2015. június 3., szerda

Panni, a kis hableány

Már olyan régóta készülök írni a babaúszásról, de most végre sikerült!

Mindannyian imádjuk a hétfőket, mert végre mehetünk úszni! Panni nagyon szeret pancsizni! Már 'odaúszik' apától anyáig a víz alatt, és a medence széléhez is. Ott pedig egyedül meg is kapaszkodik!
Na jó, ez igazából nem ennyire komoly. Az 'úszás' az csak néhány másodperc a víz alatt, a kapaszkodást a medence szélénél pedig néha elfelejti. Ahogy azt is, hogy a száját be kéne csukni a víz alatt :) De a lábával úgy tempózik mikor hason van, hogy meg kell zabálni! Ügyes és bátor, és imádja a vizet. És szerintem ez a lényeg, nem az, hogy mennyi ideig marad a víz alatt, vagy hogy éppen milyen trükköket tud már csinálni. Élvezzük nagyon, mikor mind a hárman együtt pancsolhatunk :)

Ezek a képek még március végéről valók:



Ezek pedig áprilisból, amikor én a sarok-nyavalyám miatt nem tudtam a vízbe menni:







De legalább tudtam egy kicsit videózni is:
Így kapaszkodok egyedül a medence szélénél:


Aztán úszunk kicsit:

Tempózunk-tempózunk kézzel, lábbal:


És gyakorlunk a kedvenc úszó-oktató-néninkkel:

Ezek a képek pedig hétfőn készültek. Mint a mellékelt ábra is mutatja, a Mamma hiába mosolyog teli szájjal (vigyorog, mint egy idióta), ha Pankám inkább a vízfelszín  másik oldalára vágyik :D




De ezek viszont nagyon cukik <3


2015. május 28., csütörtök

2 éve elválaszthatatlanok

2 évvel ezelőtt ezen a napon a pocakomba tettek egy 5 napos icipici életet... akit aztán Panninak neveztünk <3 Drága kicsi Pannim, két éve vagy a Mamma életének a része! Két éve ismerlek, két éve szeretlek mindennél jobban! Az a bizonyos köldökzsinór itt van még mindig! Látod, a Mamma már megint milyen szentimentális? A sok tanulás kezd kicsit az agyára menni... Ígérem kincsem, már nem sok van hátra! Még 12 nap, és megyünk haza Magyarországra!!!

Olyan nagylány vagy már, és olyan kis csibész! A humorodat pedig imádom! :D
Nagyon nagy dumás vagy (mint a családodban mindenki). És az állat-repertoárodon kívül most a kedvenc szavad a traktor lett. Mikor meglátsz egyet, hihetetlenül belelkesülsz, és csak azt mondogatod: "tatto" tatto". Hiába, a vér nem válik vízzé!
Szerencsére sikerült egy töredékét videóra venni:

A kedvenc boltodban mindig jó sokáig elidőzünk:



Aztán a Pappával mentetek egy kört a bevásárlókosárral:


A jeles nap alkalmából még a tulipánok is majdnem kinyíltak!


Mi pedig újra füvet vetettünk (tavaly is röhögött rajtam mindenki, hogy 'hát, itt úgysem lesz gyep' - nem is lett - de az idén újra próbálom!), és ültettünk egy szép orgonabokrot is!




Aminek a legcsodálatosabb része az, hogy MAGYAR orgona!


Szeretünk a kertben lenni!





 A jó dolog Észak-Norvégiában, hogy egész évben szánkó-szezon van :D




A napot a 15 hónapos oltással 'ünnepeltük'. Ez volt az első oltás, amit a karjába kapott (hú, de izgultam miatta). Pankának egy hangja sem volt! Nem sírt (én majdnem). Olyan büszke voltam rá! Utána játszottunk még egy kicsit az egészségházban, mielőtt a mamma megint iskolába ment. Az összes babát megszerettük!








Egyébként Panka 9390 gramm és 78 centi.

És az étvágyával sincs gond! Amit Mamma és Pappa eszik, az minden nagyon finom!



Most cseréltük át a babakocsi alját is, mostmár 'sportkocsiban' nyomjuk! Panni természetesen segített összeszerelni a dolgokat, és szívesen elment vele egy próbakörre is :)



És a kutyás-szerelem is tart még mindig. Ezt a gyöngyszemet egy barátunktól kapta:



2015. május 24., vasárnap

Túlerőben a bacik és hasonló gonosztevők

Hát, lebetegedett a család. Rosszabbkor nem is jöhetett volna, nekem most nincs időm betegnek lenni...

Pannikám csütörtök reggelre élete első igazi náthájával ébredt. Szegénykémnek megállás nélkül folyt az orra. Annyira izzadékony a drágám, hogy hiába van rajta csak egy body és egy harisnya mikor kint alszik a babakocsiban, csurom vizes fejjel ébred minden alkalommal. Gondolom így fázhatott meg. De hősiesen tűri az orrszívózást! Látni a kis szemein, hogy nincs jól, sokszor még a könnye is folyik. Szóval a 15. hónapot az első megfázásával ünnepeltük. A kedve azért jó, csak kicsit nyűgösebb, és talán nem pörög annyira, mint szokott.



Talán mostmár kicsit jobban van (biztos azért, mert nyomom bele a homeopátiás dolgokat és a C-vitamint), nem folyik annyira az orra. Mostmár inkább dugul, és a porszívó sem nagyon bír vele... De szerencsére az éjszakák elég jól telnek.

Péntek estére nekem eszméletlen módon megfájdult a torkom, éppen 6 héttel azután, hogy az előző tüszős mandulagyulladásom elkezdődött. Szuper. Éjszaka annyira fájt a torkom, hogy kint ültem a nappaliban hajnali háromtól hétig, és felváltva ittam a mézes teát, és sós-ecetes-szódabikarbónás vízzel öblögettem. Szombat reggelre már alig láttam a kialvatlanságtól, és az addigra igencsak beindult orrfolyástól. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy bemenjek a suliba. De mentem. Tegnap is, ma is. Pedig régen éreztem magam ilyen piszkosul...

A család feje péntek éjjel légypecázni volt - a tengerben, derékig. Meg is lett az eredmény, egy gyönyörű tengeri pisztráng, amiből szuper vacsora lesz. Egy másik mellékterméke a pecázásnak, hogy Håvard is megfázott! Valami rejtélyes módon, a hal beleakadt valamibe a páromtól egy méterre - és hát ő ugye nem hagyhatja a halat veszni! És lemerült érte, hogy kivegye!!!Nem tudom, hány fokos lehet a tenger, talán 7-8...

Szóval az Eurovíziós dalfesztivált papírzsepivel, mézes-citromos teával és fokhagymás pirítóssal ünnepeltük!