Anyák napja reggelén Pannikám 4 órakor ébredt. 1 órán keresztül, mindenféle trükköt bevetve próbáltam újra alvásra bírni. Sikertelenül. Hát, felkeltünk 5 órakor. Ekkor már bő egy hete ment így, hogy este nehezen aludt el, éjjel többször felébredt és fél órán keresztül csak magyarázott, aztán reggel pedig meglehetősen korán kelt. Ha már 6 óráig aludt, nagyon boldog voltam. Csak zárójelben megjegyzem, hogy hétfő óta rendesen alszunk, és dumálni is csak a reggeli ébredés után kezdünk el.
Szóval, vissza az Anyák napjára. Eszméletlen fáradtan ébredtem. Az elmúlt héten 3-4 órákat aludtam éjszaka, és azt sem mindig egyhuzamban. Régen voltam ennyire kimerülve. Håvard napközben aludt, mert éjszaka dolgozott, úgyhogy délutánig egyedül voltam a lánnyal. Újdonság az, hogy mostmár a játékaival egyáltalán nem játszik. Talán kihajigálja őket a dobozból, de ennyi. Könyveket olvasunk még mindig, de már azt sem úgy, mint eddig - már nem tudom az oldalt végig olvasni mielőtt Panni lapozna (vagy csak én lettem már annyira fáradt, hogy túl lassan olvasok, ő meg nem győzi kivárni). A szekrényekből kipakolni viszont imád, de ezt meg ugye nem engedjük...
Ugyanez volt az alaphelyzet ezen a bizonyos vasárnapon is. A reggelit egy az egyben elutasította. Gondoltam nem erőltetem, szopizott eleget, meg majd megkínálom egy kis gyümölccsel később. Ezután megkezdődött anyai mivoltom teljes leépítése. Panni semmivel sem akart játszani, csak csupa olyan dologhoz kezdett, amit "nem szabad": a hosszabbítóval játszani, a forró radiátort fogdosni és a gombot csavargatni rajta, a cd-ket, dvd-ket kiszedni a szekrényből és a távirányítót rágni. Állandó szórakoztatást igényel ahhoz, hogy ne ezekre a dolgokra koncentráljon (tudom, ezt is én rontottam el). Elég hamar elegem lett abból, hogy reggel óta mást sem mondok, csak "nem szabad", és a pedagógiai nevelésnek teljesen ellentmondva, amit eddig nem volt szabad, most megengedtem (mármint nem a hosszabbítót meg a forró radiátort, hanem a szekrényből kipakolást). Mert már nem bírtam tovább hallgatni, hogy mindenért sírva fakadt (legyünk őszinték: hisztizett). Tudom, ő is fáradt volt, de nekem sem volt energiám ahhoz, hogy egyfolytában szórakoztassam.
Ráadásul enni sem akart! Az én mindenevő gyerekem hirtelen válogatós lett! Együtt mentünk ki a konyhába, hogy ebédet főzzünk. Krumplifőzeléket csináltam, gondoltam pikk-pakk kész van, és azt biztos megeszi. Hát, az első adag teljesen leégett, mert az én drága gyermekem a konyha minden lehetséges fiókjából kipakolt, és én ezzel voltam elfoglalva. De hagytam neki.
A második adag főzelék nagyon jól sikerült, de Panniba persze egy falatot sem tudtam belediktálni. Persze, ha néha üveges bébiételt kap, azt megeszi könyörgés nélkül! De mostmár egyre többször fordul elő, hogy az én főztömet nem eszi (és félreértés ne essék, nem azért, mert rosszul főzök, eddig mindig megette). És én ezt mindig teljesen a szivemre veszem, és azért sem adok neki üvegest. Hogy fog így hozzászokni ahhoz, hogy azt egye amit mi?
Mondjuk ki: szar anya vagyok. Egész nap csak a sírás kerülgetett, mert én pont anyák napján nem vagyok képes a gyerekemet boldoggá tenni... Ráadásul ezt mégjobban a képembe vágta az a gyönyörű rózsacsokor, amit anyák napja alkalmából kaptam.
Csak hogy egy kis pozitívummal és boldogsággal zárjam a napot: Panni ezt az éjszakát végig aludta, én pedig 8 órát aludtam egyhuzamban, és magamtól ébredtem reggel! Hétfőn csodálatos napot töltöttem kettesben Pannival! Sokat játszottunk, rengeteget nevettünk. És a lelkem mélyén azt kívántam, bárcsak ma lenne Anyák napja! De aztán arra gondoltam, a dátum nem is lényeges. A fontos az, hogy én lehetek ennek a csodálatos kicsi lánynak az anyukája!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése