2021. április 30., péntek

Az utolsó síkupa és a fogorvosok(k)

Az elmúlt pár hétben volt itt tél, tavasz, sőt, nyár is. Viccelődtünk is vele, hogy milyen szerencsénk volt, az idén pont egy szombati napra esett a nyár! Azonban egy bő hete visszatért a tél. De ugorjunk csak vissza egy kicsit.

Február óta minden szerda délután síkupára jártunk. Olyan érdekes, hogy az első alkalmakkor még teljesen sötét volt, az idény utolsó körét azonban napsütésben tették meg a lányok. Megtartották az ünnepélyes érem- és oklevél kiosztót is, süteménnyel, szörppel ünnepelve.







Egyre melegebb lett, és rohamosan olvadni kezdett a hó. Mindenki örült, hogy az idén milyen korán érkezett a tavasz. Én pedig csak "duzzogtam", hogy az idén milyen rövid tél volt, és a tavalyihoz képest milyen kevés hó hullott. De kihasználtuk ezt a pár "meleg" napot. 

Előkerültek a biciklik. Hamar rá kellett jönnünk, hogy Panni bizony kinőtte az övét, és le kellett cserélni egy nagyobbra. Még kissé bizonytalan rajta, de majd belejön! Gigivel elkezdtünk gyakorolni a kétkerekűn. Hát... biztos ő is belejön majd, de egyelőre csak ül rajta és közben csodálja a tájat. Ja, és néha meglepetésszerűen kőkeményen rálép a kontrafékre, úgy, hogy én körülbelül átesek rajta. :D







Aztán egy gyönyörű, szombati napon megérkezett a nyár! +11 fok, napsütés és szinte semmi szél - a "napos-sarkunkban" kimondottan kellemes idő volt. Már vittük is ki a bútorokat, aminek a család "legapróbb" tagja is igencsak megörült. (Feladat: keresd a macskát a kanapén!)

Jöhetett a jégkrém is.

A ház oldalához sikerült egy szép kis bejáró-részt építeni. Reméljük, az idén nyáron sikerül a kertet megcsinálni!

Gigi készített nagyon finom hó-sár tortát, egy "pici karamellel a tetején".


Panni pedig végre ráérzett a sárkány-eregetésre, és abba sem akarja hagyni.


Sőt, most, hogy a síkupának vége lett, új sportot talált magának az úszás mellé (vagy a sport talált rá, nem is tudom). Az iskolában 1-4. osztályig lány focicsapatot toboroznak. Szóval két hete már focizunk is. :D

Itt a tavasz, a paradicsom, uborka, cukorborsó és egyéb palánták már növögetnek a konyhaablakban. Ideje volt, a többi magot is elvetni. Nagy szerencsémre, két szuper segítőm volt most is!




Lassan már készíthetjük is a salátát. :)

Igen ám, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan itt is hagyott minket a "meleg". Egy hete visszatért a tél. Mikor Gigi már fellélegzett, hogy végre nem kell egy darabig téli overált hordania, hát újra elő kellett venni. A héten volt néhány nézeteltérésünk a reggeli öltözések közepette.



Én pedig összeszedtem minden bátorságom, hogy elmenjek a fogorvoshoz, és kihúzassam egy gyulladt gyökerű fogam. Azt hiszem, a fogorvos legalább annyira meglepődött, mint én, hogy mennyire rosszul ment a dolog. Másfél órán keresztül próbálta kihúzni, darabokra vágni és úgy eltávolítani a fogamat. Sikertelenül. A szerencsétlen esethez még hozzátartozik az is, hogy úgy be van gyulladva, hogy az érzéstelenítő (+ 3 extra érzéstelenítő) sem hatott. Másfél óra múlva kivörösödött szemekkel, bedagadt arccal, és egy félig bent maradt foggal keltem ki a fogorvosi székből. Azóta antibiotikumot szedek, és várom, hogy bekerüljek a szájsebészhez Hammerfestben. Csak, hogy még fokozzam a dolgot, a gyógyszertől pedig elég rosszul vagyok, állandó hányingerrel küzdök, és nem sok minden marad meg bennem. De már a kúra felénél tartok! Panni reakciója arra, hogy csak a fogam felét tudták kiszedni, az volt, hogy akkor ezt most hogyan intézem el a Fogtündérrel? :D

Pannus is fogorvosnál járt, de hál'Istennek neki jó élménye volt (ha lehet a fogorvost élménynek nevezni). Felül, az első fogánál elkezdett kinőni a maradandó foga, úgy, hogy a tejfog még szikla szilárdan a helyén volt. Kértünk időpontot, azt mondták, megnézik. Panninak ezt az információt továbbítottuk, hogy csak megnézik. A fogorvos megnézte, azt mondta várhatunk vele egy kicsit, hátha kiesik magától, vagy kihúzhatjuk most. Panni dönthette el a dolgot. Azt mondta, húzzák ki. Beinjekciózták, aztán pikk-pakk kihúzták. Panni pedig hősként viselte, és azt mondta, nem is érzett semmit. Mondtam neki, hogy hazajöhet utána, nem kell visszamennie az iskolába, ha nem akar. Hát hogyne akarna! Meg kell mutatnia a barátnőinek! Jól van, mondtam, hogy akkor hazajöhet iskola után, nem kell, hogy a napközibe menjen. De, ő oda is menni akar, ott is meg kell mutatni. :)

Este a Fogtündérnek ismét kiírta, hogy ne vigye el a fogát. :)


Gigusomat pedig nagy boldogság érte! Kapott egy állatmentő-pólót! És ha ez még nem lenne elég, Pókemberes zoknit is kapott, amit már régóta szeretett volna. 

Múlt héten, vasárnap reggel a lányok szokásuk szerint hajnalban keltek. Pappa még nem ért haza a munkából, én pedig kértem még fél óra pihenőt a lányoktól. Kis idő múlva jön Panni, azt mondta, van egy meglepetése. Reggelit készített a drágám! <3 Sőt, még "desszertet" is!


Ezzel a szuper nagylánnyal Panni-Mamma délutánt tartottunk szerdán, amíg Gigi úszáson volt. :)

Az én drága kreatív gyermekeim ismét alkottak! Panni egy kartondobozból házat készített Torres-nek, amit ő nagyon boldogan használ. (Vagyis használta addig, amíg a nappali közepén állt. Amióta be merészeltem tolni a sarokba - csak, hogy ne kelljen mindig kerülgetni - azóta a közelébe sem megy.) Igen, Panni a saját ágytakaróját terítette be neki, mert "Torres az én szagomat szereti".



Gigusom pedig rajzol! Ez itt természetesen a koala (egész pontosan az ovis-koala).

Ez pedig én vagyok, fogorvos után. :D Pont így éreztem magam!

Hétfőtől kezdetét veszi egy bő-hat-hetes-őrület a munkámban. Egy új cikk megírásán dolgozom, aminek a határideje már igencsak az ajtón kopogtat, két diákom három hét múlva adja le a diplomamunkáját, én pedig egy kanadai konferencián tartok majd előadást június közepén, persze digitális formában. Úgyhogy el leszünk havazva, a szó minden értelmében! :D Ó, azt majdnem el is felejtettem, hogy felkerestek a HelloBaby magazintól, és egy cikket fognak írni a történetünkről, várandósság, gyermekvállalás témában. :)

Végre hétvége! <3 (azt hiszem, még utoljára "rázunk" egy nagy adag fagyit a hóban)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése