2016. május 26., csütörtök

Képes összefoglaló az elmúlt hetekről

Ugorjunk csak vissza egészen április elejére. Finnországba kellett utaznom pár napra, mert felkértek, hogy vegyek részt egy konferencián. Panni csak azt mondogatta, hogy "Mamma, ne menj Svalbardra!" - szegénykémnek ez a Svalbard mostmár mindig mumus marad. De egy jó nagy szeretgetés után mégis csak elengedett.
A három nap nagyon fárasztó volt, minden percem be volt osztva, szusszani sem volt időm. Pedig szuper volt a környezet, és meglehetősen tetszetős a szobám is. De mindkét este úgy estem be az ágyba éjjel egy körül.





Mivel Svalbardról jegesmackót kapott, Finnországból mi mást is hozhattam volna, mint rénszarvast?



És kapott még pár Mummi-trollos dolgot is (nagyon igyekeztem kompenzálni a távollétem, haha).

Aztán esett még egy kis hó
 - és a gyereket is befogtuk lapátolni :D





Kis csibészkém ovi előtt:


 Néha álmosan:

Néha olyan álmosan, hogy alig lehet felébreszteni:




Amikor pedig ébren van, akkor a babákon a sor. Panni felöltözik, hogy "aludni vigye" a babákat - néha a játék-babakocsiban, néha a nagyban. Egy pelus-csere, popsi törlés és alapos krémezés után már mehetnek is aludni.
 Itt éppen Dóri-babán volt a sor.

 Papát is meg kell szeretgetni egy kicsit!




Kreatívkodunk:
 "Karika és Csigabiga"
"Torres"
És megint esett a hó (április 23):




Ki mondta, hogy hóban nem lehet hintázni? Igaz, annyi volt még, hogy úgy kellett nyomot vágni. Panni végig csak azt mondogatta, hogy majd szólunk Sapinak, hogy lapátolja el a havat (Ő csinált ösvényt a hintához mikor itt voltak).
Tanulunk puszit dobni:



Aztán kipróbáljuk a dobozt, amiben Nagyi csomagot küldött (miután Torrest kizavartuk belőle).
Mamma, fényképezz le!


Mostanában a Micimackó nagyon nagy sláger, úgyhogy Pankám már fára mászni is próbált :D

Végre elolvadt a hó!
 Itt éppen a Jégvarázs betétdalát énekeljük és a koreográfiáját táncoljuk :)


 De azért a maradékban hóban még játszunk gyorsan egy kicsit!

A szép mellényt Nagyi készítette!

Panni kapott egy biciklit is! Nagy tanakodás után végül is a futóbicikli mellett döntöttünk.

Kettő darab krókuszom élte túl a telet az idén (május 7):
De a jó időt azért mindig kihasználjuk!

Hétvégenként a játszótérre járunk. Panni mindig rákérdez indulás előtt, hogy van-e nálunk enni-és innivaló :)



Kicsit tornázunk:
Aztán jöhet  a Mamma isteni főztje! :D

 Látogatóba mentünk egy csudacuki magyar kisfiúhoz, aki most költözött ide.
És a gyerekek kezdik megismerni egymást.

Egy nagyon jó délutánt töltöttünk együtt a tengerparton.




Anyák napjára virágot kaptam.

Amit sajtos-croissant-nal háláltam meg. Ez nagyon nagy sláger lett nálunk mostanság.
Alakul a frizura is - már amikor nem szedi ki a gumit a hajából...

Panni meglátogatott az egyetemen, és felfedeztük a könyvtár gyerekrészlegének minden könyvét! (úgy kb. 10 percig, aztán inkább ki akart menni az udvarra).
Buli volt az oviban, előrehozott május 17.-i ünneplés. Úgyhogy megadtuk a módját :)


Az oviból pedig hazahozta a kis növénykéjét, aminek a magját ő vetette el és locsolgatta minden nap. A vicces az, hogy egy óvónő sem tudta megmondani, hogy milyen növény is ez pontosan...
De igyekszünk életben tartani :D
Aztán elérkezett május 17, a norvég nemzeti ünnep. A szokásos május 17.-i sütemény most is elkészült.


Panni pedig gyönyörűséges volt a nemzeti ruhájában!
"Panni, mosolyogj!"


Még a zászlót is úgy lengette :D
Kimentünk a teraszra is "csak egy fényképért"
 "Mamma, fúj a szél!"

"Mamma, mi ez?"





És a "tradicionális" május 17.-i jégkrém sem maradhatott el :)


 Apja lánya :D


Már csak 12 nap és megyünk haza!!! Annyira várom!!