Sokszor viccelődöm azzal, hogy az "Északi-sarkig" kellett mennem, hogy férjet találjak egy olyan helyen, ahol biztosított a téli hideg és a hó. Hát, lehet, hogy még északabbra kellett volna mennem... Na, nem a hideg miatt panaszkodom ám. Az van. Nagyon hideg. Na jó, azért nem annyira - az idén még nem volt hidegebb -25 foknál. De a hideg sem tartós ám. Mikor anno 550 kilométerrel délebben éltünk, ott teljesen megszokott volt az, hogy egy tél alatt négyszer-ötször jön és olvad a hó mielőtt megmaradna. De Alta a tartós hidegről, stabil időjárásáról híres. Erre itt vagyunk, és a -20 fokot a +2 váltja fel. Hó pedig szinte semmi. Ugyanis amikor az idő megenyhül, és végre havazni kezd (és én majd kibújok a bőrömből, olyan boldog vagyok), a havazás esőbe fordul, a hó megolvad, és újra jön a -15 fok. Szóval havunk csak épp mutatóban van, pont annyi, hogy ne fekete legyen a föld. Arról nem is beszélve, hogy minden rettenetesen csúszik. Viszont a fura időjárás miatt a korcsolyázás lett most nagy divat; hideg is van, jég is van. Megyünk is holnap korcsolyázni!
Hivatalosan is véget ért a karácsony, amit mi más szimbolizálhatna jobban, mint a mézeskalácsházunk? Akkor szoktuk széttörni, mikor lebontjuk a karácsonyfát (igaz, a lányok a kidíszítésétől kezdve minden másnap megkérdezik, mikor esszük már meg - mintha nem tudnák).
Az első munkahetünk nagyon fárasztó volt. Mindenkinek nehéz volt visszarázódni a hétköznapokba. A mások hét kicsit könnyebben ment, legalábbis a lányoknak. Nekem határidős munkám volt a héten, és reggeltől késő estig dolgoztam minden nap. Olyan megkönnyebbülés volt, mikor ma 1 órakor beküldtem a munkámat. Most viszont olyan álmos vagyok, hogy nem tudom kibírom-e addig, amíg a lányok lefekszenek. Már bő két hete nem tudok aludni éjszaka. Nem tudom, miért. Napközben sokszor alig birok ébren maradni, de mikor elérkezik az este, egyszerűen nem vagyok álmos. Miután végre kínkeservesen elalszom, utána felébredek és csak forgolódok. Már mindenféle praktikát kipróbáltam, eddig semmi nem segített. Több, mint egy éve, hogy utoljára így jártam. Remélem nem tart sokáig, mert már eléggé az energiatartalékaim végén járok.
A hétvége nagy eseménye, hogy Panninál ma itt alszik a barátnője. Ez Panni első barátnős pizsama-partija, szóval mondanom sem kell, hogy nagyon izgatott. :) Nem is tudom, mondtam-e, hogy végre elolvastuk a Harry Pottert! Én nagyon élveztem! Biztos van 20 éve, hogy először olvastam. De szerintem Pannit is magával ragadta a varázsló-világ (bár utána jónéhány napig a mi ágyunkban akart aludni). Ezt a napköziben készítette:
Gyakran jön haza Harry-sebbel a homlokán is. Arra külön felhívnám a figyelmet, hogy a gyereknek mindene (még az arca is) csupa festék "fröcsök", ugyanis festettek az iskolában... hogy hogyan, azt ne kérdezzétek!
Nem sok érdekes történt az elmúlt két hétben, viszont nagy esemény van készülőben! Január 17.-én visszatér a nap a horizont fölé. Igaz, csak egy röpke órára, és igaz, hogy mi csak néhány nappal később láthatjuk (ha jókor vagyunk jó helyen), de szeretettel várjuk vissza!
A színek viszont csodálatosak!
A felhők is nagyon érdekesen voltak a héten!
De azért felhő nélkül is szép! :)
És még a karácsonyi előtti fotózás képeit sem mutattam még!
A végére pedig pár humormorzsa:
Panni: "Mamma, neked azért nem lehet már bébi a pocakodban, mert téged kasztráltak?"
Ebéd közben Pannit arról kérdezem, mit evett a napköziben, és a válasz persze lekváros kenyér volt (mindig azt eszik). Én: "Panni, miért eszel mindig lekváros kenyeret?" Erre Gigi teljes nyugalommal megjegyzi: "Mamma, hát azért, mert szereti a lekvárt. Nem, Panni?" - Logikus!
Szilveszterkor szépen felöltöztünk a "buli-ruhánkba". Olyan jó érzésem volt, mikor a tükörbe néztem. Meg voltam elégedve a tükörképemmel, pedig nem sokszor van ilyen. Erre Panni megszólal: "Mamma, csak nem bébi van a pocakodban? Olyan szép nagy!"
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése