2022. augusztus 18., csütörtök

Első nap az iskolában - másodszor

El sem hiszem, valaki csípjen meg. Az én drága kicsi-nagylányom iskolás lett!

Nem volt könnyű a reggeli készülődés, de biztos belerázódunk majd. Reggeli, tízórai, frizura, cicizés (már éppen kinek, mi), és már indulni is kéne. Bár én még hálóingben vagyok. A kevés idő ellenére, Giginek mondtam, hogy "tudod, ma sok képet kell, hogy csináljunk", de ő főleg bohóckodott - de legalább jókedvű volt mindenki ma reggel. 




Még egy utolsó ellenőrzés, hogy minden megvan-e.

Indulunk. Panni biciklizett, mi lesétáltunk. Frida hordozókendőben.


Minden osztály az osztályterme előtt gyűlt össze az udvaron, mint minden reggel. 

Becsengetés után, a tanárukkal együtt minden gyerek a tornaterembe ment. Nem egészen olyan volt, mint egy magyar évnyitó. Itt semmi flanc nem volt. Mindenki hétköznapi ruhában, cipő nélkül állt körben a tornateremben. Az igazgatónő mindenkit köszöntött, majd név szerint kihívta az öt elsőst, akiket az egész iskola megtapsolt.

Utána átsétáltunk az osztályterembe. Beszélgettek a nyárról, az előttük álló hetekről, megkapták az iPad-jüket, énekeltünk egyet (a szülők is), aztán mi szülők hazajöttünk. Ők utána tízóraiztak, kimentek szünetre, ezután pedig a másodikosokkal voltak az udvaron. Velük töltik majd az iskolai napok nagyrészét. 11.15-re kellett értük menni.


Gigi nagyon jól érezte magát. Ő olyan könnyen szerethető típus, sok barátja lett, főleg másodikosok. Legtöbbjüket már ismeri fociról vagy a napköziből, ahol a héten már két napot is töltött.

Panninak is nagyon jól telt az első napja a harmadik osztályban, már nagyon várta az iskolát. Holnap az alsósok a közeli hegyre mennek áfonyát szedni és grillezni. Még a jövő hét is az ismerkedésről, visszarázódásról fog szólni, utána pedig kezdődnek majd az órarend szerinti napok.

A hétvégére én is tervezek egy nagyobb áfonya szedést a három lánnyal (Pappa dolgozik), úgyhogy reménykedünk a szép időben. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése