2018. november 29., csütörtök

Nyári meleg otthon, szeles napok itthon

November másodikán az év utolsó utazására indultunk, haza Magyarországra. Pannusom annyira izgatott volt, hogy el sem tudom mondani! Számolta vissza a napokat már több héttel előtte ("Mamma, már annyira izgatott a szivem, ha Magyarországra gondolok"). Az utazás előtt már egy héttel csomagolt, és Gigivel veszekedett, aki mindig kiszedte a már becsomagolt dolgokat a bőrőndjéből.

Az utazás reggelén (is) Gigi nagyon akaratos volt, viccelődtünk is vele, hogy Ő bizony itthon marad.

De miután a repülőtéren a szokásos gofrit megették, mindenkinek jobb lett a kedve.
Egészen addig, amíg fel nem ültünk a repülőre. Ott ugyanis Gigi kiverte a balhét, hogy Ő nem fog az én ölembe ülni, menjek onnan, mert az az Ő helye! Sikított, kiabált - miközben engem próbált az ülésből kitúrni. Akkor nyugodott le, mikor elkezdtünk felszállni (addig sikított), akkor is csak azért, mert félt szegénykém. Eddig sosem volt baj, de most félt, kapaszkodott, és mondta, hogy fogjuk a kezét. Úgy sajnáltam szegényt. Mikor elértük a repülési magasságot, már oldódott a helyzet.
Az oslo-i repülőtéren egy jó nagyon játszottak a lányok (volt rá időnk bőven).
Végre megérkeztünk Budapestre, már-már unalmasnak mondhatóan kellemes, normális utunk volt (amit bepótoltunk visszafelé). Persze otthon, a reptéren szokás szerint nagyon sokat kellett várni a bőröndökre, amit a lányok már kissé túlságosan izgatottan tűrtek. De a találkozás öröme kárpótolt mindenkit!  Este fél 11 körül értünk haza, amit az isteni húsleves után még hosszas játszás követett.

Az autóban hazafelé vettem észre, hogy a sálam bizony a gépen felejtettem (ez alá bújtunk be mindig Gigivel cicizni). Három napomba tellett, mire végre valakivel érdemben tudtam beszélni a repülőtéren a dologról, és rá két napra meglett a sál is!

Első nap megünnepeltük Pappa születésnapját, a régóta hőn áhított tortával! Pannival már hónapok óta tervezgettük, hogy milyen isteni tortát eszünk majd Pappa születésnapján :)
Klasszikus Aamot családi fotó :D
Nagylány <3
Az idő otthon fantasztikus volt! Az első napokban olyan meleg volt, hogy a lányok azt kérdezgették, hogy "mami, biztos nem kell mást felvenni?". (Gigitől Panni is eltanulta, hogy "mami"-nak hív) Szinte be sem lehetett könyörögni őket az udvarról.

 Virágot szedett Negri sírjára <3
Persze a szerelem Matyival most is csak erősödött.
Pannusom nagy vágya is teljesült, elkezdett lovagolni. Nagyon élvezte, és bár én elfogult vagyok, de nagyon ügyes volt. Arról nem is beszélve, hogy milyen bátor (engem inkább ez lepett meg)! Az első pillanattól kezdve minden félelem-érzés nélkül kezelte a lovát, Játékot.
A lányok répát is szedtek, hogy vihessünk a paciknak! A minőség-ellenőrzés is megvolt!

Volt a lovastanyán egy puli kutya. Nagyon aranyos, barátságos. A lányok is jól megszeretgették. Mikor hazamentünk az első alkalom után Panni megkérdezte: "Mami, annak a szegény kutyusnak miért nincs szeme?" Először próbáltam megérteni, hogy mire gondolt, aztán, mikor megértettem, próbáltam nem nevetni, mert ez annyira aranyos volt. Majd elmagyaráztam neki, hogy annak a kutyusnak is bizony van két szeme, csak eltakarja a bundája. Mikor legközelebb mentünk, meg is mutattam neki :)
Gigit csak egyszer vittük el a tanyára. Ő túlságosan "szerette" az állatokat, főleg a kiscicákat...
Egyetlen magyarországi látogatás sem telhet el szalonnasütés nélkül! Most még az idő is jó volt, sütöttünk mi már szalonnát ennél sokkal hidegebben vagy rosszabb időben is :)
A szokásos targoncázás és traktorozás sem maradhatott el Sapival.
Egy jó ideje már nagyon jól eljátszanak egymással a lányok, egészen addig, amíg Gigi követi az utasításokat, és amíg el nem veszi Pannitól a játékokat...
"Gyere Gigi, most alszunk!" 
A lányok azt is imádták, hogy otthon bizony vannak mesecsatornák is, amit esténként nagy örömmel néztek. És még tornáztak is közben :)
A szemüveg nagy sláger lett. Megtalálták az én gyerekkori szemüvegem, kiszedtük belőle az üveget, és utána abban mászkáltak mindenhova. Vagy az orvosi-készletes szemüvegben :)
Nehéz választás :D


Próbálatam egy nagyszülős képet csinálni, de Gigi nem volt túl közreműködő...

A 12 nap nagyon gyorsan eltelt, de nagyon jó volt otthon! A búcsú, mint mindig, most is nagyon nehéz volt. Gigi ismét kimutatta a foga fehérjét a gépre felérve (igaz, az utazás és jövés-menés miatt már több órával tolódott az alvása). Sírt, kiabált. Neki márpedig saját helye lesz a gépen, és nem fog az ölemben ülni... A helyzet odáig fajult, hogy a stewardess (aki tényleg nagyon kedves volt) többször odajött hozzánk, hogy hagy segítsen valamit... én persze sűrűn esedezve kértem bocsánatot (mikor már mindenki csúnyán nézett), és biztosítottam róla, hogy csak fáradt, de biztos mindjárt elalszik. Hát nem aludt el. Viszont a felszállásnál megint úgy félt szegénykém, hogy beléfagyott a szó. Utána hamar megnyugodott és el is aludt.
Újabb sikítós tíz perc következett, mikor Gigi bekakilt, és Pappa kivitte pelust cserélni. Aki cserélt már repülőn gyereken pelenkát, majdnem tudja, hogy miről beszélek. Aki cserélt már repülőn polipon pelenkát, az tudja, hogy miről beszélek. Mikor én, a tizedik sorból hallottam, hogy Gigi sikít a wc-ben, odamentem, hogy segítsek. A stewardess persze nem engedett be, mondván, hogy csak két oxigén maszk van bent... Hát jó... Mikor kijöttek, Gigi még mindig szipogott. Mint utólag kiderült, a gond az volt, hogy az apró, pelenkázónak nevezett deszkán Gigi félt, és azt kiabálta, hogy le fog esni, és Pappa fogja a kezét. Ezért kicsit lassabban ment a folyamat...
De szerencsésen leszálltunk Oslo-ban, kivettük a csomagokat, leadtuk a csomagokat, átmentünk az ellenőrzésen (ahol Gigi mindig, mint valami szemfényvesztő próbál lelépni előlünk - de Panni mindig elkapja :D).
Ettünk egyet, aztán irány a következő gép. Leszálltunk Tromsø-ben este fél 9-kor. A két órás várakozást az újabb repülőtéren a lányok hihetetlen energiával és pörgéssel töltötték. Bennem ekkorra már nem sok energia maradt.
De nem baj, még egy repülő, röpke 40 perc, és leszállunk. Gigi elaludt a kezemben, Panni a telefonon játszott. Egyikük sem vette észre a szélvihart, amin keresztül mentünk. Az egyik kezemmel szorítottam magamhoz a kisebbiket, a másikkal próbaltam az ülésbe szorítani a nagyobbikat. Komolyan mondom, Panni semmit nem vett észre, pedig néha hatalmasakat ugrott az ülésben, és dűlöngélt jobbra-balra. Végre ereszkedni kezdtünk, gondoltam mindjárt vége. De teljesen sötét volt, nem lehetett látni semmit. Végre meglátom a fényeket, mindjárt lent vagyunk, mikor hirtelen olyan hanggal búgtak fel a motorok, amilyet még soha nem hallottam, a gép pedig úgy recsegett, mintha ketté akart volna törni. Meredeken (de nagyon!) elindultunk felfelé. Percekig nem tudtunk semmit. Látni nem lehetett semmit. Csak rázott, recsegett, dobált, és mentünk meredeken felfelé...  Pár perc múlva a pilóta bemondta, hogy meg kellett szakítani a leszállást a szél miatt, de megpróbáljuk újra. Nagyszerű - gondoltam. Nagyon rossz volt, de másodszorra sikerült. Most csak azon izgult mindenki, hogy nem a leszállópálya végén szálltunk le, hanem jóval beljebb, és az altai repülőtér túl rövid a nagyobb gépeknek. (Persze ezek teljesen normál méretű gépek, de itt főként 30-40 fős lélekvesztők járnak. Sajnos én már sokszor jártam úgy, hogy egy normál-méretű géppel nem tudtunk leszállni.) A kifutópálya végén ott a tenger, de gondoltam, hogy ha szerencsénk van, és pont apály van, csak nem lesz nagy gond. De a pilóta pont a pálya vége előtt megállította a gépet, igaz mindenki előre esett - de megálltunk. Hú, de boldog voltam, hogy épségben lent vagyunk!
A lányok a csomagokra való várakozást este fél 12-kor, 14 óra utazás után, már nem nagyon bírták.
Az itthoni (altai) időjárás már-már sokként ért minket. November közepe, és egy pihe hó sincs. +6 fok, és az őszi/téli szelek is velünk együtt érkeztek. A következő napok is enyhék, és nagyon viharosak, szelesek voltak.

Az oviban megtartották a sötétség-bulit (igen, már "naptalanok" vagyunk, november 24. óta nem jön fel a nap). Ez volt az első, amin nem volt hó, és az első, amint nem fagytunk meg... Elég furcsa volt így mézeskalácsot és forralt bort inni, ugyanis a téli/karácsonyi hangulatnak nyoma sem volt. De a lányok most is nagyon szép lámpásokat készítettek, Gigi idén az elsőt.
Szerencsére azért megérkezett a hó is (bár a szél is itt van még), de rögtön beindult a karácsonyi készülődési kedv! Sütöttünk mézeskalácsot!
És dekoráltunk ablakot is!
És bár nagyon hideg szél fúj, azért kint is játszunk!
Ha éppen nem bent vagyunk hercegnők...
... vagy valami más csibészségen törjük a fejünket :)

Úszáson fényképezés volt, ezért itt van pár kép a sellőimről! Panni nagyon ügyesen úszik már! Kedden először úszta át a medencét keresztbe teljesen egyedül, levegővétellel és mindennel ami kell! Gigire pedig nagyon oda kell figyelni, ugyani szó (és félelem-érzet) nélkül veti bele magát a mély medencébe.
A következő napokra, hetekre pedig energiától függően (vagy függetlenül...), adventi és karácsonyi készülődéssel, apróságokkal fogunk pepecselni. Na meg síelünk! Panni hétfő óta semmi mást nem csinál az oviban, csak síel! :)