Magyar lányok norvég börtönben

Nem, a rendetlen szobáért itt sem jár börtönbüntetés... (még)

A hétvégén nyílt nap volt a Rendőrségen. Tavaly a Tűzoltóságon voltunk, és meglehetősen mély nyomott hagyott Pannusomban. Azóta retteg a tűztől. A rendőrségi nyílt napra viszont felkészültünk. Igyekeztük azt a tudatot meghagyni a lányokban, hogy a rendőrök a barátaink, akik segítenek ha baj van. Persze a mesék, szerepjátékok, és igazából minden más is, amivel egy 4 éves gyerek találkozik, a rendőröket "rosszfiúk"-ként állítják be. Ezért is gondoltuk, hogy jó dolog, ha elmegyünk, és megnézzük hol és hogyan is dolgoznak ők.

Panni (szokása szerint) nagyon izgatott volt! Altában a Rendőrség  egy pincében van (a képek az ottani fény-hiány miatt lettek ilyen rosszak), a rendőrségi irodák alatt. Mikor bementünk, egyenruhás rendőrök, rendőrautók és mindenféle felszerelés volt kiállítva. Mindent ki lehetett próbálni. Panni (szokása szerint) semmit nem mert, szegénykém. Pedig még ismerős rendőr-tanonccal is találkoztunk (Pappa ismerőse), aki még a rendőrsapkáját is odaadta volna Panninak egy kép erejéig. De Ő csak elbújt a hátam mögé, és a lábait nézte. Vele ellentétben, Gigusom azonnal be akart ülni a rendőrautóba, és teljes erejéből tekerte a kormányt.

Erre azért Pannusom is közelebb merészkedett, de beülni nem akart.

Ekkor jött egy idősebb rendőr (a többiek nagyrésze szerintem gyakornok volt), és tizesével bevitt minket a börtön-cellákhoz. Először leültetett minket egy hosszú kőpadra, és elmesélte, mit csinálnak akkor, ha valakit bevisznek. Utána megnézhettük a cellákat. Azt hiszem, Panninak ez volt a mélypont. Eléggé félt szegény - az arca mindent elárul.

De mikor már a harmadik, szép színesre festett cellából is ki tudott jönni, a negyedikben még az ágyra is felült, és megjelent az első mosoly az arcán (aminek nagyon örültem, mert féltem, hogy ez még a tűzoltóságnál is rosszabbul fog elsülni).

A helyzetet oldotta egy kicsit, hogy a gyerekeknek "bolle"-t (édes zsemle-szerűséget) és szörpöt osztogattak (tipikus norvég "gyerek-beetetés). Erre persze az én két zabagép gyerekem sem tudott nemet mondani. Még a rendőr "nénihez" is odamerészkedtek.

A vércukorszint emelkedésével úgy tűnt, megindultak a boldogság-hormonok is, Pannusom rendőr-biciklizni kezdett.

Amiből persze Gigi sem maradhatott ki.

Unszoltam Pannit, hogy üljön be az egyik autóba, most már, hogy így kicsit megbátorodott, de nem akart.

Viszont azután, hogy Gigi minden szó nélkül bemászott Pappa mellé, Panni is utánuk ment.

Imádom azt a szégyenlős, de "nézzétek, milyen bátor voltam" mosolyt az arcán! Imádom, ahogy a saját félelmeit le tudja győzni!

A végén, még egy rendőr mellé is oda mert állni ("de Mamma, csak néni mellé, jó?").

És megint az a büszke vigyor!

Kifelé menet még egy extra képet is csinálhattam róluk.

Panni nagyon boldogan jött haza. Bátor volt, és büszke. Apró dolgok ezek, de látom rajta, hogy neki sokat jelentenek. Egész délután rendőröset játszottak itthon.

Az ovival is minden rendben, sőt. Gigi minden reggel indulás előtt már kiabál: "Gigi, obi! Gigi obi! Kabát, cipő! Gigi obi!" És soha nem akar hazajönni, mikor megyünk érte. Pannusom is, úgy tűnik, talált magának egy társat. Igaz, már két napja itthon van, betegen. De tavaly ősz óta nem is nagyon volt beteg, úgyhogy ezt jól kihúztuk. Úgy néz ki, szerencsére ez is hamar átmegy rajta.