Egy ilyen rosszabb éjszakánk volt múlt vasárnap. Sokszor bent voltam nála, sokat sírdogált. Egyszer magyarázott is valamit, hogy a repülőtéren volt, és majdnem beleesett egy szakadékba, de a Pappa megfogta. Gondolom rémálma volt. Megnyugtattam, visszaaludt. Egy idő után kopogtatnak a hálószoba ajtón (hajnali négy körül). Panni.
"Mamma, nem férek el az ágyban, mert ott a Gigi."
"A te ágyadban?"
"Igen"
"Alszik?"
"Igen"
"Mikor ment oda?"
"Azt nem tudom, csak azt vettem észre, hogy nekem már nincs hely."
"Gyere, bújj a nagy ágyba, én megyek betakarom Gigit."
"Nem kell, a takarómat is elvette."
Azért megnéztem. Tényleg jól befészkelte magát Panni ágyába.
Fél óra múlva megint kopognak az ajtón. Gigi.
"Mamma, a Panni nincs az ágyában."
"Tudom kicsim, itt alszik mellettem, mert nem fért el melletted. Gyere visszaviszlek."
"De én is itt akarok aludni!"
"Jól van, gyere!"
Még jó, hogy nagy ágyunk van. Bár nekem innentől kezdve sem párnám, sem takaróm nem volt...
Nagyon hidegek voltak mostanában. A lányok több réteg gyapjúban mentek az óvodába minden nap. Ott viszont nem ijednek meg egy kis hidegtől, kint voltak minden nap. Igaz, Pannit és Gigit is bevitték korábban egyik nap (másokat is rajtuk kívül), mert mindkettőjüknek megfagyott az arca. Panni már pár éve szenved ezzel mikor hideg lesz, de Giginek most lett ilyen először a pofija. A szájuk is csupa seb. Itt ugyanis minden gyerek a havat eszi, állandóan. Gondolom, nem kell túlmagyarázni a dolgot: -18 fok, hóevés, sebes száj...
Hideg van, de gyönyörű minden! Még a tenger is "forr" (itt így mondják).
Igaz, akkor nem sütöttem meg rögtön, de a múlt hétvégén végre sikerült. És pont olyan volt az íze, mint amilyenre emlékeztem!
A lányoknak a héten az óvodában le kellett festeni valakit, akiben megbíznak. Bár nem biztos, hogy mindenki első ránézésre látja, de mindkét képen én vagyok :)
Pannusommal nyár óta vártuk, hogy behívják ultrahangra a kórházba (Hammerfest - 150km-re Altától). Egy ideje nagyon kattog a csípője minden lépésnél, és mivel Håvard-nak komoly problémája volt a csípőjével gyerekként, ezért természetesen szerettük volna tudni, hogy ez mitől lehet. Csupán néhány hónapba tellett (itt érezd az iróniát), hogy bekerüljünk, hétfőn mehetett, Pappa vitte. A gyerekorvos azzal fogadta, hogy nem csinálnak ultrahangot, mert azon úgysem látnak semmit. Röntgen kell. Vissza tudunk-e jönni pár nap múlva röntgenre? Hogy micsoda?? Nem. Csinálják meg most. Most nincs szabad időpont. De ezután Håvard az orvost, hogy pár hete Alta is kapott egy röntgen készüléket, esetleg ott nem lehetne megcsinálni? De. Jó. Hosszú a várólista, de majd értesítenek. Nagyszerű. Akkor mehetünk a fizioterápiáshoz? Oda is volt időpontunk, kórházon belül. Ja, oda nem tudunk menni, mert ő pár hete betegállományban van. Jó. Akkor mehetünk haza. Szóval 300 km-t autózik az ember a gyerekével, egy olyan orvosi vizsgálatért, amire hónapokat várt. Aztán kapunk egy beutalót röntgenre oda, ahol lakunk. Ezért érdemes volt elmenni! (ismét érezd az iróniát, bosszúsággal fűszerezve)
Viszont hála a Gondviselésnek, hogy hétfőn kellett menniük. Ugyanis kedden, a Hammerfestbe vezető úton nagyon nagy lavina volt, és egy egész napig le volt zárva az út, amire a havat el tudták takarítani. Håvard csak azt mondogatta utána, hogy ő ilyen közel még sosem volt lavinához. Szerencsére hazaértek a baj előtt.
Amíg vártuk, hogy visszaérjenek, Gigi ovi után átjött hozzám. Nagyon szeretnek az irodámban lenni, és érdekes módon, mindig "szörnyen éhesek" lesznek, mikor odaérnek.
Egy egész jónak mondható éjszaka után, Gigi a koalákkal idomította Torrest :)
(igen, az ott egy parketta minta... a macskához választottuk a színét :))
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése