Lepkehimlő

Az óraátállítással kezdeném... Pozitívan álltunk a dologhoz, mert pont úgy alakult, hogy délután Panni (szokatlanul) sokáig aludt, ezért este is tovább bírta ébren. Reggel azonban ugyanúgy ébredt, mint szokott, fél 6-kor - de az óraátállításnak köszönhetően még csak fél 5 volt. Reméltem, hogy a nagyágyban majd a cicin visszaalszik, de nem. Mikor Panni felébred, nincs mit tenni, fel kell kelni:

- "Mamma, felkel! Mamma, nappali! Mamma, Sajun! Babóca!"
- "Panni, a mamma még nagyon álmos, aludjunk egy kicsit!"
- "Nemnemnem! Pappa, felkel! Mamma álmos... Pappa stå opp (felkel)! Anna, Sajun, Babóca!"

Úgyhogy felkeltünk.  Általában váltjuk egymást, ki keljen fel vele, de én mostanában olyan szerencsés voltam, hogy Pappa felkel Pannival ("Szia Mamma! Panni felkel"), és én még egy fél órát, órát alhatok. Másnap ugyanez. Délután sokáig aludt, este megint jó sokáig bírta. Viszont megint taknyos lett. Már nem is tudom, mit csináljak, mindig taknyos. Egy hétig jól van, aztán másfél hetet köhög és náthás. Pedig még mindig szopizik, változatosan táplálkozik, rengeteg gyümölcsöt és zöldséget eszik, ráadásul kapja a vitaminokat is... De a kedve ettől függetlenül nagyon jó volt.

Hétfőn reggel megint nagyon korán ébredt. Megnézte reggel a meséit, összekészültünk, aztán elmentünk az oviba, én meg a suliba. Volt a szája körül pár apró piros pötty, de a mandarinra fogtam, elég sokat evett, lehet, hogy attól pöttyösödött ki. Beérek az irodába, előszedem az aznapi tehendőket. Mire megittam a kávémat, hívnak az oviból. Menjek Panniért, mert teli van kiütéssel és nagyon vakarózik, bárányhimlős. Rohanok az oviba, már a folyosóról hallom, hogy sír a drágám. Sokára nyugodott meg még az én karjaimban is. Óvónéni megnyugtat, jó, hogy most lett bárányhimlős, mert ilyen kicsinek könnyebben átvészeli. Huh, erre nem voltam felkészülve... Bárányhimlő... Furcsa, mert az oviban úgy 6 hete lecsengett a bárányhimlő-járvány. De hátha tényleg gyorsan átmegy rajta.

Kértem időpontot az orvoshoz, de nem volt aznapra semmi szabad, úgyhogy küldtek az ügyeletre. Az ügyeletes orvos kerek-perec kimondta, fogalma sincs, hogy mi ez, de szerinte nem bárányhimlő. Írt fel allergiagyógyszert, hogy az majd csillapítja a viszketést. Panni a váróteremben is nagyon jól érezte magát.

Hazajöttünk. Szegénykémnek az egész teste csupa kiütés volt, főleg a popsija meg a lábai, később a hónalja körül is. És nagyon viszketett. Bekenegettem neki cinkes-ecsetelővel (aminek az illatától visszarepültem az időben úgy 20 évet, amikor Bogi és én voltunk bárányhimlősek és Anya kenegetett minket).

A kedve jó volt egész délután. Viszont este, miután megvacsorázott és levettem a székéből, nem bírt megállni a lábán. Csak sírt szegénykém, és mondta, hogy fáj a lába. Ezt már délután is mondta, de nem nagyon figyeltem rá, szereti mondogatni, hogy fáj itt vagy ott, és egy teljesen más testrészre mutat. De ez most komoly volt. Az én drága, izgő-mozgó gyerekem csak feküdt a kanapén mozdulatlanul, a két karját a hasán összekulcsolva. Mikor megmozdítottam, sírt. A térdei vörösek és forrók voltak. Hívtam az ügyeletet, azt modták, adjak neki fájdalomcsillapítót és menjünk be egy fél óra múlva. A felöltözés is nagyon nehezen ment, már a legapróbb mozdulatra is sírva fakadt, nagyon fájt neki. Annyira féltem! De próbáltam nyugodt maradni, és őt is megnyugtatni. A váróteremben oda akart ülni a játék-asztalhoz. Mivel mozogni nem tudott, mindig mondogatta, hogy mit vigyek oda, mit hova tegyek. Jó sokára hívtak be minket. Ez az orvos legalább megvizsgálta. Láza nem volt, csak a kiütések és a lábfájás. Megvan a diagnózis, parvó-vírus! Hát én majdnem dobtam egy hátast! Parvó? A kiskutyánk volt parvós, aki elpusztult! Parvó? Magyarul lepkehimlő, mint utólag kiderült, vagy ahogy még itt hívják, az ötödik gyermekbetegség. Az orvos megnyugtatott, hogy ez teljesen veszélytelen, de akár 4-5 hétig is eltarthat. A lábára csak fájdalomcsillapítót tudunk adni, egyébként csak várjunk, hogy elmúljon. De már nem fertőz, úgyhogy ha a közérzete jó, mehet az oviba is. Kicsit fellélegeztem. De szörnyű látni a fájdalmát, és nem tudok semmit sem tenni, hogy segítsek. Most értem csak, miről beszélnek a szüleim...

Mire kijöttünk az ügyeletről, leesett az első hó. Még mindig szállingózott. Az idén elég későn jött. Elmúlt 9 óra mire hazaértünk, Panka gyorsan elaludt. Reggel 6-ig aludt, végre átálltunk a téli időre!
A betegség szerencsére nem nagyon viselte meg, reggelre már a lába sem fájt annyira, délután pedig már rohangált. Láza sem nagyon volt, párszor volt 38 körül. Estére a nagyja kiütés is elmúlt róla, de minden nap jött egy-két új. Ma már nem láttam rajta egyet sem, úgyhogy a 'szokásos' náthán és köhögésen kívül más baja már nincsen!

Azért próbáltuk az itthon töltött napjait feldobni valamivel. Gondoltam, kimegyünk kicsit sétálni a hóba. De Panni fél a hótól! Csak mondja mindig, hogy "sokhó, sokhó, mamma fel". Hát, csak hozzá szokik majd - egy anyával, aki imádja a havat, kénytelen lesz!
Festettünk is, na azt nagyon imádta!

És szórakoztatta ő saját magát is! A Bogi-babát (vagy ahogy Panni hívja "Babika") hozta magával az ügyeletre is!

 "Mamma, nem kép!"

Mamma fodrászkodott is kicsit:

Megvolt az utolsó vizsgám, komolyan mondom, ember-kínzás volt! 6 órás vizsga, amit ráadásul számítógépen kellett írni... csak írtam, írtam, mint egy őrült hat órán keresztül, megállás nélkül. Minden erőmet kiszívta....

Viszont egy nagyon izgalmas hír! Felkértek, hogy tartsak pár előadást az svalbardi egyetemen februárban amíg ott leszek!!! Úgy örültem neki! Lassan le kéne foglalnom a repülőjegyeket is...

A végére pedig a hónap beszélgetése Panni és Papája között (norvégul zajlott, de inkább magyarul írom):

- "Panni, kérsz zabkását vacsorára?"
- "Igeeen!!! Kenyeret!"
- "Panni, mit kérsz vacsorára?"
- "Kenyeret"
- "Mit kérsz a kenyérre?"
- "Vizet"
- "Vizet nem lehet a kenyérre tenni. Milyen felvágottat kérsz?"
- "Májkrémet"
- "Májkrémet kérsz a kenyérre?"
- "Nem"
- "Akkor mit kérsz a kenyérre?"
- "Vizet"

... Én meg fuldoklok és fetrengek a nevetéstől a nappaliban... egyébként avokádós kenyeret kapott.