg csak magyarul beszél. Úgy veszem észre, hogy szinte mindent megért, amit mondanak neki norvégul, de ő (eddig legalábbis) magyarul beszél. Amikor ő már ötödszörre ismétli el hogy "segít" "segít", és az óvónéni csak néz rá, mert nem érti, hogy azt akarja, hogy segítsen valamit kivenni, vagy valahova felmászni...

Harmadik nap, utolsó beszoktatási nap, 9.30-ra mentünk. Az eső ellenére (ez itt nem számít), kint voltak az udvaron.


Panni rögtön hintázott egyett, aztán ment homokozni. Az óvónéni itt is megmutatott neki mindent, mi (főleg én) pedig próbáltuk távolról lesni minden mozdulatát. Majd' megszakadt a szívem, mert olyan kis 'esetlen' volt a drágám, csak jött-ment, megnézett ezt-azt. Aztán azt javasolták, hogy akkor mi mehetünk haza, majd telefonálnak, ha Panni felébredt az evés utáni alvásból (itt babakocsiban alszanak a gyerekek, nem pedig bent, ágyban). Odaguggoltam Panni mellé, és mondtam neki, hogy most a mamma és a pappa hazamegy egy kicsit, aztán miután felébredt, jövünk rögtön érte. Szegénykém keservesen sírni kezdett, óvónéni felvette, és mutogatott, hogy menjünk. Én csak néztem mindig vissza, még mindig az óvónéni karjában volt, és hallottam, hogy sír szegénykém. Megszakadt a szívem érte. Vártam pár percet és felhívtam őket az autóból. Azt mondták Panni hamar megnyugodott. De én nem tudtam eldönteni, hogy vajon tényleg így volt-e, vagy csak ezt szokták mondani a túlontúl aggódó anyukáknak. Persze hazáig sírtam...Szugeráltam a telefont, hogy mikor hívnak már. Mikor 1 órakor telefonáltak, villám-sebességgel ültünk az autóba, és értünk az ovihoz. Panni 30 percet aludt. Mikor odaértünk, az asztalnál ült, banánt evett, olyan bambán, hogy észre sem vette, hogy ott vagyunk. De mikor az óvónéni kivette a székből, rögtön szaladt megint. Azt mondta, jön holnap is.

A péntek már egy normális ovis-napnak számított. Håvard reggel fél nyolckor jött haza a munkából, mi addigra nagyjából készen voltunk, 8-ra beértünk az oviba. Panni rögtön szerzett egy babát magának, aztán azzal kezdett el játszani. De én megint csak azt láttam rajta, hogy olyan kis magának való, úgy nem tudta, hogy mit is csináljon... Aztán megint odamentem hozzá, és mondtam neki, hogy a mamma most iskolába megy, de jövök érte miután felébredt. Úgy tűnt, hogy ő ezt tudomásul vette, adott egy puszit, hátat fordított nekem, és elment a másik irányba. Egy hangja sem volt. Őszintén? Nem is tudom, melyik volt a rosszabb, mikor sírt utánam, vagy amikor egyszerűen csak hátat fordított nekem, és otthagyott. Csak azt remélem tiszta szívemből, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki nehezebben viseli a helyzetet, mert rettegek attól, hogy sérül a kis lelke...
A kedves Venke néni küldött egy képet az én kis ovisomról ebéd közben:

Biztosan jobban kifáradt, mert már 50 percet aludt ebéd után. 1 órakor mentem érte, amikor a babaszobából kézen fogva jött ki egy nagyobb kislánnyal (gondolom az óvónéni mondta neki, hogy kísérje ki Pannit a mamájához). Annyira édes volt, hogy meg kellett zabálnom! De már nem szaladt hozzám, csak 'simán' odasétált. De azért most is megölelt! Már felkerült a fényképe az öltözőszekrényre, az akasztóhoz és a falra is :)



Régen nem örültem ennyire a hétvégének - Panninak nem kell oviba menni!! Viszont a hétvége elég nehézkesen telt, mivel Panni az ovikezdés óta nagyon rosszul alszik éjszaka. Szegénykém csak sír és kiabál, hogy "mamma". Mivel Håvard négy éjszakát dolgozott most egyhuzamban, ezért nem volt gond, odavettem a kis drágámat magam mellé. Biztosan nem a legmegfelelőbb módszer a részemről, de Panni csak szopizás közben nyugszik meg éjszaka (nekem meg olyan lelkiismeretfurdalásom van az ovi miatt, hogy hagyom neki). De ez azt eredményezi, hogy álatalában hajnali 1-től 5-ig (szünet nélkül) cicin van. Ami pedig azt eredményezi, hogy nem igazán alszom (mivel 11, éjfél körül fekszem le). Tömören fogalmazva, mindketten elég álmosak voltunk a hétvégén. De azért rengeteget játszottunk kint is, bent is.
Áfonyát szedtünk:




Pancsoltunk:



Játszótereztünk (áfonyát találtunk itt is):








Nekem bizony szombat este óta szörnyű gyomor-fájdalmam volt - egyfolytában arra gondoltam, mindjárt hétfő megint, és ott kell hagynom Pannit az oviban. Egy újabb hosszas eszmecsere után a párommal (mármár lassan hívhatjuk nézeteltérésnek), megint oda lyukadtunk ki, hogy Panninak bizony mennie kell (pedig én NEM AKAROM!!!). Félek attól, hogy ha elkezdi az óvodát, valami elvész abból a közelségből és kötődésből ami most kettőnk között van. Félek attól, hogy lemaradok dolgokról, hogy nem leszek ott, amikor először csinál vagy mond valamit. Eddig ez mind az enyém volt...

Elérkezett a hétfő. Most új taktikát próbáltunk ki. Először engem elvittek iskolába, én itt elmeséltem Panninak, hogy lesz a mai nap, elköszöntünk, és Pappa vitte be az oviba. Utána persze rögtön hívtam telefonon, azt mondta, minden rendben volt. Persze nekem megint lelkiismeretfurdalásom lett, és önzőnek tartom magam azért, mert nem én vittem oviba, csakhogy nekem 'könnyebb' legyen - nem tudom, az-e...
A teljesen zakkant anya (én) kiment egyet levegőzni az iskola mögé (ahol egészen véletlenül pont az ovinak az udvara van), úgy fél 11 magasságában (amikor egészen véletlenül pont kint vannak a gyerekek). De olyan rossz érzésem volt egész nap... Nem láttam Pannit. De hallottam egy gyereket sírni, ami nagyon hasonlított Panni hangjára, úgyhogy gyorsan visszamentem az irodámban, mielőtt megzakkantam volna. Délben már nem bírtam tovább, felhívtam a 'piros-csoportot'. Venke néni pont ebédelt, úgyhogy valaki mással beszéltem. Azt mondta, hogy Panni pont alszik, de nincs túl jó kedve, hiányolja a mamát és a papát. Odaadták neki a cumiját, azzal mászkált délelőtt. Mivel Panni szinte már egyáltalán nem használ cumit, ezért nekem ez két dolgot mondott: 1) Panni álmos, fáradt. 2) Biztosan sírt, és a cumival próbálták megnyugtatni.
Ezt a képet is Venke néni küldte:

Persze a telefonbeszélgetés óta egy pillanatra sem tudok a dolgomra koncentrálni, úgyhogy inkább nekiálltam írni... Kettőre megyek Panniért, addigra jön be értünk a városba Håvard.

....

Szóval mentem is Panniért, már kettő előtt egy kicsivel. Ahogy az ajtóhoz érek, hallom, hogy sír. Egy nagy sötétkék vasajtó van, ami kifelé nyílik és elég erősen kell húzni, mert nagyon nehéz. Ezért úgy félig mögötte álltam, mikor kihúztam/nyitottam. Erre az én Pannim hanyatt kiesik az ajtón, egyik kezében egy babát szorongatva, a másikban a baba takaróját. Az örömteli viszontlátás helyett egy buksiját beverő, síró gyerek fogadott az ajtón kiesve, egyedül. Mikor végre kicsit megnyugodott, bentebb mentünk, és látom, hogy a többi gyerek az asztalnál ül és gyümölcsöt eszik... Kijön a fiatal dadus (18-20 év körüli), és elmeséli, hogy Panni sokszor ment oda a bejárati ajtóhoz és sírt a mamma után. Ezenkívül se reggelit, se ebédet nem evett, nem ivott egy kortyot sem - ami igazán nem vall rá...
Ez most nekem még egy dolgot mondott: 3) Soha többet nem akarom oviba vinni!

Amint hazaértünk Panni egy jó nagyot szopizott, aztán pedig egy hatalmas tányér ebédet vágott be. Egész délután és este nagyon jó kedve volt - csak nekem nem nagyon. De a babaúszás elfeledtette minden gondom-bajom, mert megint szuperul éreztük magunkat! Este persze megint jött a beszélgetés Håvard-ral, hogy mi is legyen az ovival. Megállapodtunk, hogy azért várunk pár napot, biztosan jobb lesz majd, és ez a rosszkedv a rossz alvásnak tudható be, és annak, hogy a 4 nap ovi után a hétvégén együtt voltunk otthon, aztán hétfőn hirtelen megint ovi...

Azért mikor ma reggel beértünk az oviba, beszéltem Venke nénivel. Azt mondta a legelején, ha bármi van, mondjuk meg rögtön. Hát én elmeséltem neki, hogy a tegnapi nap engem milyen rossz érzésekkel töltött el. De Ő annyira megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és ha bármi van, szól nekem (lehet, hogy van valami vámpirikus, természetfeletti megnyugtató-ereje). Mire ezt a beszélgetést befejeztük Pankám már átment a másik szobába a többi gyerekhez! Vártam kicsit, néztem ahogy Ő is figyeli a többi gyerkőcöt. Aztán odamentem, elmondtam neki, hogy a mamma megy az iskolába, Panni pedig az oviban marad, és majd jön érte a mamma amikor végzett. Adott egy puszit és integetett. Minden dráma nélkül...

2015. augusztus 10., hétfő

A nagy utazás - hegyen-völgyön-fjordon keresztül, avagy nyaralás norvég módra


Elérkezett a nagy-utazás napja, két hete csütörtökön. Napközben csomagoltunk, estére minden készen állt az indulásra, autó csurig megpakolva. Pankám az esti szopizás után 8 órakor elaludt, nagyon óvatosan befektettem az autósülésbe, és aludt is tovább.

Mivel Észak-Norvégiában két évszak van, a tél és az útjavítás-időszaka, mi pont az útjavítást fogtuk ki. Miután egy bő órát mentünk – a nagyrészét hepehupás földúton – valami lett az autóval. Szokás szerint telefonos segítséget kértünk, Sanyi Papitól. Miután körülírtuk a problémát, azt javasolta, forduljunk vissza. Fél 12-re értünk haza.




Másnap reggel az autót szervízbe vittük. A dolog érdekessége az, hogy a zötyögős úton hazafelé az autó csak úgy magától megjavult... az autószerelő sem talált semmit. Úgyhogy másnap délben újra elindultunk. Panka nagyon szerencsés kislány, a nyuszija mindig megpuszilja a bibijét a térdén (ami egyébként már réges rég meggyógyult).

Egy kis alvás után csudajó kedvvel folytattuk az utat.
Azért azt hozzá kell tennem, hogy a kedvünk (először Pannié, de aztán a miénk is) meglehetősen megváltozott, úgy az út felénél. Az utolsó három óra naaagyon hosszú volt...

De legalább az idő csodaszép volt! Tipikus, hogy itt egész nyáron hideg van, és mikor végre süt a nap és meleg van, mi az autóban ülünk és megsülünk.

Az egész nyaralás alatt a következő állatokkal találkoztunk az országúton: birka, rénszarvas, tehén, fajd, róka, nyúl, bagoly és egy különleges öngyilkos-hajlamú madárfaj, akik egyfolytában a szélvédőnek próbáltak nekirepülni...

Aztán megálltunk kicsit kinyújtózni.













Kavicsban szerencsére nem volt hiány!








Mindössze hat órányi autózás után végre megérkeztünk Tromsø-be. A tavaly nyári taknya-nyála-egybefolyik-mindigbeteg unokatestvér most is hozta a formáját, de erről majd később. Hogy miket is csináltunk a hétvégén?
Először kipróbáltuk a benti játékokat.



A rossz idő sem lehet akadály egy szenvedélyes pampuska-sütőnek! Az eső ellenére is elsétáltunk a játszótérre.





 

Kutyát sétáltattunk!




Játszóházban is voltunk! Igaz, Panka még kicsit túl kicsi volt a dologhoz, de azért nagyon jól érezte magát.





Mamma is élvezte...





Meg a Pappa is :D

Aztán elmentünk a Polaria-nevű, sarki élővilágot bemutató kiállításra. A fóka-show-val kezdtük:



néztünk halacskákat:




kirakóztunk:


és a jegesmacival fejeztük be.







Hazafelé pedig kimerültünk.




Délután persze már megújult erővel huncutkodtunk tovább.




Vasárnap este nyolckor indultunk tovább Harstadba. A négy és fél órányi út meg sem kottyant senkinek (pedig végig esett az eső...). Bármennyire is reméltem, hogy az anyatej megóv a bajtól, Panka mégis beteg lett (ugyanis a sógórnőm elfelejtette megemlíteni, hogy a porontya most is beteg). Az én kicsi Pannim életében másodszor lett taknyos.

Harstadban (Borkenesben) a norvég nagymamánál is sok jó móka várt ránk. Először is kapott az én kis drágám egy kisautót, amit persze imád!

A kutyussal is jó barátságot kötöttünk:


Olvastunk:
Voltunk a tengerparton homokozni.








Aztán találtunk egy tengeri sünt és egy medúzát:


Útonállók:


Aztán visszatértünk arra a helyre, ahol az északi életünk elkezdődött - és Pankáé is, a pocakomban. Most ide látogattunk vissza, már mind a hárman! Szerintem a világ legszebb helye.











A friss tengeri levegő megtette hatását! Evés közben aludt el :D

Panni mostanában így "mosolyog":

Jártunk kávézóban is, ahová Pappa a nyakában vitt!


Pappa játszik a kis betegemmel:



Bestemorral közös kép:

Akivel a Mamma az idén sajnos még jobban összeveszett, mint tavaly nyáron. Drága kicsi lányom, remélem mire ezt olvasod, édesanyád valamennyire rendezte a kapcsolatát a norvég nagymamával!

Egy esküvős kép:

Nem volt más hátra, mint a nyolc órás visszaút...




Valaki nagyon-nagyon boldog volt hajnali négykor, hogy hazaértünk!