De kezdjük november elejével, vagyis október 31.-ével. Halloween-re készülvén volt nálunk is sütés-főzés, tökfaragás és színezés is. (Gigi nem hajlandó levenni a kokárdát a kötényéről... :D)
Altában már egy jó ideje magas a koronás megbetegedések száma, ezért a szervezett beöltözős-buli elmaradt. Ahogy tavaly is, az idén is megbeszéltük 3-4 családdal, akikkel egyébként is találkoznak a gyerekek, hogy megyünk egymáshoz kopogtatni. Panni nagy Harry Potter lázban ég, úgyhogy ő Hermione volt, Gigi pedig cica. :) Olyan nagy szél volt, hogy szegény Hermionénak mindig leesett a kalapja. (De aztán jó alaposan körbeszorítottam hajtűvel - azóta is rajta van. Á, nem. :D)
Mivel mi ilyenkor nem tudunk kimenni a temetőbe, ezért csak itthon, vacsorakor gyújtunk gyertyát, és azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk. Ez mindig sírásba torkollik, de ez nem baj szerintem. Mivel mindkét lánykám ott volt, mikor a Dédnagymamát elveszítettük, úgy gondolom, hogy szükségük is van rá, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Hogy kérdezhessenek. Hogy választ kapjanak.
Nálunk novemberben megkezdődik a születésnapok sora (Sapival együtt már októberben), Pappa születésnapjával. Panni és Gigi is nagyon aktívan készült a nagy napra.
Az apró kezek által készített sok-sok ajándéknak persze nagyon örült a szülinapos.
Voltunk színházban is! Ez itt nagyon nagy szónak számít, ugyanis egy évben egyszer, ha nagyon szerencsések vagyunk kétszer van gyerekeknek való előadás. Ilyenkor a nemzeti színház egy társulata turnézza körbe az országot. Annyira jó volt! Gigi most volt először színházban, és ő is nagyon élvezte.
Pannussal elolvastuk a Harry Potter második részét is. Hosszú volt a szünet az első és a második könyv elolvasása között, de ezt a könyvet szinte felfaltuk. Nem is tudom, melyikünk élvezte jobban. Én már biztos elolvastam mindegyiket háromszor, négyszer, de ugyanúgy élvezem most is. Sőt. Panni persze rögtön rajzolt is utána.
Túl vagyunk a szokásos őszi megfázáson (bár tavaly kimaradt). Először Gigi lett taknyos, aztán Panka is. Mindez persze akkor történt, mikor mi kis 438 fős településünkön az emberek negyede koronás lett. De mindenkit teszteltünk (immáron nem is tudom hanyadszor), és tényleg csak megfázás volt a dolog. Szerencsére láz nélkül, és pár nap alatt átment rajtuk, mi felnőttek pedig nem kaptuk el.
Gigi nagyon jól érzi magát az oviban. Mikor a nátha miatt itthon kellett tartani, nagyon nehezen viselte, hiszen őt "várják a barátai". Túl vagyunk egy újabb fejsérülésen is, mert megint fejre esett valahol. (Miért mindig a fejét veri be?) De szokás szerint ezt sem vette a lelkére. Mondjuk, ez nem is volt olyan nagy, mint máskor.
A héten nagyon jó programok voltak az óvodában a nagycsoportosoknak. Szerdán egy rénszarvas-tartó sámi vállalkozásnál voltak látogatóban. Lasszót dobtak, bidos-t ettek (sámi nemzeti étel), rénszarvast simogattak és etették őket zuzmóval. Mondjuk Gigi pont nem. Mikor megkérdeztem, hogy ő is etette-e rénszarvasokat, úgy nézett rám, mintha valami hatalmas butaságot kérdeztem volna. Azt mondta, nem. A kérdésre, hogy miért nem, azt mondta, hogy "azért, mert félt, hogy a rénszarvas megeszi a kesztyűjét". És megsimogattad-e őket? Ugyanaz az arckifejezés: "Nem. Mi lett volna, ha megszúr az agancsával? Tudod milyen hatalmas agancsa volt?" :D
Másnap lovagolni voltak. Az egyik óvónőnek vannak lovai (nagyon cowboy-stílusú nő egyébként), és elvitte magával az iskola-előkészítősöket. Az előző nap rénszarvasos történései után teljesen biztos voltam benne, hogy Gigi a lóra sem mer majd felülni. A nyáron is próbáltuk, mikor Panni lovagolt, de ő nem akarta. De Gigi büszkeségtől ragyogó arccal mesélte mikor hazajött, hogy ő bizony lovagolt! Két kört! Még képes bizonyítékot is hozott róla! :D
Nagyon boldoggá tesz, hogy mindketten jól érzik magukat az iskolában, óvodában. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd Gigusomnak az átállás az iskolára, teljesen ismeretlen gyerekek között.
Pappa dolgozik, mint mindig. Sőt. A két munkahelye mellé most megbízták még egy extra projekttel is, ami még abból a kevés szabadidejéből is elvesz, ami lenne. Úgyhogy én már elkezdtem az advent/karácsony/Gigi szülinap megtervezését. Sosincs túl korán elkezdeni. Itt ugye már első adventkor "karácsony" van, gondolok itt a karácsonyi dekorációra, a fára, a kivilágításra. Csak legyek túl a jövő csütörtöki napon, aztán majd szépen lassan alakul minden a házban és a ház körül is. Már alig várom, hogy mi is elkezdhessük. Igaz, mi úgy nőttünk fel, hogy karácsony, az december 24.-én volt. Először nagyon furcsa is volt, hogy itt már ilyen korán elkezdődik minden, de most már nem az. Sőt, ez így azért (is) jobb, mert nem kell mindent egy vagy két nap alatt megcsinálni, van rá egy egész hónapod. Sötét van, hideg van, kapcsoljuk is fel azt a sok gyönyörű világítást. A szomszédoknál már világít, egyikőjüknél már a karácsonyfa is bent van. Szeretem, hogy így van. Olyan érdekes, mikor felkerülnek a karácsonyi függönyök, kint vannak a csillagok az ablakban, egy-két dolog a helyére kerül, a lányokkal kreatívkodunk karácsonyra, egészen mások lesznek a mindennapok. Nyugodtabbak, meghittebbek - óvodától, iskolától, munkától függetlenül. Ha minden jól megy, akkor az idén együtt tölthetjük a karácsonyt mindannyian, itt nálunk. Nagyikánkat megműtötték a héten, de reméljük, hogy pikk-pakk rendbe jön. Reméljük, a vírust is sikerült kordában tartani, és együtt ünnepelhetünk mindannyian.
Az időjárás egyébként nem a legjobb. De majd a hétvégén! Gyönyörű havunk volt, amit egy hetes enyhe idő, erős szél elolvasztott vagy tükörsima jéggé polírozott. Már-már veszélyesen csúszós minden. De talán mára ígérik a havat, utána pedig a -15 fokot. Adventre remélem, hogy minden gyönyörű fehéren fog ragyogni.
Ebben az átmeneti időszakban mindenki nyűgösebb egy kicsit; nehezebben ébred reggel, korábban fárad este. Én a múlt héten szinte fel sem bírtam kelni az ágyból, meg is rémültem kicsit, hogy mi lehet a baj. Ezen a héten a válasz is megérkezett, egy vérvétel után: a vas-tartalékom nullán van, és erősen vérszegény vagyok. Elég rossz hírek, de legalább tudom, hogy mitől érzem magam ilyen pocsékul. Persze azonnal elkezdtem szedni a vastablettát, ami az első napokban hasmenést, hányást, szédülést eredményezett. Nagyon ramatyul voltam. Jövő héten csütörtökön van a projektem elbírálása a munkahelyemen, és hogy finoman fejezzem ki magam, nem vagyok kellőképpen felkészülve. Mivel az ország sok részéről lesznek résztvevők, ezért még el sem halaszthatom. Nem így terveztem az elmúlt két hetet. De majd hétfőn újra próbálom a munkába vetni magam. Picikénk eleven. Körülbelül két hete élvezheti mostmár más is a rugdalózást. Főleg késő este mocorog, Panni nagy bánatára, mert olyankor ő már alszik. Egyébként mindig a hasamon a keze. Az az arc, ahogy felragyognak a szemei amikor érzi a testvérét odabent, hát, elolvad a szívem tőle! Gigit annyira nem érdekli a dolog egyelőre. Amikor mondom neki, ráteszi a kezét a pocakomra, de körülbelül 5 másodpercig tart a türelme. Ő még nem érezte a Kistestvért. Helyesbítés: pont most érezte! Azt mondta, jó érzés, mert "masszírozza a kezét". :)
Csütörtökön töltöttük a 21 hetet, úgyhogy már túl vagyunk a félidőn!
A hétvégén egyedül vagyok a lányokkal, mert Pappa dolgozik (minden harmadik hétvégén csak mi vagyunk, csajok). Igyekszem egy kicsit rendet rakni, lemosom az ablakokat, hogy jövő hétvégén mehessen rájuk a piros függöny és a dekoráció. Nem tudom, hogy rábírom-e venni magam, hogy kimenjek a lányokkal, mert nagyon fáj a csípőm, a medencém, lehet, hogy inkább kiküldöm őket egyedül. Készítünk a hétvégén pár karácsonyi díszt is, és ígértem nekik egy nagy bögre habos kakaót a tegnap készült (már alig van belőle) kakaós csiga mellé. Este pedig a hét fénypontja, a norvég Álarcos énekes lesz a tv-ben, amit a lányok nagyon-nagyon szeretnek. Ez a terv a hétvégére, majd meglátjuk, mi lesz belőle. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése