Úgy, ahogy, de túl vagyunk egy jó kis családi betegségen. Ahogy Pankám mondaná, egy "igazi családi" betegségen. Pappa és Panni már egész jól voltak az utazáskor, én még lázas voltam. Gigit az indulás előtti éjszaka be kellett vinnünk az ügyeletre, mert nagyon felszökött a láza.
Gyorsan összepakoltam a maradék ruhákat (mert egészen eddig én úgy készültem, hogy Ragna és én maradunk), aztán pár óra alvás után indultunk a repülőtérre.
"Mamma, nézd milyen hatalmas hókotró! És milyen nagy az ormánya!"
Pankával egy álom az utazás, már annyira ügyes, tudja hol, mit kell a csinálni. Igaz, kissé türelmetlen volt, hogy "miért nem indulunk már", és amikor a felhők felett voltunk, hogy "miért nem megyünk". A repülőtéren Oslo-ban a hat órás várakozást is jól viselte, a gyerekeknek kialakított csúszdás részen pörgött ezerrel egész délután.
Én viszont nagyon rosszul voltam, és még mindig lázas. Minden jel szerint Gigi is rosszul érezte magát, mert nagyon sokat sírt szegénykém. Már minden irányból jöttek a "lesújtó" tekintetek, de akkor sem tudtam mit csinálni. Adtunk neki kétszer fájdalomcsillapítót, amitől kis idő után mindkétszer megnyugodott.
A második repülőúton én először a folyosó túloldalán ültem, és Panni megkérdezte: "Mamma, te másik repülővel mész?"
És végre, este 9-re hazaértünk! Régen örültem már ennyire, hogy végre itthon lehetek!
Igen ám, de az estének ekkor még nem volt vége! Én már a repülőn is éreztem, hogy Gigi hideg, de azt hittem, csak a saját lázam miatt érzem annak. De nem. Nagyon hideg volt a kis teste, csak 35 fok körül. Már megfürdettük melegvízben, infralámpáztuk, de semmi. Kicsit mintha a szája körül kék is lett volna - mostmár csak 34.6 volt. Akkor irány az ügyelet! Szerencsére az én gyerekkori doktor nénim volt ügyeletes. Megvizsgálta Ragnát, de semmit nem talált. Hazamentünk. Ekkor már elmúlt hajnali két óra. Tetőtől-talpig gyapjúba öltöztettem, lefektettem magam mellé, és úgy aludtunk összebújva. Reggel 7-kor eljött a doktor néni, ekkor már kicsit melegebb volt. A nap folyamán teljesen normalizálódott a testhőmérséklete. Hogy mitől lehet, nem tudjuk. Talán a fájdalomcsillapítótól? Vagy a repüléstől? Vagy a betegségtől? Nem tudjuk.
Két hete vagyunk itthon, és imádjuk minden percét! Kivéve, hogy Nagyit is megfertőztük, aki ezért három napig feküdt lázasan. De az összes többi percét imádtuk!
Drága Pankám új barátokra vágyik, mert "a Gigivel még nem lehet játszani". Talált is új barátokat, a két szuper szomszéd csajszi személyében! És ez annyira boldoggá teszi! Igaz, nem egészen az ő korosztálya egyikük sem, de mindig is a nagyobbakkal szeretett játszani :) Na és a szomszéd kutyus, a Döme - na őt minden nap legalább egyszer meg kell látogatni! De rá is szól ám! "Döme, ne kiabálj, mert felébreszted a Gigusunkat!"
A mi Negri kutyusunkkal is nagyon szeret játszani, csak szegény kis öreg Negri nem mindig követi az utasításokat :)
Sütöttünk már szalonnát is, mert anélkül nem is lehet itthon lenni!
Panni sminkelni is szeret!
Panni volt Pesten a nagy Bábszínházban, és megnézte a Boribon és Annipannit. Igaz, kissé tartott a nagy nyüzsgéstől és a sok gyerektől, de az előadás nagyon tetszett neki!
Voltunk a Tropicariumban is. Hát, azt kell, hogy mondjam, Gigi talán jobban élvezte az egészet, mint Panni. Ő nézelődött, beszélgetett a halacskákkal, amíg Pannit megint nagyon zavarta a sok gyerek és a zaj. Arról nem is beszélve, hogy az első akváriumban meglátott egy búvárt (amitől retteg), és utána eléggé félt. De a cápák és a Némó-halak tetszettek neki.
Hazafelé viszont szinte azonnal kidőlt.
Amióta csak hazaértünk, az udvarról alig lehet behozni! Állandóan kint van, és csak szaladgál,
játszik, biciklizik, rollerezik, homokozik, vagy csak Negrivel beszélget.
Szóval élvezzük az itthon létet!
