Hétfő reggel. Felkelek, megyek, hogy ébresszem a lányokat is. Kilépek a hálószoba ajtón. Torres vár az ajtó előtt, mint minden reggel. Kikerülöm (mert ugye nem állna arrébb). A félhomályban először az egyik lábammal, majd a másikkal telibe taposok egy-egy rakás macskahányást. A jobb lábammal léptem bele először, ha ez számít valamit (nem tudom, milyen hiedelmek vonatkoznak a macskahányásba-lépésre). Így indult a hét...
Gigi ma itthon volt. Tegnap este hívtak az óvodából, hogy az egyik óvónő Gigi csoportjában koronás lett. Be lehet menni tesztért. A negatív tesztje ellenére itthon fogtuk, ki tudja, hányan betegek még a csoportból. Nem tudom, otthon hogy van ez most, de itt iskolás és óvodás is ugyanúgy mehet, ha beteg van a csoportban, csak tesztelni kell reggelente. Persze nagyon rosszkor jött, de gyakran így van, nem? Amikor nagyon fontos lenne, hogy bemenjen az ember dolgozni (én), vagy éppen egy négynapos éjszakai műszakból jöttél haza (Pappa), általában akkor kell a gyereknek itthon maradnia valamiért. De megoldottuk, mint mindig. Néha nehéz, és néha nagyon el tudok keseredni az ilyesmin. De csak ketten vagyunk, Håvard és én. Nekünk kell megoldani. Nincs a közelben nagyszülő, hét közben ugyanúgy dolgozik minden ismerősünk. Különben is, beteg gyereket úgysem vinnénk el máshoz, korona ide vagy oda.
Annyira jó lenne már, ha végre vége lenne. Emlékszem szilveszterkor mindenki arról beszélt, hogy milyen jó lesz majd az új év, mert akkor már biztos a hátunk mögött hagyhatjuk ezt a pandémia-dolgot. Aztán megint eltelt egy év. Vigyázzunk egymásra! Tiszteljük már meg egymást legalább annyival (nézetektől függetlenül), hogy nem megyünk betegen közösségbe, ne vigyük a beteg gyereket közösségbe. Szerintem ez lenne a normális, koronavírustól függetlenül (kövezzetek meg). Tudom, hogy sokkal könnyebb (lenne) reggel leadni a gyereket az oviban, és néha nagyon nehéz megoldani, hogy ne menjen. Tavaly, a lezárások alatt, végig itthonról dolgoztam (másfél évig, egészen pontosan), két gyerek mellett. Néha késő éjszakáig, néha hajnalig, mert addig tartott befejezni az aznapit. Most is ezt teszem, ha nincs más megoldás. Tudom, hogy a gyerekeknek is nehéz, főleg a nagyobbaknak. Panni egy hónapja sírva könyörög minden kedden, hogy hagy menjen úszni, mint a többiek. De mi nem engedjük. Mi így látjuk biztonságosnak.
Hova is akartam kilyukadni? Oda, hogy mindjárt karácsony. Tavaly nem tölthettük együtt ezt az ünnepet a Családunkkal. Sajnos vannak olyanok, akikkel már soha többé nem ünnepelhetünk együtt. De én nagyon-nagyon szeretném megölelni a szüleimet, a testvéremet karácsonykor. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Vigyázzunk egymásra, hogy együtt lehessünk karácsonykor. Hogy a szeretet ünnepe a szeretetről szólhasson, és a szeretteinkkel együtt tölthessük azt.
Ebben a "sötét" lelkiállapotban úgy döntöttünk, itt az ideje egy kis fénynek. Csatlakoztunk a szomszédokhoz.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése