Hétfő délután a barátaink nyári házához voltunk hivatalosak egy kis grillezésre. Az idő kimondottan hideg volt, ezért a gyors kinti grillezés után az ennivalót bent fogyasztottuk el. Úton hazafelé gyönyörű rénszarvasokat láttunk! Piciket is, nagyokat is.
Panni már útközben hazafelé olyan csendes volt, pedig a két oldalán ott bohóckodott a testvére és a barátnője is. De otthon, a fürdőszobában már éreztem, hogy forró az egész teste. Ráadásul a hátán találtam két furcsa piros pöttyöt, de azt hittem, csak valami megcsípte amíg kint voltunk. Kicsit vicces a dolog, ugyanis pont előtte mondtam a barátnő anyukájának, hogy, hát a mi lányaink még a bensőséges bárányhimlő-látogatás után sem fertőződtek meg. Panninak magas láza volt éjszaka. Reggel még mindig nem voltam biztos benne, hogy bárányhimlő áll a dolog hátterében, mert nem lett rajta több pötty. Egész nap ki volt ütve szegény. Furcsa volt őt így látni, szerintem bő két éve, hogy utoljára ilyen lázas volt. Az pedig még furcsább volt, hogy így leterítette a láz, alig bírt lábra állni. Máskor nem nagyon van rá hatással, ha lázas. Emlékszem, mikor Gigi pár hetes volt, és mindannyian betegek lettünk. Az volt az egyetlen alkalom, hogy Panni kidőlt a láztól. Olyan rossz érzésem volt, mert Panni iskoláját pont most zárták le koronavírus-fertőzés miatt. De napközben elkezdtek rajta jönni a pöttyök, én pedig megnyugodtam, hogy csak bárányhimlő. A láz viszont nem nagyon csillapodott. Következő éjszaka Gigi is lázas lett. Egymás mellett feküdtek a kanapén három napig. Na jó, azért nem túl közel, mert mindig kiabálás lett abból, ha valaki véletlenül hozzáért a másikhoz. Gigi sem bírt lábra állni, sőt, hozzá sem lehetett érni szegényhez, mert olyan érzékeny volt a bőre.
Hát, tudom, hogy változnak az idők, (és halványodnak az emlékek), de én nem emlékeztem arra, hogy a bárányhimlő ilyen rossz betegség lenne. Szegénykéim nagyon megszenvedték az első napokat. Azt azért hozzá kell tenni, hogy hősként viselték a viszketést, nem (nagyon) vakarózott egyik sem. Ha valamelyik viszketett, Panni szólt, bekentem. Gigi pöttyeihez nem lehetett hozzáérni. Rajta egyébként nagyon kevés van, talán 30-40. Pannin másnapra 125 darab lett, akkor még meg tudtuk számolni. Egy nappal később, mikor már a hátán volt 125, mondtam, hogy inkább ma már ne számoljunk! :D
Mivel én teljesen el vagyok havazva (mostmár igazából csak esőzve) a munkával, kénytelen voltam lefoglalni őket, amennyire csak tudtam. Mesét néztek, rajzoltak, levelet írtak, sőt, Pappa vett nekik egy-egy feladatos újságot is.
Pannus így lemaradt az utolsó iskolai napról. Ezt nagyon bánta szegény, mert filmet néztek volna, és ezen a napon kivételesen szabad volt egy üdítőt és egy kis édességet vinni az iskolába. Hát, a filmet is és az édességet is bepótoltuk itthon. :)
Itt nincs évzáró, sem bizonyítvány-osztás, mint otthon. Egy kis dossziéban azonban kaptak egy rövid, szöveges értékelést az első év teljesítménye alapján. Hogy megy az olvasás, a matematika, az angol, milyen a magatartása, és hogyan találja meg a helyét a többi gyerek között. Jó volt olvasni. Nem csak azért, mert szerencsére Panninak nincs gondja (egyelőre) a tanulással, hanem azért, mert tényleg olyan reálisan leírtak benne mindent. Ugyan még nem beszéltem róla, de már elég régóta bántja Pannit egy másodikos kislány. Nem fizikailag, hanem érzelmileg, lelkileg. Panni pedig nem szól semmit, csak tűri. Rengeteget beszélgetünk erről itthon, sőt, az iskolában is, hogy olyan gyerekkel legyen együtt, aki mellett jól érzi magát, aki kedves vele, aki mellett nem lesz szomorú. A tanító néni is írt erről az éves értékelésben. Sőt, azt is beleírta, hogy az év vége felé Panni már egyre ügyesebben mondott nemet, amikor valaki csúnyán viselkedett vele, és ezért ő nagyon büszke rá, és folytassa csak így tovább. (Erről egyszer majd írok bővebben.)
Az első osztály végén, pólóban, pöttyösen, a nappaliban vette át Panni ezt az értékelést.
A lányok régi vágya is teljesült a héten: kaptak egy babaházat! Szép éves teljesítmény- nyári szüneti- és bárányhimlő meglepetésként adtuk át a babák új otthonát. Szerencsére tegnap este már olyan jó állapotban voltak, hogy ki is tudták próbálni - bár még csak a nappali közepén áll, az összeszerelés helyszínén.
Panni ma reggel már olyan jól érezte magát, hogy ő akart reggelit készíteni.
Pappa a héten éjszakázik, én pedig próbálom lefoglalni a lányokat, hogy tudjak egy picit dolgozni is. Ma délután kezdődik a kanadai konferencia, holnap lesz az én előadásom. Kicsit izgulok. De a legnagyobb félelmem mégis az, hogy rosszkor jelentkezek majd be az időeltolódás miatt, vagy az, hogy az előadásom közepette Gigi beszól, hogy kakilnia kell. :D Na, majd meglátjuk!
