Téli szünet észak-norvég módra

Az idén néhány hagyomány kimaradt a téli szünetben. Ehhez persze több minden is hozzájárult. Például az, hogy az időjárás teljesen megbolondult. Február mindig hideg hónap, és márciussal kézen fogva a "leghavasabb" hónap is. Az idén azonban meglehetősen viharos, és esős volt. Na persze az is nehezíti a dolgokat, hogy én már eléggé nehezen mozgok, de erről majd később. A téli szünet mindössze három nap, a hétvégével együtt öt. Pappa éjszakás volt a hét első felében, úgyhogy a péntek és a szombat volt az a nap, amikorra valami programot szervezhettünk. Az időjárás pedig lesz, amilyen lesz. :)

Pénteken szánkózni mentünk a mögöttünk lévő sípályához. Jaj, nagyon jó volt! Én úgy indultam el itthonról, hogy majd csak nézem őket, mert se a dombra felmenni nem tudok, sem lecsúszni nem merek, nehogy felboruljon a szánkó, és megnyomjam Kisgombócot (nem, még mindig nem sikerült nevet választani).

Pannus a snowboard-ot is hozta magával.

A végén már én sem bírtam tovább, és mindkét lánnyal csúsztam egyet. Kétszer mentem fel a dombtetőre, bár mindkét alkalommal kétségeim voltak, vajon felérek-e a tetejéig. De sikerült! Nagyon jó móka volt, bár én nagyon féltem lefelé. :D

Másnapra lékpecázás volt betervezve. Sajnos én tudtam, hogy nekem ez az idén ki fog maradni. Egyrészt, egy meredek lejtőn kell lemenni a tóhoz, és féltem, nehogy elessek. Még sosem estem itt el, de hát, ne kockáztassunk. Másrészt pedig, a mozgástól rögtön görcsöl a hasam, amitől persze mindjárt pisilnem kell. Ez a hidegben, sok-sok réteg ruhában pedig nem olyan egyszerű. Úgyhogy csak Pappával mentek a lányok. 

Jóval hidegebb volt, mint ahogy az előrejelzés mutatta, ezért a lányok hamar fázni kezdtek - a forró kakaó is elfogyott az első órában.

Fogócskázás és ugribugri után/és közben persze pecázni is kellett.

Nagy kapás nem volt (vagyis több leakadt), de ki mondta, hogy a kis hal nem lehet nagy élmény?

(Felhívnám a figyelmet Gigi fagyott hajára. :D)

A hideg miatt elég hamar elindultak hazafelé.

A halat természetesen a lányok elosztották egymás között vacsorára (vagyis inkább vacsora után). A gyufa csak a mérete miatt van mellette, nem pedig valami furcsa norvég szokás miatt. :D

Másnapra megérkezett a szélvihar, havas esővel. Főleg társasjátékoztunk, Harry Potter-t olvastunk, és persze sütöttünk is. A nagyböjtöt megelőző vasárnapot itt "fastelavn"-nak nevezik. Erre készítette Panni az iskolában a tollal díszített faágakat két hete - így vasárnapra pont kihajtottak.

Másik hagyomány ezen a napon a "fastelavnsbolle". Ez egy édes kelt tészta, a sütőben sült fánkhoz hasonlítanám. Ilyet sütöttünk a lányokkal. Ennek az még a különlegessége, hogy piros lekvárral (eper vagy málna) és vaníliakrémmel töltjük. Nagyon-nagyon finom!

Ami az idén viszont kimaradt a téli szünetből, az egy nagy(obb) sítúra, és a havas-fagyi. De annyi édességet ettünk mostanában, hogy ezt inkább elhalasztjuk egy kicsit.

Rólam annyit, hogy betöltöttem a 36. hetet. Rendesen dolgoznak a hormonok, mert szó szerint mindenen sírok. Kiírtak betegállományba a héten. A gondolataim mindenhol járnak, csak a munkára nem tudok összpontosítani. Március 16.-tól vagyok szülési szabadságon. Éjszaka szinte már egyáltalán nem tudok aludni. Pappa mondta is, hogy már várta, hogy mikor kezdődik meg ez az "időszak". Az egy dolog, hogy állandóan pisilni járok, de a medencém nagyon fáj, és sehogy sem kényelmes feküdni. A karjaim is nagyon zsibbadnak, pedig ezalkalommal nem is vagyok nagyon vizes. Az orrom is állandóan be van dugulva, de már orrspray-zek a harmadik hónap óta. Így volt Pannival és Gigivel is. A hasam is sokat görcsöl, egyre erősebben, úgyhogy az sem hagy nagyon aludni.

Mint már írtam, nagy viharok vannak mostanában, a kórházba vezető út is minden második nap le van zárva. Három egymást követő este/éjszaka erős fájásaim voltak. Egyik este is kiülök a kanapé szélére már a harmadik fájás közepette, próbálok mélyeket lélegezni. Håvard megszólal mellettem: "Nézz ki az ablakon! Ilyen időben nem mehetünk sehova. Próbáld meg visszatartani, jó?" Szerencsére sikerült visszatartani. :D

Vasárnap éjjel "beragadt" a medencém, meg sem tudtam mozdulni, és ez most nem túlzás. Nem bírtam megmozdítani a lábaimat. Szerencsére tudott fogadni a csontkovács, aki kimondottan kismamák medence-problémáira van szakosodva (és a pocakfájós bébikre - Gigivel is nála voltunk). Ő segített a helyzeten, de mondta, hogy estére újra fájni fog. Fájt is, de reggelre sokkal jobb lett. Voltam azóta nálam mégegyszer, és a jövő héten is megyek. Fáj, de azért elvagyok vele. Az igazság viszont az, hogy legszívesebben aludnék egész nap, úgyhogy muszáj erőltetnem egy kicsit, hogy azért minden meg legyen csinálva. Nagyon lelkiismeretfurdalásom van, amiért a lányokra nincs annyi energiám, mint máskor. Pedig még pont most kéne, hogy legyen. De azért most is bekevertünk együtt egy gofri tésztát, pedig tudom, hogy fájni fog annyi ideig egy helyben állni, amíg kisütöm. Jövő hétvégén is sütünk majd, mert az iskolában kávézót szervezünk, süteménnyel, tombolával, aminek a bevétele a háborús menekülteké lesz. Ígértem egy csokitortát az alkalomra.

Voltam a héten a bábánál is. Újra megerősítették, hogy nem szülhetünk itt, csak a kórházban (már most a falat kaparom, ha a 2,5-3 órás autóútra gondolok). Megegyeztünk, hogy hacsak nincsenek tolófájásaim, indulhatunk a kórházba, mikor beindulnak a fájások. Ha nagyon intenzív lenne a dolog, akkor először be kell, hogy menjünk a bábához. Ő majd megvizsgál, és tovább küld autóval, mentővel vagy mentőrepülővel, a helyzet előrehaladottságától függően.

Így állunk most: 36 hét, 61kg (+5kg), 105cm pocak-körfogat.

Összehasonlításként megtaláltam a korábbi, igaz 37 hetes, képeket. Baloldalt Pannival, középen Gigivel, jobbra pedig Kisgombóccal: