Koronavírus 4/2

Olyan jó lenne valami másról írni! Például, hogy milyen hideg volt az éjjel (-26 fok), és milyen gyönyörűek a felhők mostanában, vagy hogy milyen sok hó van. De majd bepótolom azt is.

Gigi csütörtököm lett pozitív. Mivel meglehetősen biztosak voltunk benne, hogy Pappának is ugyanaz a baja - a két negatív teszt ellenére - ezért ő és Gigi "elszigetelődtek" odalent. Gigi azóta is lázas. Vagyis helyesbítek: pillanatnyilag csak hőemelkedése van. Nem nagyon magas, szerencsére, lázcsillapítót is csak egyszer kapott, tegnap lefekvés előtt. Az étvágya is visszajött, és általánosságban jó a közérzete. Persze azért nyűgös szegény - bár szerintem ez a tv-től is van, amit ugye most meglehetősen sokat néz. 

Tegnap lett volna a születésnapi buli. Hát, a buli elmaradt, sőt a buli-játékok és az erdős dekoráció is (amit Pankám kitartóan festegetett a múlt héten). De volt egy ajándék, amit erre az alkalomra tartogattunk: Dobby, a Harry Potterből, amit Gigi nagyon szeretett volna.

A tortát is megettük. Igaz ők lent, mi fent Pannival. Ez is erdő-dekorációt kapott volna, de nem volt hozzá energiám. Így is finom volt, rókák nélkül.

Még szülinapos rágcsálnivaló is volt.

Nagy meglepetésünkre, Gigi (egyik) szerelme megjelent az ajtóban, maszkban (ő is koronás) az anyukájával. Készített Giginek valamit, és ezt akarta elhozni neki. Hát, én annyira meghatódtam! Olyan édes volt.

Pappa négy nagyon kemény napot tud a háta mögött. Őt elég rendesen megviselte a betegség. Az első három nap csak feküdt, mint egy darab fa, lázzal és erős fejfájással, tegnap véres huruttal (ez engem nagyon megrémített). Nagyon csúnyán köhög. Ma már talán láztalan, és jobban érzi magát.

Panni péntek éjszaka nagyon taknyos lett, én pedig torok- és fejfájással ébredtem. Biztos voltam benne, hogy mindketten elkaptuk. De még mindig negatív a tesztünk. Panninak délelőtt óta van egy kis hőemelkedése is. Taknyos, de egyébként jó az étvágya, jó a kedve. Nem is tudom, mit csinálnék nélküle, olyan nagyon sokat segít. Nekem ugyan elmúlt a torokfájásom, de tegnap óta nagyon erősen görcsöl a hasam. Csütörtökön beszéltem is a bábával, mert megint vérezni kezdtem egy kicsit. Egyébként szerdán megint ágynyugalomra rendelt az orvos, de az most ugye nem igazán kivitelezhető. Hálát adok minden extra napért, amit a picurkánk a pocakban tölt. Olyan sokat fáj a hasam, nem tudom, meddig húzom.

Ami érdekes egyébként, már, ha lehet annak nevezni, hogy tényleg nagyon sokféle tünete van a vírusnak. Nálunk legalábbis olyan, mintha mindenkinek a "leggyengébb" részét érintené, azt, amivel a leggyakrabban küzd. Giginek a láz és a hasfájás, Pappának a felsőlégúti megbetegedés és fejfájás, Panninak (ha ez korona lesz) az orrfolyás (de nem csodálkoznék, ha köhögni is kezdene), nekem pedig (ha elkapom/kaptam) a torokfájás és a nehézlégzés. Furcsa.

Tündérkeresztanya is besegített ma, felolvasott Panninak egy fejezetet a Harry Potterből (online). Pannus akkorákat nevetett!

Hát így állunk most. Pannival holnap reggel tesztelünk újra, majd meglátjuk, mi lesz. (Majdnem) a végére (közben még eszembe jutott egy-két dolog) pedig Pannám két gyönyörű megnyilvánulása:

Pénteken, mielőtt elindult az iskolába, ezt mondta: "Mamma, csak csináld a dolgaidat lassan, a saját tempódban, ne gyorsan. És vigyázz magadra, mert most sokáig nem leszek itthon. De ha kell valami, telefonálj, és hazajövök a napköziből."

Tegnap este, Panni: "Olyan jó volt, mikor a Nagyival tésztát gyúrtunk!" Én: "Igen, az a túrós csusza isteni volt." Panni: "Biztos azért, mert szeretettel csinálta." <3

Egyébként pénteken egy korona-zászlóval jött haza a napköziből; a betegeknek hozta. Egyik oldalán egy gonoszul nevető koronavírus van, a másikon pedig Gigi és Pappa. "A koronavírus tűnjön el!" és "Már elegünk van!" feliratokkal. Imádtam!

Az erdő-dekoráció egy része:

Most megyek egy lázmérő-körre, és leellenőrzök mindenkit. De zárjuk a hetet valami édessel (aki tegnap telehányta a nappalit, és wc-nek nézte az asztal alját - de azért szeretjük):

Koronavírus - másodszor

Nem is hiszem el, hogy ez lehetséges. Még mindig kicsit értetlenül meredek a pozitív tesztre. Mert ha valakibe bőven jutott az előző vírusból, akkor az Gigi volt. Egy kicsit több, mint egy hónappal ezelőtt, december 23.-án még mindig pozitív volt a tesztje. És erre ma megint...

Tegnap Pappa úgy jött haza a munkából, hogy nem érezte jól magát. Nem tetszett, ahogy kinézett, úgy össze volt esve. De betudtuk megint az éjszakai műszakról a nappalira való átállásnak. Csinált is egy tesztet, negatív volt. Estére viszont belázasodott, erős fejfájásra panaszkodott és szárazon köhögött. Az éjszakát nehezen viselte. Mondjuk ezt csak elmondásból tudom, mert én kiköltöztem a kanapéra. Ma napközben se nem evett, se nem ivott, láza volt, és többnyire meg sem mozdult még az ágyban sem, csak aludt. Nincs jól.

Gigusomat itthon tartottuk ma (már tegnap eldöntöttük), ugyanis két gyerek lett koronás a csoportjában és ment haza az óvodából a tegnap délelőtt folyamán. Gondoltuk, maradjon itthon a hétvégéig, nehogy valamit hazahozzon. Ő úgysem kaphatja el - gondoltuk - nem kapott tesztet sem az oviból, ugyanis neki nem kell tesztelnie, mivel már elkapta a vírust az elmúlt három hónapban. Pappa lent volt a hálószobában, én fent a nappaliban Gigivel. Már azt furcsálltam, hogy nem ette meg a reggelijét. Máskor, amint kinyitja a szemeit, rögtön éhen akar halni. Délelőtt lett egy kis hőemelkedése, ami aztán lassacskán kúszott felfelé. Nincs pedig magas láza, éppen csak 38 fölött (máskor ennél sokkal magasabb lázra sem reagál), de mégis teljesen ki van ütve. Fekszik, meg sem mozdul. Néha elalszik. A fejét fájlalja ő is. 

Mivel ugyanazok a tünetei, mint Pappának, aki egyébként ma is negatívat tesztelt, gondoltam, hogy neki sem lehet koronája. Hogy is lehetne? Egy hónapja gyógyult csak meg. Biztos voltam benne, hogy valami más ez, esetleg influenza. De leteszteltem. Azonnal pozitív lett.

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Azon kívül, hogy nem hiszem el, nem sok minden jut az eszembe. Annyira féltem szegénykémet! Hogy lehet ez? Ma három újabb gyerek tesztelt pozitívat az ovis csoportban. De hogy kaphatta el szegény újra, egy hónap után? Úgy sírt a drágám, mikor megmondtam neki. A szívem megszakad érte. Annyira aggódom.

Egyelőre mi Pannival tartjuk a frontot. Én jövő héten mentem volna a harmadik oltást megkapni, ki tudja mi lesz még addig. És az élet fintora, ami annyira igazságtalan, viszont nem egy óriási probléma, ha más szemszögből, reálisan nézem a dolgot. Csak igazságtalan. Szombatra meghívtuk Gigi barátait, egy megkésett születésnapi bulira (ugye a szülinapján koronás volt). Mi ezt a bulit igazából már tegnap lemondtuk, mikor kiderült, hogy van covidos gyerek a csoportban. Gigusom csalódott volt, de megértette. De mondtuk neki, hogy attól függetlenül megesszük a tortát (már nem tudtam lemondani), szülinapos ennivalót eszünk, és megcsináljuk az összes eltervezett parti-játékot. És itt vagyunk: a második szülinapi tortáját fogja izolációban elfogyasztani (hacsak nem betegszünk meg addigra mindannyian). Elvileg 6 nap az izoláció, ha előtte minimum 24 óráig nincs láza. Tesztelni (elvileg) nem kell újra. Mi, a családja, ugyanúgy mehetünk (mehetnénk) munkába, iskolába, ha minden reggel tesztelünk, azt hiszem hét napig. Óvodába is járnak így gyerek, Gigi kis barátnője is. Az egész családja koronás, de őt azért beviszik, reggelente egy negatív teszt kíséretében. 

Jaj, én annyira fáradt vagyok, a szó minden értelmében. 

30 hét - 210 nap

Elég lassan haladok az írással. Mire a végére jutok a bejegyzésnek, lassan a 31. hetet is betöltöm...

Akkor essék rólam/rólunk is pár szó.

Hol is kezdjem? Csak, hogy ne csak panaszkodásnak tűnjön a dolog. Az igazság az, hogy nem vagyok túl jó formában. Ami viszont nagyon jó, hogy ez alkalommal nem elöl a hasfalon, hanem hátul van megtapadva a méhlepény (most először), és olyan mozgásokat (és karate-mozdulatokat) érzek, látok, amit az előző várandósságok alkalmával nem. És ezt nagyon élvezem! Természetesen a lányok és Pappa is. Szinte mindig van egy-két kéz a pocakomon (ami nem az enyém). Panni teljesen el van varázsolva a pocakommal, és minden gondolata a "bébi" körül forog. Mindenben segít a drágám, amiben csak tud. Most már Gigi is jön mindig, megsimogatja, megpuszilja a hasam, beszélget vagy énekel a testvérének. Kérdezget, én válaszolok. Imádom őket!

Pillantsunk csak vissza decemberre. A nagyon erős görcsök azt hiszem akkortájt kezdődtek, mikor a lányok betegek lettek. Na ezek azóta is tartanak, jönnek-mennek. Néha elég sokáig is elhúzódik, és 3-4 percenként jönnek. Ilyenkor próbálok lazítani. Ha nem sikerül, akkor beállok a zuhany alá, az általában segít (de nem mindig). Apróbb vérzéseim még mindig vannak néha. De itt ugye mindig, minden normálisnak számít. A bába azt mondta legutóbb (január elején voltam), hogy amíg nő a hasam, és a baba is mozog, addig nem kell aggódnom. Úgyhogy igyekszem ehhez tartani magam. 

Ez a koronás-elszigetelődés a lányoktól nagyon megviselt. Csak utólag értettem meg, hogy mennyire. Amíg a lányok betegek voltak, csak igyekeztem tenni a dolgom. De az ünnepek alatt éreztem, hogy mennyire kiszívott belőlem mindent az a két hét. Hála Istennek a lányok jól vannak, nem veszek észre a fizikai aktivitásukon, légzésükön semmit. Legalábbis Gigin biztosan nem. Panni januárban ment vissza úszni, három hónap kihagyás után. Azt mondja, jobban fárad, mint előtte, és nem tudja annyi ideig visszatartani a lélegzetét, mint előtte. Mondjuk ez a hosszú kihagyástól is lehet. Ami sokkal inkább aggaszt, hogy szegénykém lelkileg megroppant egy kicsit. Eddig is egy óvatos, aggódó gyerek volt, de most mindentől fél. Tényleg mindentől. Próbálunk nagyon sokat beszélgetni vele (még többet, mint eddig), remélem hamarosan feloldódik benne ez az állandó aggodalom.

Szóval karácsony... Karácsony előttig semmit nem híztam. 55 kilóról indultam, az első három hónap alatt fogytam egy kilót, ami azért lassacskán visszajött. De 55 kiló fölé nem ment a mérleg. Bevallom, néha aggódtam is egy kicsit emiatt. Főleg azért, mert itt azt mondták, hogy ez teljesen normális, otthonról meg csak azt hallottam, hogy "hú, az nagyon nagy baj". Hát, jelentem, karácsonykor megtört az "átok", ugyanis az ünnepek alatt híztam 3 kilót. Azóta meg még egyet. Érdekes, hogy a hasamon kívül máshol nem nagyon növök (még). Beindult az édesség utáni vágyam is. Mindegy, hogy mi az, csak legyen krémes. A szilveszterre sütött métereskalács egy kis tejszínhabbal tökéletesen kielégítette ezt a vágyam. De szerencsére nem nagyon van itthon édesség, úgyhogy nem nagyon eszek. Na jó, a karácsonyi szaloncukorból és bejgliből is lecsúszott elég sok. Ez a kép szilveszterkor készült:

Nagyi mondta, hogy hátulról nem is látszik rajtam semmi. Én hitetlenkedtem, ő pedig megmutatta. :D

A hasam viszont hatalmas! Nem tudom, mi lesz még itt 10 hétig. Gigivel is nagy volt (mondjuk vele nagyon sovány voltam először), na de most!

De érzem is, hogy nehéz cipelni. A medencém rettenetesen fáj. Most már tényleg el kéne mennem a csontkovácshoz. Nehezemre esik minden mozgás. Kifulladok. Reggelente lesétálok Pannival az iskolához, de visszafelé mindig elgondolkozom azon, vajon fel tudok-e menni a házhoz (emelkedőn visz az út). Eddig mindig visszajutottam. :D Bár görcsöl is mindig a hasam közben.

A görcsök és vérzések miatti aggodalom elkerülése érdekében vettünk egy doppler készüléket (valaki pont árult egyet itt a környéken használtan). A lányok veszik mindig elő a szekrényből, bontják a dobozt, hozzák hozzá a zselét. Utána ők törlik le a pocakomat is. Mindig megelégedve hallgatják, hogy "pont jól dobog a szíve".

(A leopárdos pizsamámban vagyok, amit Pappa simán "letehenezett". :D)

Ez a 30 hetes képem - 59 kg, 101cm haskörfogat, és egy hatalmas herpesz. Sosem szokott herpeszem lenni. Eddig talán kétszer volt, de olyan nagy, mint most, még soha. De talán már javul.

Eredetileg április 2.-ra voltam kiírva, de az ultrahang után áttettek április 6.-ra. Papír szerint március 15-ig kell dolgoznom. Remélem sikerül! Vagy legalább február végéig. Majd meglátjuk, milyen formában leszek. Már most nehezen tudok koncentrálni, vagy ülni egy helyben. De szeretném befejezni azt, amit még erre a két hónapra elterveztem. Addig is áll előttem (a munkán kívül) két születésnapi buli megszervezése és lebonyolítása.

Kistestvérnek egyébként még nincs neve. Halfrid-nak hívjuk egyelőre, a pocakban, Håvard nagymamája után. Ez igazából csak viccnek indult, mert hogy "így úgysem fogjuk hívni", de most már ráragadt a név. :) Hogy születése után hogy fogjuk hívni, még nem tudjuk. Annyit elárulhatok, hogy van néhány esélyes: Sara, Eva, Frida és Olivia. De még bármi lehet.

Az ünnepek alatt közös erővel össze lett rakva a kiságy és a szekrény is a kisruháknak. Szerintem nagyon szép lett, majd legközelebb ezt is megmutatom.

Ezeket Panni készítette a napköziben. Még egy kis koronát is csinált, amit kistestvér a születése napján fog megkapni.

Ez a csoda pedig Gigi műve. Sajnos mindent összehajt zseb-méretűre, de azért látszik, hogy ő és én vagyunk rajta, "mamma neked óriási a pocakod", benne a kistestvér. Sőt, még köldökzsinór is van.

Ami még rólam szól, de lemaradt: karácsony előtt megkaptam a norvég állampolgárságot. 14 Norvégiában töltött év, és 14 hónap elbírálási idő után. Nagyon büszke vagyok rá. Csak két évvel ezelőtt lett megengedett a kettős állampolgárság, ezért nem is foglalkoztam ezzel eddig. De 2000 őszén megcsináltam a vizsgát, leadtam a papírokat, és röpke másfél év után már kézhez is kaptam a norvég útlevelem. :)

A végére pedig egy kis humor: 

Gigi, még a nyár végén: "Azért kár, hogy nem kisfiú lesz. De talán majd a következő." Erre Pappa mondja neki, hogy a mostani pocaklakón kívül más kistestvér nem lesz, három gyerek elég, nem is tudnánk hová tenni. Erre Gigi: "Hát, akkor ezt majd eladjuk, és lesz hely a kisfiúnak!"

Mondom Håvard-nak, hogy betöltöttük a 30. hetet. Erre ő: "Te jó ég, akkor 10 hét múlva szülünk?"

Ha elmúlik karácsony

Nem tudom, meddig "érvényes" karácsonyról beszélni januárban, de csak most sikerült pár percre magam elé venni a gépet. Az ünnepek alatt tudatosan tartózkodtam mind a telefon, mind a laptop használattól.

A lányokat december 22.-én kiengedtük a földszinti karanténból, bár Giginek ekkor még mindig halvány-pozitív volt a tesztje, 16 nap után. Rögtön el is készítették Pappával az idei mézeskalács-házat. Most is gyönyörű lett, mint mindig.

Másnap délután végre megérkeztek a Nagyszülők és Gomma-keresztanya. Istenem, mekkora boldogság volt! 

Ez még a repülőtéren készült Oslo-ban:

Gommát azonnal bevonták a lányok minden tevékenységbe.

A szokásos "kiskarácsonyi" (december 23) menüt ettük: tejberizst vajjal, fahéjjal és cukorral, mellé pedig jávorszarvas szalámit és sonkát. Karácsony reggelét a szintén tradicionális svédasztalos reggelivel kezdtük, ami olyan jó sokáig tart. A két manónk a karácsonyfa tetején csücsült, a fa alatt pedig három ajándék várt minket reggel: egy közös a lányoknak, és kettő közös Pappának és nekem. 

Mi egy új étkészletet kaptunk, amivel rögtön meg is terítettük az ünnepi asztalt, a lányok pedig hangszórós mikrofont. Ez egy nagyszerű ajándék volt Jézuskától, hiszen mindig előadnak, énekelnek.

Rögtön használatba is lett véve, a kedvenc műsor, a Maskorama (Álarcos énekes) nyomán.

Aztán ismét karácsonyi csoda történt! Amíg lementünk átöltözni, Jézuska tele tette a karácsonyfa alját ajándékokkal. Én is meglepődtem a mennyiségen. A lányok betegsége miatt részemről elmaradt a karácsonyi vásárlás nagy része, de besegített a magyar, a svájci és a norvég Jézuska is. Pappának sok nagynénije, nagybácsija van, ők is mindig küldenek valamit a lányoknak. 

Itt vagyunk mind a heten (plussz egy kicsi) a fa körül - Torres pedig valószínűleg alatta/mögötte. (Talán nehéz elhinni, de ez lett a legjobb nagycsaládi-kép. :D)

Csodás ajándékokat kaptunk mindannyian. De a legnagyobb ajándék mégiscsak az volt, hogy együtt lehettünk mindannyian.

A lányok gyönyörű ajándékokat készítették nekünk.

Ez az ablak a lányok karácsonyi műveivel van tele. <3

Jézuska senkiről sem feledkezett meg!

A karácsonyi menü pedig (szintén a norvég tradíciót követve) bárányborda volt különböző kolbászkákkal, karalábé-pürével, fenyőrügy-zselével és akevitt-zselével (akevitt=norvég pálinka).

A desszert pedig magyar bejgli és zserbó-golyó volt. Tervben volt a zserbó-sütés, de a decemberünk és a karácsony előtti napok nem egészen a terv szerint alakultak - de így is elégedett voltam azzal, amit sikerült megcsinálni. És különben is, együtt voltunk, semmi más nem számított. 

A következő napok játszással, legózással, előadásokkal és sok-sok mókával teltek.

Szilveszterkor, a tavalyihoz hasonlóan, délutántól óránként kidurrantottunk egy-egy lufit, amikben egy-egy kérdés volt, amire mindenkinek válaszolnia kellett. Például, mi volt a három legjobb dolog az elmúlt évben, miket tanultál az elmúlt évben, a kedvenc zenéd az elmúlt évben, kívánságok az új évre (Pannusom válasza erre az volt, hogy a családunk legyen egészséges). 

Este 8-kor a városban volt családi-tűzi játék. Mi csak a tengerpartra mentünk ki, de onnan is láttuk. Giginek tökéletes volt így, hiszen nem volt hangos.

Ezen az estén is hatalmas énekes-táncos show-t tartottak a lányok.

Panni egy saját dalt is írt (dallammal és szöveggel), amit Gigivel begyakoroltak és előadtak.

Éjfélkor azonban kezdődött a durrogás minden felől. Gigi nagyon félt, ő csak bentről merte nézni, Pappával.

Mi a teraszon voltunk - Gomma-nagynéni délelőtt csinált egy kis hómentes helyet - és ott kapkodtuk a fejünket jobbról balra. 

A következő napok "eseménytelenül" teltek, ha lehet ezt mondani. Énekeltünk, játszottunk, ettünk. Na jó, azért esemény is volt: Gigi csodálatos elefánt-szobrot kreált mindenféléből, ami a kezébe akadt.  

Január 4.-én pedig nagy napunk volt: végre együtt ünnepelhettük Bogi születésnapját (ez általában csak minden második szökőévben sikerül). Gigi a kis leopárdját adta neki. <3

Ünnepeltünk nagyon finom fülöp-szigeteki különlegességekkel és nagyon finom marcipán-tortával.

Utána a lányok is készültek egy kis születésnapi ünnepséggel.

Bogi Rókinak különösen örült. Ez most "inória" volt, hogy Pannusom szavaival éljek.

Panninak ez volt az első napja az iskolában a betegsége óta. Már nagyon várta. Sámi órán befejezhette a sámi-sátrat (lavvo-t), amit még november végén kezdett el, csak nem volt alkalma előbb befejezni.

De Gigi sem tétlenkedett itthon. :)

Másnap Gommával a Jéghotelbe mentünk. Utána már csak egy napunk volt együtt, ki kellett használni minden percét.

Az utazás előtti este bizony sírással telt. Bogi egy plüssállat-szívecskét hagyott a lányok ajtaja előtt (elment mielőtt felébredtek volna).

A következő napoktól kezdve szinte állandó vadállat-látogatója volt a környékünknek.

Egy kis videó is készült róla:

Ennek a látogatónak köszönhetően Panni szívesen vette a társaságot az iskoláig (és én is nyugodtabb voltam így). Sapi pedig nem sok mindennek örül jobban, mint egy jávorszarvasnak testközelből. 

A konyhában is nagy volt a sürgölődés.

Panni vacsorát is készített nekünk.

Voltunk a ház mögött szánkózni is.

Sapival is mókáztak hólapátolás közben.

Panni esténként mindig megágyazott Nagyinak. 

Imádom, hogy a családom hóimádó! Nagy szerencsénkre, volt részünk benne bőven. Sapi egyik kedvenc időtöltése a hómarózás volt.

Amíg Pannus iskolában volt, addig Gigus játszott, "bulizott", vagy éppen havat lapátolt. Az irodát egyébként átnevezték "buli-szobává". El lehet képzelni, micsoda "bulik" voltak ott a karácsonyi szünet alatt.

Még a frissen műtött Nagyi sem tudta megállni hólapátolás nélkül. De ilyen segítséggel nem volt nehéz.

Mivel én (nagy bánatomra) el vagyok tiltva a lapátolástól, építettem egy hó-asszonyt a teraszon. :)

A következő pár napban +1-2 fok volt, ezért szegénykém megolvadt. Először csak úgy nézett ki, mint aki a fájásoktól görnyedt meg - aztán teljesen lehasalt.

Azóta szüntelen a hó-utánpótlás, úgyhogy az idén nem panaszkodunk a kevés hóra. 

Számtalan Yatzi-partin és hatalmas makaó-játszmákon vagyunk túl.

Az utolsó napot mindig belengi a búcsú gondolata. Sok volt a sírás, szomorkodás este. 

Nagyi és Sapi másfél órás késéssel, és hóviharral indult el, de szerencsésen hazaértek. Mi pedig azóta hiányoljuk mindhármukat.

Drága Gomma, Nagyi, és Sapi!

Nagyon-nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy együtt tölthettük ezt a pár hetet, és azért, hogy egy ilyen fantasztikus családdal áldott meg minket! 

Nagyon vigyázzatok magatokra, Bogica, Te pedig gyógyulj meg gyorsan! Nagyon szeretünk titeket, és nagyon várjuk, hogy újra együtt lehessünk!

Magamról írok majd legközelebb. :)