Négy generáció

Négy generáció voltunk egy fedél alatt, amikor Magyarországra érkeztünk.

Tudtuk, hogy ez a nyaralás más lesz, mint máskor. Már hónapok óta rosszul voltál, és Anya és Apa volt veled minden nap, nappal és éjszaka. Az utolsó két hónapban már a mi házunkban voltál, Anyával és Apával. Aztán megérkezett Bogi. Vele még jókat beszélgettél. Viccelődtél. Nagyon jó humorod volt, Mama. Néha olyanokat mondtál, hogy szinte fetrengtünk a nevetéstől. Aztán rosszabbul lettél, sajnos már nem először. Mikor mi megérkeztünk, már csak pár szót tudtál kimondani, azokat is erőfeszítések árán. De mikor megláttál, mosolyogtál. A szemeddel is. Tudom, hogy megismertél engem is, és a lányokat is. 

Valamelyikünk mindig ott volt melletted. Fogtuk a kezed, beszéltünk hozzád. Panni is. Sokat fogta ő is a kezed. Mikor az infúziót kaptad, Panni egy fél délutánt ült melletted, és vigyázott, hogy ne mozgasd a kezed. Olyan büszke voltam rá! Igazából mindkettőjükre. Mert ebbe a két kicsi lányba több együttérzés és törődés van, mint sajnos néhány másik felnőttben.

Apát a tested utolsó erejével is mindig átölelted, pedig a végén már alig bírtad felemelni a karod egyedül. Különleges kapcsolat volt a tiétek, ezt nagyon könnyű volt látni. Mindig is nagyon közel álltatok egymáshoz. Könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, Apa milyen szeretettel, gyengédséggel, türelemmel gondoskodott rólad a végsőkig. Amíg beszélni tudtál, minden nap elmondtad neki, hogy nagyon szereted. Anyát is mindig megismerted. Ő volt az, aki éjjel-nappal ott volt, ha segítség kellett. Te pedig reggelente boldogan konstatáltad, hogy még mindig ott van, vagy hogy megint jött.

Az utolsó két napban már kis sem nyitottad a szemed. Este elköszöntünk tőled mindannyian, mint minden este. Tudtuk, hogy már nem sokáig leszel velünk. Mielőtt lefeküdtem, a füledbe súgtam, hogy menj az angyalkákkal, ha jönnek érted. És Te reggel velük mentél. Pont ott vetted Te is az utolsó lélegzeted, ahol Édesanyád is. Mert Apa megígérte Neked. Megígérte, hogy itthon lehetsz a végsőkig. A családoddal.

A temetésen ott álltunk melletted mindannyian. Igaz, Gigi már a legelején elaludt, de Panni ott állt velünk végig. Nagyon fájt búcsút venni Tőled, de tudom, hogy neked most már jobb így. Most már jobb helyen vagy. Előre mentél.

Minket pedig itt hagytál az emlékekkel, de szerencsére sok van belőlük.

Te voltál az, akit olyan jó volt hallgatni. Nagyon szerettük a történeteidet, amikor régi dolgokról meséltél. A rengeteg munkáról, az oroszokról, a bábáról, aki rosszul volt, és le kellett feküdnie kicsit, mielőtt neked segíthetett volna. Apa csínytevéseiről.

Te voltál az, akit gyerekkorunkban ámulattal figyeltünk, milyen gyorsan tudtál fejben számolni.

Te voltál az, aki az összes kötelező verset mindig hibátlanul elmondtad.

Te voltál az, aki az összes hírt tudtad.

Te voltál az, akinek korát meghazudtolva sokszor nagyon modern volt a gondolkodásod.

Te voltál az, akinek mindig volt Albert-keksz a konyhaszekrényében.

Te voltál az, aki először kávét adott nekünk. Kiskanálban, egy kockacukor társaságában, ami az eleve édes kávét mind magába szívta. Isteni volt.

Te voltál az, aki mindig adott nekünk kólát.

Te voltál az, aki a legfinomabb garzon teát főzte.

Te voltál az, akivel lekváros buktát és túrós pitét sütöttünk.

Te voltál az, aki a legfinomabb sült oldalast sütötte.

Te voltál az, aki nem haragudott semmiért. Még akkor sem, mikor Bogival mindig leszedtük a rózsák szirmait a kertben, hogy "parfümöt" készítsünk belőle.

Te voltál az, aki mindig tett a zsebünkbe egy kis "zsebpénzt". Később már azért kaptam, hogy "vegyek valami szépet a kislányoknak".

Te voltál az, akiben a legnagyobb élni akarás volt. Pedig a végén már annyira nehéz volt. Nem érdemelted meg, hogy ennyire nehéz legyen.

Te voltál az, aki a teraszon ültél, mikor sütött a nap, és onnan fentről integettél nekünk. Most is fentről integetsz, mi pedig innen integetünk vissza neked.

Nekünk is nagyon nehéz volt így látni Téged. De boldog vagyok, hogy ott lehettünk melletted, hogy odaértünk időben, Bogi is, és mi is. Hogy foghattuk a kezed, beszélhettünk hozzád. Együtt voltunk. Együtt sírtunk, együtt nevettünk. Sajnos ezekben a nehéz helyzetekben látja meg az ember azt is, hogy ki az, akire számíthat, és ki az, akire nem. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek a családomért. A szüleimért, a testvéremért, a nagyszüleimért (igaz, most már csak egy van), a gyerekeimért és a férjemért. Mert mi összetartunk, mert szeretjük egymást, és mi mindig számíthatunk egymásra. Hálás vagyok, hogy ilyen család lehetünk. Hálás vagyok az értékekért, amiket otthonról hoztam, és amiket én is továbbadhatok a gyerekeimnek.

Négy generáció voltunk egy fedél alatt, amikor Magyarországra érkeztünk, de már csak három, amikor visszaindultunk Norvégiába. 

Drága Mama! Köszönünk Neked mindent! A sok szép évet, az emlékeket, az együtt töltött időt, és mindent, amire megtanítottál minket. Köszönjük, hogy a nagymamánk voltál. Köszönjük, hogy dédnagymama voltál. Köszönjük neked Apát. Boldog vagyok, hogy megismerhetted a dédunokáidat, még ha a velük együtt töltött idő sajnos nagyon kevés is volt. Örökké a szívünkben őrizzük az emlékeket, a kedvességed, a mosolyodat. Köszönjük, hogy az életünk része voltál. A dédunokáidban tovább élsz, Mama, és mindannyiunkban. Papa már biztos várt a kapuban.

Szeretlek Mama, hiányzol.