2020. október 28., szerda

Október végi összegzés

Lassan telnek a napok. Nehéz napok vannak a hátunk mögött, és legalább ennyire nehezek állnak előttünk is.


De nem szeretném kihagyni Pankám nagy "fogas"-kalandját, ezért itt jön most egy rövid, októberi, ősz-végi összegzés.

Mindkét lánykánk itthon volt egy ideig a szokásos őszi-nyavalyával. Panni nagyon náthás volt, de láz nélkül átment rajta a dolog. A taknyosságán kívül semmi más baja nem volt, ezért nehezen fogadta el, hogy itthon kellett maradnia. Szegénykém sírdogált, amiért nem mehetett iskolába, és lemaradt az 'u' betűről. Bár szerintem több feladatot csináltunk itthon, mint a többiek az iskolában.

Giginek az égvilágon semmi baja nem volt. Mégis hívtak az óvodából, hogy lázas. Majd' egy órába tellett, mire sikerült Pappát utolérni telefonon. Hazahozta Gigit, akinek még csak hőemelkedése sem volt. Nem is lett később sem. Se nátha, se köhögés, semmi. Mégcsak az energiaszintje sem csökkent. Azt mondták az oviban, hogy olyan 'fáradt' volt, biztos beteg. Hát, nem akartam én senkivel sem vitatkozni, de szerintem egy hároméves gyerek elfáradhat már csak attól is, hogy reggel fél 8-tól délután 4 óráig kint van az udvaron (alvás nélkül), ha esik, ha fúj. Úgyhogy a munkanapok a tervektől eltérően alakultak, ráadásul a "betegséget" nem is tudták egy időre "időzíteni". De a héten már mindketten voltak iskolában, óvodában.

Panninak fejlődést felmérő szülői értekezlete volt a héten. Nagyon érdekes volt, ugyanis Panni, a tanárnő és mi voltunk jelen. Először megkérdezték Pannit, hogy tetszik neki az iskola, mi az amit szeret, mi az amit kevésbé. Ezután a tanárnő elmondta, ő hogy látja Panni fejlődését az iskolában, végül mi is elmondhattuk a véleményünket. A tanárnő elmondta, hogy az írással, olvasással Panni már előrébb jár, mint az elvárt, a matematikával is minden rendben van, viszont az angol abc-t többet kell gyakorolnia. Az elvárás egyébként az, hogy minden gyerek írjon és olvasson karácsonyra, ami szerintem túl nagy követelmény (bár nem tudom, hogy otthon mi az elvárás ezen a téren). Azt is mondták, hogy a szociális kompetenciája is rendben van, sok barátja van, és jól alkalmazkodik mindenkihez. Inkább arra kell figyelnie, hogy ne nyomják el a többiek.

Végre kezdünk befehéredni. Esett egy kis hó is, és az éjszakai mínusz fokok mindent fehérre varázsolnak. Az első igazi fagyos éjszaka után kimentünk a lányokkal jeget keresni. Találtunk is egy jó kis helyet, ahol a lányok csúszkálhattak. Gigi persze rögtön enni kezdte a jégdarabokat maga körül. Én persze mondtam neki, hogy inkább ne egye (bár tudom, hogy teljesen feleslegesen), mikor Panni rám szólt: "Mamma, hagyjad, hagy egye! Hát ez az első igazi téli nap!" Szóval, hagytam.

Kreatív-Gigusom az oviban hó-unikornist készített! <3
És ezeket ette csúszkálás közben. :)

Panninak végre kiesett a felső foga. Már hetek óta mutogatta, mennyire mozog. Az utolsó héten már kilátszott a tetejének a fele, ahogy kifordította. Egyik este, lefekvés után, jön fel sírva. "Mamma, kiesett a fogam, és elvesztettem." Sajnáltam szegénykémet, mert olyan nagyon várta ezt a pillanatot, és ahelyett, hogy örülne, most sírt a szomorúságtól. De hogy tud egy fog elveszni? A sírástól elég nehéz volt megérteni, hogy mi is történt pontosan, de rögtön lementünk megkeresni. Mikor már az ágyat próbáltuk elhúzni a helyéről (nagyon nehéz!), fény derült a rejtélyre. Piszkálta a fogát, és mikor a kezében maradt, úgy meglepődött, hogy ijedtében eldobta. Miután az ágyat alig bírtam megmozdítani, gondoltam, hogy inkább körülnézek még egyszer fent az ágyban. Meg is találtam a fejénél a matrac alatt. Na, most már boldog volt. És fogatlan. <3 A fogtündér nem volt felkészülve az eseményre, és ezekben a koronás időkben nem fogadnak el készpénzt sehol, ezért nem is volt használatban, ezért... hát... a fogtündér a perselyből kellett, hogy "kölcsönvegyen". Ráadásul olyan szétszórt volt szegény, hogy éjszaka, mikor a pénzt belerejtette a pohár vízbe, elfelejtette a fogat magával vinni... De Panni nem lepődött meg ezen, szerencsére, mivel legutóbb írtunk egy levelet neki, hogy inkább hagyja itt a fogat, ugyanis kaptunk egy szép fogtartót. A csillámport még mindig boldogan fogadja a fogtündértől. Ott volt a pohárban és a pohár körül is. Sőt, még a küszöbön is (sötét volt, szegény fogtündér nem tudta, mit csinál). Panni ebből azt szűrte le, hogy a fogtündér biztos nagyon pici, és átfér az ajtó és a küszöb között, hiszen onnan jönnek a csillám nyomok. Olyan jó látni, hogy még mindig hisz benne. Kíváncsi vagyok, hogy még meddig.

A héten Panni egy magasabb szintre került úszáson. Nagyon izgatottan várta. Most a medence másik oldalára kellett mennie, és az első feladat az volt, hogy beleugranak a medencébe, és felhozzák az aljáról a karikákat. Panni magabiztosan ugrott bele, hiszen ez neki már megy régóta. Amivel nem számolt, az az volt, hogy itt két méter mély volt a víz... A következő ugrások már jóval megfontoltabbak voltak. Kicsit csalódott volt, hogy nem sikerült mindent megcsinálnia, de azt mondta, hogy jövő héten újra meg akarja próbálni. Olyan büszke vagyok rá! Itt pedig ő büszke, az új, úszóegyesületes kabátjában.

Pár gondolat a koronáról. Itt is kezd romlani a helyzet, bár meg sem közelíti a magyar számokat. Eddig főleg a fővárosban és a nagyobb városokban terjedt, de most már itt is felütötte a fejét, északon. Az óvoda kint tartja a gyerekeket, az iskolában kezet mosnak, padokat fertőtlenítenek evés előtt, evés után. Az egyetemen az elődadásokat online tartjuk, a szemináriumokat kisebb csoportokkal, egyméteres távolságtartással, fertőtlenítéssel megtartjuk, de csak maximum heti kétszer. Maszk-használat (egyelőre) nincs, kivéve a tömegközlekedést Oslo-ban. Ami azonban számunkra ijesztő, az az, hogy a legközelebbi, 150km-re lévő kórházunk bezárt. Az egy dolog, hogy rossz időben nem jutunk el oda, de most aztán jó időben sem. Több dolgozó megfertőződött, és csak egyre többen lesznek. Eddig csak kijárási- és bejárási tilalom volt, de hétfőn elkezdték kiüríteni a kórházat, és átszállítani a betegeket máshova. Szóval már kórháztalanok is vagyunk. 

De inkább mosollyal zárnám a végét, ezért itt van pár cukiság:

Állatkert, élőhely-szerinti csoportosításban:





A lányok denevér-rajzai:


Panni lerajzolta a nagy "fog-kalandot" (körülbelül pont ott találtam meg):

Gigi színezte Panninak. "Ettől biztos jobban leszel majd, Panni!" Nagyon sokáig dolgozott rajtuk a kis drágám.


Gigi mostanában nagyon érdeklődik a dinoszauruszok iránt. Erről olvasunk, ilyen meséket nézünk. Egyik reggel nagyon mérgelődtem, mikor bementem a konyhába, mert Torres megint lerágta a virágaimat. Gigi utánam jön, ránéz a virágra, és az mondja: "Mamma, akkor szerintem a Torres egy növényevő!" :)

<3 <3


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése