Picasso és a félmeztelen macska

Pannikám mostanában kedvet kapott a rajzoláshoz. Van egy szép nagy könyve, tele üres lapokkal, rajzolásra készen. Viszont ma kicsit izgalmasabbá tettük a dolgot: kapott egy nagy papírt, amit leterítettünk a földre, és oda rajzolhatott.

Előnye a dolognak, hogy nem tudja ledobálni a ceruzákat, és így nem törik ki a hegyük :)
Viszont arra nem gondoltam, hogy Panni miért maradna csak a papírnál, amikor szabadon van előtte az egész parketta... de simán fel lehetett törölni vízzel :)

Még a cicának is hagyta, hogy segítsen:

Panni olyan kreatív volt, hogy a harisnyáját is feldobta pár extra színes pöttyel:

Már nagyon kikívánkozik két újabb fogacska! Ott fehérlik az ínyecskénk alatt, de mégsem akar kibújni (de az a lényeg, hogy ott vannak, mert Håvard családjában a férfiaknak genetikusan hattal kevesebb foguk van). Szóval, jön a fogacska, és Panni mindent rág. Ezalól a színesceruza sem volt kivétel! Vagy csak rúzsozni próbált :)

Közben frissíteném az előző információt: május 9-én kibújt a harmadik fogacskánk, a felső, a bal oldalon! Csupán 5 és fél hónap telt el az előző két fog kibújása óta. Ha ilyen ütemben haladunk, konfirmálni fog, mire az összes foga kint lesz :D

És a macska-téma.
Elkövettük ugyanazt a "szörnyűséget", amit tavaly is; megnyírattuk Torkát. Háttér-információként elmondom, hogy ő a világ leghosszabb szőrű, és legdúsabb bundájú cicája. És minden évben, április környékén (amikor ugye kezd visszatérni a napocska) valami eszméletlen vedlésbe kezd! Mivel benti cica, és most egy igen picinyke lakásban élünk, ez a hihetetlen mennyiségű cicaszőr a nappalinkban koncentrálódik - ott, ahol Panni is napjainak nagy részét tölti. Szóval, Torres fodrásznál volt. Első ránézésre elég csúnya szegényke (lehet másodikra is, de mi már hozzászoktunk). De így kb. 60%-kal kevesebb szőrt hagy el. És mikor így le van borotválva, imádja, ha simogatják a kis testét, úgyhogy szerintem ő is élvezi. Nagyon el volt hanyagolva az utóbbi időben. Ritkán simogattam, mert két simi-simi után mindenem teli volt szőrrel. De most! Gyömöszkélem a kis dundi testét, amikor csak hagyja :) Ráadásul valami púder illatú samponnal fürdették meg, aminek még egy hét után is isteni illata van! Másik pozitívuma a dolognak, hogy Pannival is jobban megvannak így (mivel Panni nem tud annyi szőrt kitépni). Torres sokszor megy oda Pankához, aki pedig imádja szeretgetni a cicust.

Anyák Napja, nesze neked...

Mostanra csillapodtak le bennem a viharos érzések, úgyhogy megosztom Veletek, hogy is zajlott az a bizonyos nap...

Anyák napja reggelén Pannikám 4 órakor ébredt. 1 órán keresztül, mindenféle trükköt bevetve próbáltam újra alvásra bírni. Sikertelenül. Hát, felkeltünk 5 órakor. Ekkor már bő egy hete ment így, hogy este nehezen aludt el, éjjel többször felébredt és fél órán keresztül csak magyarázott, aztán reggel pedig meglehetősen korán kelt. Ha már 6 óráig aludt, nagyon boldog voltam. Csak zárójelben megjegyzem, hogy hétfő óta rendesen alszunk, és dumálni is csak a reggeli ébredés után kezdünk el.

Szóval, vissza az Anyák napjára. Eszméletlen fáradtan ébredtem. Az elmúlt héten 3-4 órákat aludtam éjszaka, és azt sem mindig egyhuzamban. Régen voltam ennyire kimerülve. Håvard napközben aludt, mert éjszaka dolgozott, úgyhogy délutánig egyedül voltam a lánnyal. Újdonság az, hogy mostmár a játékaival egyáltalán nem játszik. Talán kihajigálja őket a dobozból, de ennyi. Könyveket olvasunk még mindig, de már azt sem úgy, mint eddig - már nem tudom az oldalt végig olvasni mielőtt Panni lapozna (vagy csak én lettem már annyira fáradt, hogy túl lassan olvasok, ő meg nem győzi kivárni). A szekrényekből kipakolni viszont imád, de ezt meg ugye nem engedjük...

Ugyanez volt az alaphelyzet ezen a bizonyos vasárnapon is. A reggelit egy az egyben elutasította. Gondoltam nem erőltetem, szopizott eleget, meg majd megkínálom egy kis gyümölccsel később. Ezután megkezdődött anyai mivoltom teljes leépítése. Panni semmivel sem akart játszani, csak csupa olyan dologhoz kezdett, amit "nem szabad": a hosszabbítóval játszani, a forró radiátort fogdosni és a gombot csavargatni rajta, a cd-ket, dvd-ket kiszedni a szekrényből és a távirányítót rágni. Állandó szórakoztatást igényel ahhoz, hogy ne ezekre a dolgokra koncentráljon (tudom, ezt is én rontottam el). Elég hamar elegem lett abból, hogy reggel óta mást sem mondok, csak "nem szabad", és a pedagógiai nevelésnek teljesen ellentmondva, amit eddig nem volt szabad, most megengedtem (mármint nem a hosszabbítót meg a forró radiátort, hanem a szekrényből kipakolást). Mert már nem bírtam tovább hallgatni, hogy mindenért sírva fakadt (legyünk őszinték: hisztizett). Tudom, ő is fáradt volt, de nekem sem volt energiám ahhoz, hogy egyfolytában szórakoztassam.

Ráadásul enni sem akart! Az én mindenevő gyerekem hirtelen válogatós lett! Együtt mentünk ki a konyhába, hogy ebédet főzzünk. Krumplifőzeléket csináltam, gondoltam pikk-pakk kész van, és azt biztos megeszi. Hát, az első adag teljesen leégett, mert az én drága gyermekem a konyha minden lehetséges fiókjából kipakolt, és én ezzel voltam elfoglalva. De hagytam neki.

A második adag főzelék nagyon jól sikerült, de Panniba persze egy falatot sem tudtam belediktálni. Persze, ha néha üveges bébiételt kap, azt megeszi könyörgés nélkül! De mostmár egyre többször fordul elő, hogy az én főztömet nem eszi (és félreértés ne essék, nem azért, mert rosszul főzök, eddig mindig megette). És én ezt mindig teljesen a szivemre veszem, és azért sem adok neki üvegest. Hogy fog így hozzászokni ahhoz, hogy azt egye amit mi?

Mondjuk ki: szar anya vagyok. Egész nap csak a sírás kerülgetett, mert én pont anyák napján nem vagyok képes a gyerekemet boldoggá tenni... Ráadásul ezt mégjobban a képembe vágta az a gyönyörű rózsacsokor, amit anyák napja alkalmából kaptam.

Csak hogy egy kis pozitívummal és boldogsággal zárjam a napot: Panni ezt az éjszakát végig aludta, én pedig 8 órát aludtam egyhuzamban, és magamtól ébredtem reggel! Hétfőn csodálatos napot töltöttem kettesben Pannival! Sokat játszottunk, rengeteget nevettünk. És a lelkem mélyén azt kívántam, bárcsak ma lenne Anyák napja! De aztán arra gondoltam, a dátum nem is lényeges. A fontos az, hogy én lehetek ennek a csodálatos kicsi lánynak az anyukája!

Édes mindennapok egy 14 hónapossal

A horrorral kezdem! Ma elsétáltam Pannival a boltba, hosszú kihagyás után - a sarkam miatt ugye nem nagyon tudtam messzire menni, most is papucsban totyogtam, meg vastag kötött gyapjúzokniban. Szóval vásárolunk. Nem sok minden kellett, csak olyan szép idő volt, hogy ki akartam menni egy kicsit. Na meg azért is, mert Panni hétfő óta elég nyűgös - az éjszakáink is eseménydúsak, ma is fél négykor keltünk - és a boltban mindig szeret nézelődni, gondoltam ezzel kicsit lefoglaljuk magunkat. Megálltunk a baba-részlegnél, szemezgettem a pelusokkal, hogy maradjak-e a megszokott méretnél, vagy inkább próbáljunk ki egy nagyobbat. És esküszöm, két másodperc volt amíg lehajoltam a pelenkáért! Mire visszanézek, Pankám HÁTTAL ÁLL a babakocsiban, a tetejében kapaszkodik, és rugózva táncol!!! Egy újabb enyhe szívinfarktuson estem át! Megfordítom, leültetem, elmagyarázom neki, hogy nem szabad felállni, mert véletlenül kipottyan. Erre ő meg csak hangosan kinevet! Gyorsan a pénztár felé vettem az irányt, gondoltam irány haza. Körülbelül öt méterre voltunk a pénztártól, de addig a lány lehúzta mindkét zokniját, és a napszemüvegével, sapkájával, és a vásárolt holmikkal együtt mindent képes volt a földre kidobálni! Mikor lehajoltam a dolgokért, persze megint újabb hangos kacajjal jutalmazott. De szerencsére úgy néz ki, hogy visszatért a jókedve!

Vasárnap (április 19) volt Nagyi szülinapja, Pannitól ezt kapta:

Nem semmi volt ám megcsinálni! (ha valakinek véletlenül nem esne le, ez egy pillangó!) Szegénykémnek nem nagyon tetszett, hogy befestettem a lábait, ráadásul ez a kép is csak a harmadik próbálkozásra sikerült. Azt még finoman hozzáteszem, hogy Panni az egész folyamat alatt végig sírt!

Hétfőn (április 20) volt a 3. házassági évfordulónk - a norvég esküvőnké. Nagyon jól emlékszem erre a napra, olyan ideges voltam! Úgy féltem, hogy Håvard meggondolja magát! Egyedül készültem, közben Skype-on beszéltem Anyával és Apával. Anya segített a hajamat megcsinálni: hátat fordítottam a kamerának, ő meg mondta, hogy még picit így, meg picit úgy. Így visszagondolva, elég vicces volt. Két tanú előtt összeházasodtunk, és utána még lesétáltunk a tengerhez fotózkodni (majd megfagytam). Este elmentünk a két tanúnkkal vacsorázni egy nagyon elegáns helyre (akkor az egyszer voltunk ott, de istenem, milyen finomakat ettünk). Csodaszép nap volt, jó volt, hogy csak mi voltunk, így csak rólunk szólt a nap. De azért rossz is volt, hogy akiket szeretek csak gondolatban ünnepeltek velünk együtt. De egy évvel később otthon aztán jól bepótoltuk!

Kedden (április 21) Panni betöltötte a 14. hónapját! Tudom, közhely, és már százszor mondtam, de repül az idő! Élvezzetek ki minden pillanatot!

És hogy telnek a napjaink egyébként? Csuda mókásan!
Pankám megtanulta egyedül felvenni a sapiját! És miután felveszi, le sem lehet róla venni! Sőt, ha ruhát talál - mindegy, hogy kiét - már fel is húzza - nem mindig a megfelelő testrészre, de ez nem is olyan fontos.

Szerencsére nem válogatós, sőt! Mindent meg akar kóstolni, és minden ízlik is neki. Kövezzetek meg, de a kapucsínóm (hú, de magyarosítok) tejhabját is megkóstolta már, és imádja! És tündéri kis bajusza lesz utána!

A hajunk is növöget már, de azért még konty nem lesz belőle az esküvőre :)

Nem is tudom, mutattam-e már, a cserépedényt, amit a páromtól kaptam. Nagyon finomakat főzök benne. Itt egy "előtte" kép, az "utána" lemaradt, mert már nagyon éhesek voltunk :)

Hogy jártam szegény Torkával! A kis drága annyira vágyik a szeretetre - mostanában eléggé elhanyagoltam - miután Pannit lefektetem mindig jól megdögönyözöm. Egyik este is felvettem, ölelgettük egymást, mikor a másik felem valamivel elég nagy zajt csapott a konyhában, Torres megijedt, és a vállamról startolt el. Pár napig eléggé fájt - főleg, hogy az egyik köröm pont egy anyajegybe ment bele - de mára már a nyoma sem látszik - mármint nem az anyajegynek, a kaparásnak.

Pannikám mostanában nagyon odavan a kutyákért. Ha meglát egyet az utcán, rögtön mondja, hogy VÚÚÚÚ. Ezt a kis kutyust két nagyon kedves altai magyar ismerősünktől kapta:

A hétvégén vendégségben voltunk egy magyar családnál, itt Altán. Hihetetlen, hogy eddig nem találkoztunk! El sem hiszitek, mennyi magyar van itt! Isteni magyarost ettünk: csülkös bablevest, házi szilvalekváros buktát és lángost! A nagyon finom magyar étel, a magyar beszéd, a sok kedves új arc engem annyira feltöltött!!! Pankám pedig találkozhatott egy hatalmas (nem túlzok) kutyussal is! Nagyon izgatott volt a lány! A kutyus meg is puszilta, ő meg csak vigyorgott és mondogatta, hogy VÚÚÚÚ. Olyan aranyos volt!

Bunkert is építettünk Pannival - amit szerintem én jobban élveztem, mint ő. Mindig leszedte a tetőt :)

A végére pedig még egy pár kép a kis balerinámról. Mégiscsak balerina lesz belőle! (meg állatorvos)