Végre advent - és egy véres arcú gyerek, kettétört síbottal

Vegyes érzésekkel indult a reggel. Az autóban ülve Håvard megkérdezte, belegondoltam-e már abba, hogy két és fél év múlva mindkét gyerekünk iskolába fog járni. Hát, nem. A pelenkáról talán addigra leszoktatjuk Gigit, na de a cumiról? Jó, egy kicsit azért túlzok. De ez kissé sok(k) volt így csütörtökön, korán reggel...

DE! Végre elérkezett az advent, amihez nekünk az idén nagyon sok hó járt. De legalább könnyebb dolga lesz éjszaka a Télapónak. De ugorjunk csak vissza november végére. Volt pár enyhébb nap, aztán megint hideg lett az idő (pont úgy, mint most). Ennek köszönhetően a hó teteje kemény jégpáncéllá változott. Egy ilyen napon jönnek haza a lányok az oviból (én már otthon voltam). Mikor belépnek az ajtón, az első kérdésem az volt, hogy mi történt Gigi arcával. Ugyanis a fél arca véres volt. Jó, nem tocsogott a vérben, de véres-maszatos volt. Håvard mondja, hogy biztos paradicsomos makréla (mindig ezt eszi), és majdnem minden nap maszatosan jön haza. De ez most máshogy nézett ki, és nem volt hal-szaga sem. Megnyaltam (…), vér volt. Kérdeztem, hogy mi történt, de csak annyit mondott, hogy elesett, megütötte és fájt (nem hagyott túl mély nyomot benne...). Három napba tellett (3!) kideríteni, hogy mi történt, mert az óvodában senki nem tudott róla semmit. Nem azért izgatott a dolog, mert olyan nagyon megsérült volna (már semmi nem látszik rajta), de azért ha a gyerek véresen jön haza az oviból, jó lenne, ha valaki tudná, mi történt vele. Itt jegyezném meg azt is, hogy pár hete kérdezi tőlem az óvónő, hogy jól van-e Gigi, nem hányt-e vagy fájlalja-e a fejét. Kérdezem, hogy miért tenné. Hát, mert hanyatt esett ki a toronyból és beütötte a fejét... De szerencsére Gigi strapabíró gyerek. Szóval, három nap után az egyik óvónő hirtelen emlékezett a történtekre. Semmi extrém, csak csúszkált le a dombról (mostanában mindig ezt csinálja megállás nélkül, vagy síel), és arccal esett a fagyos hóra. Emlékszem, Panni ugyanígy (ugyanitt) szerzett egy nagy puklit a homlokára.

Miután azt nem tudták, hogy a gyerekkel mi történt, azon már meg sem lepődtünk, hogy szintén senki sem tudja (még azóta sem), hogy hogyan tört el Gigi egyik síbotja. Ketté van törve, de nem tudni, hogyan történt. A legjobb tippjük az volt, hogy lehet, hogy átment rajta a hókotró. Nagyszerű! Gigi azóta egy kicsi és egy nagy síbottal szeli a havat körbe-körbe. 

De a hó-imádat nekünk a vérünkben van, ezért egy percig sem gondolkoztunk azon, hogy kimenjünk-e a hóviharban havat lapátolni. Már az ajtót sem volt könnyű kinyitni, úgy be voltunk havazódva. 

Szegény Gigus, mikor felemelte a lapátját, többször felborította a szél. De szépen ellapátoltuk a havat előttünk is, és a szomszéd bácsi előtt is. 

Ez vajon már gyerek-munkának számít? :)

Az első adventi vasárnapot megelőző napon a lányok elkészítették a mézeskalács házat. Mint mindig, most is nagyon szépre sikerült. 

Igaz, pár kellék még hiányzik a ház körül, de én nem tudom, hová pakoltam el tavaly a dolgokat, mert az idén semmit sem találok... A piros függönyöket is egy fél napig kerestem, a párnahuzatokról pedig már le is mondtam, mikor előkerültek. A hétvégén még egyszer nekiállok keresni, mert valahol kell, hogy legyen még egy doboz... Az adventi naptár azonban időben felkerült a helyére.

És igen, Gigi szokott fésülködni, csak neki ilyen a haja :D

Sőt, még kreatívkodtam is egy kicsit :)

(Csendben jegyzem meg, hogy minden éjszaka megijedek tőle, mikor a sötétben megyek be Gigihez…)

A múlt hét nagy-nagy eseménye volt, hogy Panni könyvtárba ment egy óvónővel és két kisfiúval. Na nem a könyvtáron volt itt a hangsúly, mert ott már sokszor voltunk, hanem a tízórais dobozon. Ugyanis vihettek magukkal tízórait. A mi óvodánk az egyetlen Altában, ahova nem kell ennivalót vinni a gyerekeknek, hanem kapnak ott. De most, mivel a nap nagy részét a könyvtárban töltik, vihettek magukkal otthonról tízórait. Panni első kérdése mikor engem meglátott az volt, hogy kölcsönkérheti-e a tízórais dobozomat. Hát, egye fene, kölcsön adtam neki, én egy ilyen jó anya vagyok :) Mindent pontosan elmagyarázott. Négy szelet kenyeret kér szalámival, de azzal a jó fajtával, ami az oviban nincs, hogy a fiúknak majd megmutathassa. Vaj nélkül. Ezenkívül kér még uborkát, hosszúra vágva, és répacsíkokat is. Hú, a répából majd ad mindenkinek! Ó, de Noah nem szereti a répát, akkor neki majd az uborkából ad. Kért még egy fél almát és négy pici csokit, hogy mindenkinek adhasson. Két napig másról sem beszélt, csak arról, hogy majd milyen ennivalót visz magával, és hogy majd mindenkinek ad belőle. A könyvtári látogatást megelőző éjszakán Panni annyira izgatott volt, hogy szinte semmit nem aludt (értsd: én sem...). De boldogan jelentem, hogy a nagy nap nagyon jól alakult! "Ó, Mamma, az Amandius annyira örült, mert imádja az uborkát!"

A hét nagy eseménye pedig Panni balett bemutatója volt. Múlt héten volt a főpróba, akkor látták először a nagyszínpadot. Panni fel sem akart menni. Vagyis, ez így nem egészen igaz. Fel akart menni, de félt. Csak rágta az ujjait, és nem mert odamenni a többiekhez. Megszakadt a szívem, mikor így láttam. A többi gyerek ugrándozik, rohangál, de ő nem mert odamenni. Én éreztem a gyomromban az idegességét (még utána napokig...). Még szerencse, hogy van egy vagány kishúga, aki kisegíti a bajban.

A táncot viszont végig táncolta, és az idegességtől függetlenül ügyesen tudta a koreográfiát is. Kedden pedig bemutató, 350 ember előtt. Én nagyon-nagyon izgultam már napokkal előtte. Annyira átérzem a félelmét. De sokat beszélgettünk róla, és Panni álláspontja a dologról az volt, hogy kicsit félelmetes, de jó lesz.

Az autóban odafelé Pappa mondta neki, hogy az teljesen normális, ha úgy érzi, pillangók röpködnek a pocakjában, mert mindenki izgul picit. Erre Panni teljesen komolyan megjegyezte, hogy "Pappa, ezt lámpaláznak hívják" (Pappa, det heter sceneskrekk!). Odaértünk, helyetfoglaltunk, Panni megkapta a sminkjét. És vártunk. Izgatottan.

Végre elérkezett az idő. Panni gondolkodás nélkül ment fel a színpadra. Olyan büszke voltam rá, olyan bátor! Láttam rajta, hogy izgult, de nagyon ügyes volt! Én úgy sírtam...

A tánc után visszaült mellénk (jónéhány perces szoros ölelés után az ölemben), és néztük a többieket. Mindkét lány nagy beleéléssel tapsolt meg mindenkit. Körülbelül 15 perc után Gigi megrángat: "Mamma, hoztál valamit enni?" Erre természetesen fel voltam készülve, és a kezébe nyomtan egy doboz mazsolát. Ezzel el volt egy darabig. Amire nem voltam felkészülve, hogy fél óra után hangosan megszólalt, hogy ő rajzolni szeretne! Mivel papír és ceruza nem volt nálam, erről inkább lebeszéltem.

A bemutató végén minden táncos felment a színpadra. Állva tapsoltuk őket (itt megint sírtam...).

Az autóban hazafelé Pappa megkérdezte, kinek melyik tánc tetszett a legjobban. Gigi válasza: "Nekem a Pannié. Mindenki ügyes volt, de Panni fantasztikus!"

El is fáradtunk utána:

Panni még játszott egy kis zombisat:

Aztán még másnap reggel is fáradtak voltunk :)

Még Torres is (van ám neki rendes ágya is, de az elmúlt hetekben csak és kizárólag ebben a dobozban alszik)

Panni a kreatív gyerekünk, Gigi pedig a vicces. Na jó, a humor azért mindkettőnek a vérében ott van. Mostanában nagyon viccesek a napjaink :)

Egyik reggel, nem sokkal ébredés után, még a kanapén ültünk a lányokkal egy pléd alatt. Pappa még nem ért haza a munkából. Mondtam nekik, hogy maradjanak nyugodtan, én kiszaladok a fürdőszobába. Panni fél perccel később rohan utánam. 

"Mamma, hallottad ezt???"

"Nem, micsodát?"

"De nem te voltál? Tényleg nem hallottad?"

"Mit, Pannus?"

"Valaki félelmetes hangon azt mondta, hogy menmen."

"Drágám, én nem hallottam semmit. De biztos kintről jött, vagy a szomszédban a kisbaba volt."

Ő egyre erősködött, hogy a hang innen jött, és nagyon félelmetes volt.

Panni: "Mamma, szerintem ez biztos valami gonosz volt!"

Gigi (teljes nyugalommal a hangjában): "Nem, csak egy szellem."

:D

Panni aznap ezzel a rajzzal jött haza az óvodából:

Készülnek ám az oviban is a szebbnél szebb karácsonyi dekorációk:

(Az óvónők próbálták lebeszélni, de Gigi ragaszkodott a zöld tojáshoz!)

Az adventi forgatag közepette azért mi készülünk egy másik születésnapra is. Gigi december 15.-én lesz három éves. Panni szinte minden nap apró, becsomagolt ajándékokkal tér haza az oviból, amiket  Giginek készített, és én egyelőre el kell, hogy rejtsem.

Készülünk a szülinapi partira is, amire a lányok közösen meghívót készítettek (belépőjeggyel együtt). Panni csinált egyet magunknak is, csak hogy ne felejtsük el, mikor is lesz.

Panni egyik reggel meséli, hogy rémálma volt.

Én: "Mit álmodtál?"

Panni: "Hát, igazából nem álmodtam. Szóval akkor ez nem is rémálom volt, csak egy rémgondolat."

Panniék a nagycsoporttal voltak a templomban a héten. Utána elmesélte, hogy a legnagyobbaknak ki kellett állni előre, és énekelni kellett.

Én: "És mit énekeltetek, elénekeled?"

Panni: "Hát, Mamma, én azokat az énekeket nem ismertem."

Gigi: "Ó, Panni, azért nem vagy buta!" és megsimogatja a testvére hátát :D

Később (ugyanez a téma):

Pappa: "Panni, láttad azt az embert a falon, aki így volt (mutatja a keresztre feszített pózt)?"

Panni: "Pappa! Az Jézus!"

Tegnap Pannival röntgenen voltunk. Sétálunk az épület felé:

Panni: "Mamma, szerinted itt is adnak meglepetést, ha ügyes leszek?"

Én: "Nem tudom drágám, itt most vagyunk először. Majd meglátjuk."

Panni: "Jól van Mamma. De ha látsz egy könnycseppet a szememben, az nem azért lesz, mert szomorú vagyok, ha nem kapok semmit, hanem csak azért, mert nagyon hideg van. Látod?"

Beszélgetés ebéd közben:

Gigi: "Panni, szeretsz?"

Panni: "Igen"

Gigi: "Köszönöm"

Panni: "Szívesen"

És ha valakit ezek után még mindig kétségek gyötörnének, hogy is bírjuk ki ezt hosszú telet, hát itt a válasz: arra gondolunk, hogy a tengerparton vagyunk, bikiniben, mind a négyen!

De ha még ez sem lenne elég, akkor eszünk egy jó pizzát a legszuperebb pizzériából!