Újra kutyaszánon

Egy évvel ezelőtt, március 12.-én, fenekestül felfordult az élet Norvégiában (is). Vagyis igazából már előtte való nap. Nagyon jól emlékszem arra a napra. Már tradícióvá vált, hogy az egyik óvónő elhozza a kutyáit, és kutyaszánhúzást rendez a gyerekeknek. A lányoknak csodás élmény volt akkor is, mint mindig. A gyerekek még kutyáztak, ettek-ittak, mi felnőttek hazamentünk. Pappa lefeküdt, mert éjszakai műszakból jött haza. Délután 2 órakor jött az üzenet, hogy másnap, március 12.-én "minden" bezár. Délután az óvodából is el kell hozni mindent. Így kezdődött, egy évvel ezelőtt. Emlékszem, pár apuka az oviban viccelődött, és boldog húsvétot és boldog karácsonyt is kívánt. Ha akkor tudtuk volna... Gondoltuk, húsvét után minden visszaáll a normális kerékvágásba. Vagy talán majd a nyárra (igaz, a korona ellenére csodás nyarunk volt). Á, karácsonyra biztos minden rendben lesz. A húsvétot már biztos Magyarországon tölthetjük. Erre itt vagyunk, egy évvel később. De talán, jobb is, hogy nem tudtuk mi vár ránk.

Ami még hozzátartozik a történethez, hogy 2020 volt az első év, hogy Európa legnagyobb kutyaszánhúzó versenyét itt nálunk (Finnmarksløpet) megszakították. 2021 pedig az első év, hogy el sem indították. Ennek ellenére a verseny szervezői az egyetemmel együttműködve az óvodásoknak (ez az egyetem saját ovija) show-futamot rendeztek. Igazából ugyanolyan volt, mint máskor, kivéve, hogy most kint volt a Finnmarksløpet igazgatója és a tv is, és sok-sok szponzor-ajándékkal jöttek haza a gyerekek.

Fotó: UiT Alta

 Gigi készen áll (ül)! <3

Csak, hogy filmen is meglegyen!

A büszke kutyaszános:

Miután mindannyian kikutyázták magukat, grilleztek, kakaóztak a hó-parkban. 

Fotó: Karl Eirik Steffensen (Altaposten)

Fotó: UiT Alta

Utána jött az ünnepélyes díjátadó.

Fotó: UiT Alta

Gigus nagy boldogsággal mutatta meg itthon a kincseit, amit a 2021-es Finnmarksløpet show-futam résztvevőjeként kapott! <3

A hétvégén próbálunk pihenni, mert Gigi kicsit taknyos, és én is elég vacakul érzem magam. Pappa a hétvégén éjszakás, úgyhogy csak mi vagyunk hárman lányok (+ Torres). Igaz, mindenkinek van saját szobája, de mi hárman lányok bent alszunk Gigi szobájában a földön, matracon. Vagyis ez a kiindulópont, Gigi az éjszaka folyamán többnyire rajtam! :D 

A mai ebédet a lányok készítik. :)

Humor-morzsák Gigitől:

Én: "Gigi, hogy kéred az almát a zabkására: reszelve vagy apró kockákra vágva?

Gigi: "Apróc kára vágva. Apró kácra vágva. Apró kockára vácva. Reszelve."

:D

Bár mostanában nem írtam erről, de Giginek még mindig nehezére esik a magyar nyelv (ami mondjuk érthető valamilyen szinten, hiszen majd' két éve nem volt otthon). Megért ő mindent, de a szókincse sokszor nem elég gazdag ahhoz, hogy ki tudja fejezni magát. Ilyenkor átvált norvégra. Vagy már eleve norvégul is kezd neki. Picit pösze is, ezért erre szoktunk gyakorolni. 

Én: "Panni, mi is volt az, amit olyan sokat gyakoroltunk Gigivel, de nem sikerült kimondania?"

Panni: "Nem emlékszem."

Én: "De, tudod! Olyan sokat próbálgattuk, de szegénykének olyan nehezen ment."

Panni: "Tudom! De nem emlékszem."

Gigi a háttérből: "az ára"

És tényleg! Szóval, az úgy volt, hogy valamit szeretett volna, és én mondtam neki, hogy egy puszi az ára. Gigi: "Egy puszi a ára?"

Én: "Az ára. Mondd, hogy egy puszi az ára."

Gigi: "Egy puszi a ára."

Én: "Egy puszi."

Gigi: "Egy puszi."

Én: "Az"

Gigi: "Az"

Én: "Az ára"

Gigi: "Az ára"

Én: "Egy puszi az ára."

Gigi: "Egy puszi a ára."

Azért a puszit megkaptam. :)

Nem tudjuk, mi lesz. Norvégia általában 3-4 héttel jár Európa után, mi itt északon még egy extra héttel, 10 nappal. Sokan emlegetik itt is újra a teljes lezárást, mások azt mondják, hogy az biztos nem történik meg mégegyszer. Szerintem már semmi nem biztos. Nagyon vigyázzunk magunkra, egymásra! Ahogy a norvégok mondanák: Alt blir bra! <3

Egy tengeralatti buli

Egy frenetikus születésnapi bulin vagyunk túl, Pannim nagy boldogságára. Delfines bulit szeretett volna, ugyanis neki olyan a delfin, mint Giginek a koala. Szerencsére, 3 évvel ezelőtt csináltunk egy Arieles dekorációt, aminek a maradványait azóta csak ide teszem, oda teszem, de most végre újra fel tudtuk használni.

A buli előtti este feldíszítettük a nappalit.

Másnap reggel a lufik is felkerültek a plafonra.

Reggel, az Aamot-szokásoknak megfelelően énekkel és (a muffin-felelős el nem végzett munkája révén) Ferrero Roche-val ébresztettük a szülinapost.

A Gigitől kapott gyönyörű, kézzel készített karkötőket már az ágyban kibonthatta.

Miközben izgatottan vártuk a barátnőket, elkészültünk mindennel! 

Ajándék-bontás után jöhetett az evés és a torta is!

A tradícióból nem engedünk (még), a szokásos játékok most sem maradtak ki.

Hét éves nagylány. Istenem, milyen hamar megnőttél, drága Pannim! Emlékszem, az első születésnapod előtt éjszakába nyúlóan készültem a "tökéletes" első születésnapra. Készítettem-díszítgettem a koronádat, amit persze nem voltál hajlandó a fejedre venni. Nagyi és Sapi is velünk akkor. Sapi készített neked egy hóembert, és odaültettünk mellé, egy fotó erejéig. Aztán szépen lassan eldőltél. <3

Miután a tengeralatti buliból elmentek a "nagylányok", a szomszéd kisfiúk jöttek át az anyukájukkal, másnap pedig a magyar barátainkkal folytattuk a nagy hétévesünk ünneplését.

A következő napokban folytatódott az ajándékok "összerakása". 

A kórházas legóról utána azt mondta, hogy "Kaptam egy olyat is, amit igazán akartam!"

Gigi is kapott egy "kistestvér" ajándékot, így utána két napig együtt épített a család.

Megígértem Panninak, hogy a születésnapján kiszaladhat a hóba csak egy bugyiban (gondoltam, a buli előtt nem kéne lebetegednie). Azt az egyet nem kalkuláltam bele, hogy veszett hideg volt egész hétvégén. "De mamma, megígérted" - és ugye onnan nincs visszaút. Kiegyeztünk abban, hogy legalább felülre vegyen fel valamit. :D Gigi meggondolta magát amint kinyitottam az ajtót. :D

Olyan gyorsan telnek a napok, szinte hihetetlen, hogy már március van. Délutánonként pedig vagy leckeírás van, vagy úszás, síelés vagy kórus.

Gigi is roppant kreatív! <3

Íme egy angyal, egy polip, egy Torres és egy szivecske. :)

Fárasztóak ám a mindennapok!

Panniék a fenntartható fejlődés keretében bevásárlószatyrot készítettek régi pólókból az iskolában. :)

Múlt hétvégén pedig hatalmas hógolyó-csatát vívtunk, amit utána egy kis szánkózással vezettünk le. :)

Mindkét lánynak volt egy-egy vicces megnyilvánulása a héten. <3

Az elmúlt pár hétben nagyon hidegek voltak. Aztán egyik reggel "csak" -10 fok volt. Erre, mikor Gigi kiszállt az autóból az ovinál, megszólalt: "Pappa! Már nincs is hideg! Mostmár biztos mindjárt nyár lesz!"

Ugyanezen nagylány csütörtökön nem jött haza, hanem a barátnőjéhez, Petrához ment az oviból, és csak este mentünk érte! <3

Egyik este beszélgettünk a lányokkal március 15-ről, mi történt ezen a napon, miért emlékezünk meg róla minden évben. Erre Panni (a két haspókunk közül az egyik) megkérdezi: "És mamma, mit szoktunk enni azon a napon?"

<3

Olyan jó néha csak bekuckolódni, és élvezni azt, ami körül vesz minket. Együtt lenni, odafigyelni egymásra, boldognak lenni. Vagy éppen egy tengeralatti világot berendezni. Vagy síelni. Vagy legózni. Vagy csak nézni ahogy alszanak. Elfelejteni minden mást. 

Amikor egyébként már az egész világon a harmadik hullám tombol, Magyarországon már négy hónapja kijárási tilalom van ,és most újra bezárnak mindent, a norvég nagyvárosokban (ha lehet őket nagynak hívni) is egyre romlik a helyzet, mi itt Altában pedig lélegzet-visszafojtva várjuk, hogy a vajon tovább terjed-e a már megjelent brit mutáns.   

Bő egy éve vagyunk benne. Ki gondolta volna, hogy ez lesz, mikor azt hallottuk a hírekben, hogy Kínában megjelent egy vírus. Gigi eddigi életének egy negyedében pandémia volt, neki most már ez a "normális". Panninak az iskola első osztálya sem éppen a megszokottak szerint alakult.  De közben az idő nem áll meg, bármennyire is szeretnénk kitörölni a fejünkből ezt a hosszú időt, amit a családunk nélkül kellett, és kell még mindig eltöltenünk. Lassan két éve nem voltunk otthon. Két éve, hogy utoljára megfoghattam a nagyszüleim kezét. Az egyikükét már sosem fogom újra fogni. Másfél éve nem láttam a testvéremet. Lassan egy éve, hogy utoljára megölhettem a szüleimet. Hú, hogy lett ilyen melankolikus egy születésnapi buli története? Nehéz, na! Mindenkinek. De egyszer ennek is vége lesz. A Jóisten adjon erőt és kitartást mindenkinek! És szeressük, segítsük egymást, amennyire csak lehet! Hurrá, hétvége!