Az augusztus 20.-i hétvégét sátorozással töltöttük. A lányok hazajöttek az óvodából, iskolából, összecsomagoltuk a kis túlélő-készletünket, és sátorozni indultunk a megszokott helyünkre. Az idő a legnagyobb jóindulattal sem volt jónak mondható. Hideg volt, esett az eső, és fújt a szél. De ugye nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruha. Megmondom őszintén, én inkább elhalasztottam volna a kirándulást, de következő hétvégéink meglehetősen teli vannak egészen október végéig, úgyhogy amennyiben áfonyát akartam szedni, most kellett menni.
Elég erőteljesen esett az eső, mikor leparkoltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy várunk egy kicsit az autóban, amíg lecsendesedik. Fél óra múlva már úton is voltunk a hegyre.
Hamarosan még a nap is kisütött, úgyhogy a sátor felállításakor már csak a széllel kellett megküzdeni - de gyakorlott sátorozóknál egy kis szél sem lehet probléma. :)
A nagy munkában persze megéheztünk. Na, a tűzrakással megszenvedtem, nem segített az erős szél sem a szitáló eső sem, ezért inkább kértem egy kis ekte norvég segítséget. Pappa pikkpakk tüzet rakott. Kicsit több gyakorlata van a dologban, mint nekem. Evés után már be is indult az áfonyaszedő-gépezet - igaz, a lányok főként a szájukba pakolták.
Az idén nagyon sok bogyó van. Rengeteg áfonyát és varjúbogyót (tőzegbogyó, mámorka) szedtem. A vörösáfonyáért viszont még vissza kell menni szeptemberben, mert annak még kell egy kis érés (az első éjszakai fagy után a legédesebb).
Amíg én a bő hat kiló bogyót megszedtem, a többiek már a vacsoráról kezdtek el gondoskodni, pecázás formájában.
Volt ám sikerélménye mindenkinek!
Estére ismét beborult az ég, és esni kezdett az eső. De nincs is jobb annál, mint esőre elaludni a sátorban! Hideg volt az éjszaka, csupán 2-3 fok.
Reggel viszont valami olyasmi történt, amit előtte sosem éreztem. Meg sem bírtam mozdulni, annyira szédültem. Az egy dolog, hogy felkelni nem bírtam, de még csak elfordulni egyik oldalamról a másikra sem. Kétségbe estem, hogy biztos a vérnyomásom. Eleve is mindig alacsony, de volt már olyan, hogy még le is esett. De ez most valahogy más volt. Nem bírtam megmozdítani a fejem. Próbáltam azért higgadtan kezelni a dolgot, mert láttam, hogy a lányok is megijedtek. Én is. A szédüléstől persze nagyon felfordult a gyomrom, és éreztem, hogy baj lesz. Valahogy ki kell jutnom, mégsem hányhatok a vadi új sátorba. Éreztem, hogy cselekedni kell, úgyhogy a szédüléssel nem törődve kirontottam a sátorból, igyekeztem olyan messzire menni, amennyire csak tudtam, megkapaszkodtam egy helyes kis nyírfába, és bizony kimondtam a kígyó nevét. Többször is. Pappa visszatámogatott, és leültetett a hamarosan életre kelő tábortűz mellé. A többiek megreggeliztek. Amíg ott ültem, egész jól éreztem magam, viszont mozogni nem tudtam. Nem akartak a lányok örömét elrontani, úgyhogy ott maradtunk egész nap. Viszont azt be kellett látnom, hogy több bogyót bizony nem tudok szedni.
A lányok megállíthatatlanok voltak a pecázásban. Közben azért hoztak nekem mindig pár szem áfonyát, hogy attól majd jobban leszek.
Láttunk sast, reggel a fajdkakas hangjára ébredtünk, délelőtt pedig két rénszarvas sétált le a táborunkhoz. Persze mikor észre vettek minket, pillanatok alatt eltűntek.
Késő délután összepakoltunk, ettünk, és elindultunk hazafelé. Kicsit féltem, hogy megyek majd le a hegyről, de igyekeztem csak arra gondolni, hogy mindjárt otthon leszünk. A lányok eléggé kimerültek.
Az éjszaka nagyon rossz volt. Akármikor megmozdultam az ágyban, már szédültem is, és iszonyatos hányingerem volt. Reggel mindenkit készíteni, indítani kellett, oviba, iskolába, munkába. Hát nem volt könnyű. Alig vártam, hogy elmenjenek itthonról. Jómagam beteget jelentettem. A nap nagy részét a kanapén töltöttem, kedves kis hányós-vödröm társaságában. Dél körül olyan rosszul voltam, hogy meg kellett kérdeznem Pappát, hogy be tud-e vinni az ügyeletre, vagy hívjam a mentőket. El tudott vinni. Odaértünk, rögtön tolókocsiba ültettek (mert menni nem tudtam), bevittek, lefektettek egy ágyra. Az orvos nagyon alapos volt, sokáig vizsgált. Aztán megállapította, hogy szinte minden kétséget kizáróan BPPV. Még sosem hallottam erről. Egy viszonylag gyakori, nagyon kellemetlen, de ártalmatlan szédülésről van szó. A fülben lévő egyensúlyérző szervnek az ívjáratainak valamelyikében az apró részecskék elmozdultak a helyükről. A doktornő csinált velem pár gyakorlatot, amitől kicsit jobb lett. Azt mondta, jelentkezzek be manuálterápiára.
Hazamentünk, kicsit jobb lett, de a vödör nélkül még mindig nem tettem egy lépést sem. A manuálterápiára csak következő hétre kaptam időpontot. Egy hét szenvedés következett. Betegállományba vettek, úgyhogy legalább a munka miatt nem kellett aggódnom, de Pappa szinte itthon sem volt a héten, mert dolgozott napközben és éjszaka is. Az időm nagy részét a kanapén töltöttem, ebéd gyanánt pedig igyekeztem a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb dolgokat készíteni. A hétvégén napközben a lányok Panni barátnőjénél voltak, ami hatalmas segítség volt nekem. Kedden mehettem a kezelésre. Már nagyon vártam.
Maga a kezelés nagyon kellemetlen volt, mert forgatott ide-oda, mindig megvártuk, hogy jöjjön, majd elmúljon a szédülés. Közben végig nézte a szememet, mert elvileg abból látja, hogy a kristályok hol nincsenek a helyükön. Még vödröt is hozott be. Azt mondta, mindig behozza, de még sosem volt rá szükség. Szerencsére nekem sem kellett. A kezelés után nagyon rosszul éreztem magam, de azt mondta, hogy most kell egy-két nap, mire minden rendesen megülepszik a helyén. És tényleg úgy volt! Másnap már ég és föld volt a különbség, harmadnapra pedig teljesen elmúlt minden!
A nagy szédülés közepette azért a lekvárt és a szörpöt el kellett készíteni, nehogy tönkremenjen az a sok finom bogyó. A sokadik nekifutásra sikerült is. Hat liter szörp és tíz kis doboz lekvár készült, és kóstolóba egy kis zselé is, ami jól fog jönni vadak mellé, és a karácsonyi menühöz is.
Hospitált nálunk egy kiöregedett szánhúzó kutyus is. A látogatásának célja az volt, hogy a jelenlegi gazdája meggyőzzön minket, hogy mi őt örökbe szeretnénk fogadni. Nagyon aranyos volt, a lányoknak is nagyon tetszett, de abban maradtunk, hogy ha kirándulunk, magunkkal vihetjük, vagy néha vigyázunk rá, de még várnánk egy kicsit a kutya-tartással.
Pannus túl van az első ladbarúgó bajnokságán. Négy meccset játszottak a környező települések csapatai. Panni mindent beleadott, nagyon élvezte. (jobb szélső)
Szombaton újra foci bajnokság, viszont most 200km-t kell utaznunk érte. De most először nincs korlátozva a nézők száma, úgyhogy megyünk mindannyian! (eddig csak egy szülő mehetett)
Egyébként gyorsan telnek a napok. Pappa sokat dolgozik, Gigi 4 óra körül ér haza az óvodából, Panni két nap van napköziben, a többi napon jön haza iskola után - saját kulcsa van, amire roppant büszke.
Az utolsó első nap az óvodában:
És az első nap az iskolába indulva, másodikosként:
Az első napon, amit kint töltöttek az osztállyal, áfonyát szedni mentek. Panni amint hazaért, már kezdte is az áfonyás muffinok sütését.
Tegnap iskola után kiflit sütött.
Hétfőn foci edzés van, kedden és szerdán pedig úszás. Az elmúlt két-három hétben szinte szünet nélkül esik az eső, ezért a kinti programok eléggé korlátozottak. A lányok áznak az iskolában (pénteken és/vagy szerdán kinti iskola van) és az óvodában is (Gigiék mindig kint vannak időjárástól függetlenül), ezért mi inkább kicsit "szárazabb"programokat próbálunk szervezni. A múlt héten szombaton itthon volt mindenki délelőtt, és megtartottuk a negyedéves családi mozizást (nem direkt negyedéves, csak körülbelül ennyi időközönként kerül rá sor). Nyitva volt a szokásos büfé is, a lányok pedig elkészítették a belépőjegyeket.
Az óvodában minden évben minden iskolaelőkészítős gyerek hazahozhatja magával Bjørnis-t, a tűzoltó mackót. Egy kis könyv is van vele, amiben regisztrálni kell, hogy minden tűzbiztonsági intézkedést elvégeztünk-e itthon a mackóval: ellenőriztük-e a tűzjelzőket, Gigi tudja-e- hogy hol vannak a tűzoltó készülékek, mindegyik jó-e, ismeri-e a család menekülési tervét tűz esetén, hol van a gyülekezési pont tűz esetén, és hasonlók. Bjørnis ez alkalommal is nagyon jól érezte magát nálunk (két éve Panni is hazahozta).
Szeptember 4.-re virradóra az első hó is lehullott a hegyekben. Mindjárt itt a tél.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése