Négy nap. Négy nap alatt a beton-tengerből ház lett. A mi házunk.
Egy hete kezdődött minden. Tudtuk, hogy hétfőn megérkeznek a falak. Úgy gondoltuk, hogy első nap még biztos nem sok minden történik, ezért másnap délelőttre terveztük Håvard-ral, hogy elmegyünk megnézni. Ekkor már napok óta havazott, nem is tudtuk, tudnak-e majd így dolgozni.
Előkerestem, így nézett ki, mikor utoljára ott voltunk.
Mikor kedd délelőtt lekanyarodtunk az utcánkba, nem hittünk a szemünknek. Láttam én ott egy barna házat, de az nem lehet a miénk. Hiszen az már majdnem kész van. Még az ablakai is a helyén vannak. Á, az nem lehet a miénk. De... de hát ott van... AZ A MI HÁZUNK! Sosem fogom elfelejteni azt az érzést. Nem erre számított egyikünk sem. Gondoltam lesz majd ott egy-két sima faszínű fal. De nem!
Csodálatos érzés volt látni. Eddig mindig csak a tervrajzot nézegettük, és most itt van. A fele, legalábbis. Abban is legalább 10 centi hó. De végre elkezdődött! Ezzel a fantasztikus érzéssel, és a félig megszakadt szívemmel hagytam itt Altát, a lányokat és Håvardt pár órával később.
A repülőút szerencsére jó volt, és sikeresen megtaláltam a szállodámat Oslo-ban. Hú, de nem esett jól ott lenni. Ez a videó várt reggel. Gondolom, nem kell magyarázkodnom, miért indultam kisírt szemekkel.
A konferencia egész jó volt, de reggel 7.30-kor hagytam ott a szállodát, és minden este 9 óra után értem vissza. Teljesen kifacsartak. De az első napot a botanikus kert épületében tartották, az gyönyörű volt.
Csütörtökön, a negyedik napon, elkészült a házunk. Mármint a szerkezete. Megkértem
Håvardt, hogy a lányokat ne vigye el nélkülem. Így ő sem ment el megnézni. De tudtuk. Tudtuk, hogy kész van. És rettenetesen kíváncsiak voltunk...
Este Halloween, ami itt a május 17. és karácsony után a gyerekek kedvenc napja. A tököt már előző este kifaragták. Rossz, hogy én erről most lemaradtam, de Pappa mindent nagyon ügyesen megoldott. "Nézzetek mérgesen!" - szólt az utasítás :D
Gigi az idén először ment kopogtatni, és minden áron a tigris jelmezét akarta felvenni. Mivel kétségeim voltak afelől, hogy az vajon rámegy-e a kinti ruhára (-16 fokot jósoltak estére), ezért a főpróbán (még én is itthon voltam), rávettem, hogy legyen ő is boszorkány. Belement. Nagyon jól szórakoztunk mindannyian! :D
De Halloween napján viszont nem engedett a tigris jelmezből. Pappa ügyesen beletuszakolta a gyereket a kinti ruhába, és a jelmezbe is :) Giginek nem volt jó a kedve, mert nagyon fáradt volt. Nem aludt az oviban. Még mindig nem sikerült meggyőzni az óvónőket arról, hogy Giginek bizony még szüksége van a délutáni alvásra. Szóval ő elég nyűgös volt.
Venkénél :) Felhívnám a figyelmet a fantasztikusan lengedező tigris farokra!
Vacsora előtt egy kis csemege...
Azt azért elmondanám, hogy egyik lány sem nagy édességes. Még mindig van a cukorkából mindkettőjüknek, pedig Pappa igen-igen rájár.
De még vissza Oslo-ba. Utolsó nap az Operaház melletti galériában voltunk.
Alig vártam már, hogy indulhassak a repülőtérre, szinte repültem a vonatállomásra. Viszont a repülőtérre érve rossz hír fogadott. Olyan nagy köd volt, hogy le kellett zárni a repteret. Rengeteg járatot töröltek, a többi pedig órákat késett. Másnap délben Panninak balett bemutatója volt, úgy éreztem, összetörök, ha nem érek haza időben. Pappa is izgult, mert a bemutatóra be kell tupírozni Panni haját, és azt mondta, ő ahhoz nem ért. Szóval már azon agyaltam, hogy végső esetben beszervezem Enikő barátnőmet, hogy csinálja már meg Panni haját. De hazaértem. Igaz, majdnem éjfél volt, de hazaértem. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne ébresszem fel a lányokat. Mikor már egy ideje simogattam és puszilgattam őket, és végre elkezdtek mocorogni, Håvard kihúzott a szobájukból. Na jó, reggelig csak kibírom.
Akkor aztán nagyon nagy volt a boldogság! Igaz, Gigivel már éjszaka is találkoztam, ugyanis még mindig sokszor felébred. Sőt, az elmúlt hetekben romlott is a helyzet. De végre újra együtt voltunk, megérkeztem időben. Készítettem a lányoknak reggelire melegszendvicset a sütőben. Csináltam bőven, hátha nekünk is marad. De nem. Egy szelet maradt még, de még mindketten kértek. Elfeleztem nekik. Egyszer csak Panni megszólal: "Mamma, kiesett a fogam!" (Ezt az elmúlt hónapban annyiszor eljátszotta, hogy én már nem is reagáltam, de most olyan komoly volt az arca.) Kinyitja a száját, tényleg nincs ott! Kérdezem tőle, hogy "És hol a fogad?" Erre ő: "Hát azt nem tudom." És nézelődik az asztalon, az asztal körül, még az asztal alatt is. "Lehet, hogy lenyeltem."
És tényleg lenyelte. Végre kiesett! Megvárt engem is! És lenyelte. Az első fogát! Amikor én még a leesett belilult körmét is eltettem emlékbe, hát nem lenyeli az első kiesett fogát? De ő is kicsit kétségbe esett, mert mi lesz most a fogtündérrel... Javasoltam neki, hogy írjon egy levelet, amiben elmagyarázza, hogy mi történt. Hátha. Olyan nagyon büszke volt magára!
De lassan ideje volt készülődni a balett bemutatóra. Troll-táncot táncoltak (pont ment hozzá az új fog-stílusunk), ezért hajat tupíroztunk, és arcot kormoztunk. Panni szerint a tupírozás szörnyűséges fájdalom. A hajsprétől pedig fél, mert mondtam neki, hogy ne vegyen levegőt amíg fújom. Ő pedig félt, hogy ezalatt az idő alatt megfullad. De sikeresen elkészült a frizura a tupírral és a faágakkal, és a pofi a korommal.
Mikor megérkeztünk, és kezdtek gyűlni az emberek, Panni kezdett izgulni. Már jó néhányszor volt fellépése, bemutatója, és én mindig csodálattal néztem, hogy teljes nyugalommal csinál mindent (én meg már nem aludtam előző éjszaka sem). Többször mondta, hogy fél.
Én pedig mondtam neki, hogy minden rendben lesz, itt minden ember csak a saját gyerekét szeretné látni, azért vagyunk ilyen sokan. Menjen, táncoljon, érezze jól magát. De ő fél. "Akkor drágám nem kell táncolnod, ha nem akarsz." De ő akar. És ment, és táncolt. És imádtam a bátorságát.
De a másik szemem fényéről se feledkezzünk meg. Néha tátott szájjal nézte a testvérét.
Hazafelé meg kellett állnunk fényképezni egyet. Gyönyörű, friss, hideg idő volt.
Gigit el is nyomta a hideg :D (A kék rongy a kezében az ő kormánya!)
A napi stresszt torta sütésbe fektettük. Este pedig Panni megírta a levelet a Fogtündérnek:
"Kedves Fogtündér. Lenyeltem a fogam. Bocsánat. Nem direkt volt. Anna"
Reggel (jó korán így vasárnap reggel) csodás meglepetés várta; itt járt a Fogtündér.
"Mamma, nézd! Volt itt! Volt itt! Elvitte a levelem! És kaptam pénzt! Nézd Mamma, minden csupa csillámpor!"
Hát, mosolygott a szívem. Hisz benne. Minden kétséget kizáróan, ő hisz benne. És ez annyira jó! A 20 koronást amit kapott, azóta mindenhová magával viszi, és mindenkinek elmeséli a csillámporos Fogtündér esetét, aki annak ellenére is eljött, hogy ő lenyelte a fogát.
De nem csak ez volt ám a nap eseménye! A mi drága Pappánknak születésnapja volt vasárnap! Énekelve ébresztettük, kávéval, reggelivel, ajándékokkal. A lányok egész héten meglepetéseket gyártottak a Pappának az oviban. Kicsit később megkóstoltuk a tortát is.
De az utolsó meglepetés még hátra volt! A HÁZUNK! Már nagyon vártuk, hogy végre láthassuk. A lányoknak még az autóban bekötöttem a szemét. Izgultak ők is. Mikor legutóbb ott voltak, még csak az alap volt meg.
Nem is nagyon tudták ők sem mire vélni a dolgot. Ez a mi házunk? Ez a nagy? Bemehetünk?
Menjünk be!
Végig néztük az alsó szinten a szobákat (létra nem volt, úgyhogy az emeletre nem tudtunk felmenni), és óriási boldogsággal tölt el minket, hogy itt fogunk élni, ez lesz az otthonunk. A lányok már el is tervezték, hogy mit hová tesznek.
Első családi kép az új otthonunkban <3
Most már nincs más hátra, mint eltervezni azt a temérdek dolgot, ami még hiányzik; hogy mit, hová, hogyan csináljunk. De már nagyon-nagyon várjuk, hogy kész legyen!
