Megérkezett Frida, a harmadik Viking-lány

Frida Aamot, a legkisebb Vikinglány április 10.-én, Virágvasárnap, 00:25 perckor érkezett meg közénk, 50 cm-rel és 3685 grammal, 37 cm-es fejkörfogattal. Tökéletes volt az első pillanattól fogva.

(A képen már 9 napos, majd mutatok még többet.)

Éppen azt gondoltam este, zuhanyzás közben, hogy másnap délelőtt írok egy pár sort, a 41.hét betöltése után. De már éjszaka nem éreztem jól magam, szokás szerint nagyon keveset is aludtam. Szombat reggel (9.-én), mikor felébredtem, tudtam, hogy elkezdődött. Enyhe fájásaim voltak csak, nem is jöttek nagyon sűrűn. Letusoltam, megreggeliztem. Várni akartam a telefonnal a bábának addig, amíg a fájások beálltak egy szabályos(abb) rendszerre, de nagyon összevissza jöttek. Viszont erősödtek, úgyhogy telefonáltam, összepakoltunk mindent, jól megölelgettük a lányokat és Nagyit, és elindultunk a mi nagy utunkra. 

A lányok persze sírtak mindketten. Panni először nem akarta elhinni, hogy most tényleg megyünk - mintha nem erre készültünk volna már sok-sok hete. :) Olyan boldog volt, de ugyanakkor aggódott is szegénykém. Gigi pedig azért sírt, mert reggel Pappa megígérte neki, hogy a tabletre letölt neki egy játékot, amit kinézett magának. Csak hétvégenként délelőtt használhatják a tabletet, úgyhogy Gigi nagyon nem örült, hogy "Kistestvér" pont most akar kijönni.

Délben értünk Altába a bábához. Megvizsgált, de tágulásnak nyoma sem volt. A fájások még mindig rendszertelenül jöttek. Mentőt hívott nekünk, mert az idő nem volt túl jó, és nem akart minket autóval elengedni. Azt akarták, hogy Håvard autóval jöjjön a mentő után, de én mondtam, hogy nélküle sehova sem megyek, úgyhogy ő is beülhetett mellém. Indulás előtt mindkettőnknek csináltak korona-tesztet is. A mentősök nagyon kedvesek voltak, mondjuk mindig azok (sajnos már többször volt hozzájuk szerencsém). 

Ez volt az a szituáció, amit a legkevésbé szerettem volna. Fekve, leszíjazva. De nem volt olyan vészes. Felemelték az ágy fej-végét amennyire lehetett, a szíjakat sem szorosan tették fel. Bár így is nagyon elzsibbadtam a végére. 1 órakor indultunk Altából. A fájások erősödtek, de nem voltak vészesek, körülbelül egy bő percig tartottak, és 5-6-7-8 percenként jöttek, még mindig rendszertelenül. A rázós út viszont nagyon nem esett jól a fájások közben. De én bedugtam a fülesem, és felváltva meditáltam és a kimondottan erre az útra összeállított zenét hallgattam. Egész jól éreztem magam az úton. Fél 4-kor értünk Hammerfestbe, a kórházba.

Amint leszálltam a mentős-ágyból és elkezdtem mozogni, a fájások rögtön felerősödtek, és egyre sűrűbben jöttek. Egy svéd bábát kaptunk. Feltett egy ctg-t, és megvizsgált, majd közben elolvasta a levelem a szülési tervről. 

Még mindig semmi tágulás nem volt. Ijesztően hasonlított a dolog az első szülésemre. A ctg-n minden rendben volt. A bába kérdezte, hogy az előző szülések rendben mentek-e, mert aggódott, hogy a baba túl nagy hozzám képest. De én pozitív voltam. Mondtam, hogy az előzőek is kifértek, ő is ki fog. Kaptunk egy szobát, és kiválaszthattuk azt is, hogy melyik szobában szeretnénk szülni. A 2-es számút választottuk, mert ott született Panni és Gigi is.

Ez volt a szobánk:

Kilátás (Hammerfest egy nem kimondottan attraktív hely)

Ilyen csodálatos üzeneteket kaptam:

Gigitől:

Pannitól:

Még volt az aznapi ebédből a konyhában, úgyhogy elmentünk enni is. Tudom, furán hangzik, de isteni ennivaló van a kórházban. A hűtő is tele van mindenféle finomsággal, felvágottakkal, sokféle joghurttal, gyümölcslével, zöldségekkel. Többféle kenyér is volt, kávéfőző, teák, kakaó, friss gyümölcs. Sőt, minden nap volt sütemény vagy torta is az ebéd után.

Miután ettünk, elhatároztuk, hogy lépcsőzünk egyet (újabb emlékkép az első vajúdásomról). Mi az ötödiken voltunk, lementünk a földszintig és vissza. Nagyon sok lépcső volt! Minden emeleten meg kell állni a fájások miatt. Néha, az utolsó pár lépcsőfokon szinte átrepültem, mert éreztem, hogy már jön is a következő. Utána visszamentünk a szobánkba, kértem egy jóga-labdát, és azon ültem egy jó ideig. Közben próbáltam relaxálni, használtam a begyakorolt légzéstechnikát, és egyfolytában egy nyíló rózsát vizualizáltam. Használtam a magammal vitt illóolajokat is, és minden fájáskor Håvard az ujjai hegyével finoman simogatta a hátamat. Nagyon nyugodt volt a légkör. Egy idő után átültem egy székre, egy másikat háttal magam elé húztam, és arra dőltem a fájásokkor (újabb emlékkép). A fájások egyre erőteljesebben jöttek, mélyen a derekamba, pont, mint Pannival. Este 8-kor befeküdtem a fürdőkádba. A bába a vízbe is tett levendula olajat, besötétített és gyertyákat hozott be. Én feküdtem a vízben, Håvard ült a kád mellett. Ő volt a víz hőmérséklet-felelőse. Nagyon jó érzés volt a meleg vízben lenni. Közben hazatelefonáltunk a lányoknak, már feküdtek az ágyban. Olyan jó volt látni őket, és az is nagyon jó volt, hogy ők is láthatták, hogy velem is minden rendben van. A bába is pont bejött közben, ő is beszélt a lányokkal. 10 óráig voltam a vízben. Idáig minden "tökéletes" volt, ha lehet ezt mondani. Minden és mindenki nyugodt volt, én a légzéssel nagyon jól kezeltem a fájásokat. De 10 órakor valami megváltozott. Elkezdődtek a tolófájások, és a fájások között hirtelen nem volt szünet, hanem olyan volt, mintha 5-6 fájás jött volna egyszerre. A kádas szobából átsétáltunk a 2-es számú szülőszobába. A bába hozta utánunk a gyertyákat is.

7 cm volt a tágulás, de a kisasszony annyira magasan volt még, hogy a bába alig érte el a fejét (pont, mint Pannival). Azt mondta, hogy semmiképp ne nyomjak még, ami nagyon nehéz volt. Felálltam, és a következő órát állva töltöttem, egy járókeret-szerűbe kapaszkodva (Pannival szintúgy), remélve, hogy a gravitáció segítségével lentebb jön Kistestvér. Ez a testhelyzet is jó volt. A sűrű és erős fájásoktól függetlenül, még ez az óra is pozitívan telt. Csináltam a légzőgyakorlatokat, és az ekkor már a kezembe kapott kéjgáz-maszk is sokat segített.

11 órakor műszakváltás volt. Innentől kezdve minden megváltozott. Az addig nyugodt légkör, a biztonságérzet, a kontroll és az önfegyelem mind odalett. Mikor az új bába bejött, az első bábánk mondta neki, hogy menjen be az irodába, olvassa el a szülési tervet, addig ő itt marad. De ő nem akart kimenni. Másnap az eredeti bábánk elmondta, hogy mikor látta, hogy ki vesz át minket, javasolta, hogy ő inkább velünk marad a szülés végéig, mert tudta, hogy gond lesz. De hazaküldték. Utólag kiderült, hogy az új bába csak helyettesített, már nagyon sok helyen dolgozott, de mindig csak beugróként. Pedig nem volt fiatal. Amit az első perctől fogva éreztünk, hogy roppant bizonytalan, ami pedig nem az az érzés, amit érezni szeretnél szülés közben. A bizonytalansága csak egy dolog volt, sajnos. Most már tudom, mit jelent a szülőszobai erőszak. Az egy dolog, hogy a kéréseimet teljesen figyelmen kívül hagyta, rettenetesen durva is volt. Többször erőszakkal feszítette szét a lábaimat (fájás közben meg sem bírtam őket mozdítani), és több vizsgálat alkalmával, mikor egy kézzel nem tudta megnézni, amit kellett, két kézzel mászott belém. Semmit nem mondott nekünk, pedig hamar egyértelművé vált, hogy úgy gondolta, valami baj van. 

Szóval, miután az első bábánk hazament, az új bába rögtön mondta, hogy feküdjek az ágyba, ne álljak. Megvizsgált, de közben és utána is csak végig magának mormogott, nem mondott semmit. Megkatéterezett, bár nem sikerült neki elsőre (utána egy hétig fájt a pisilés). Sokadik próbálkozásra egy branült is betett a kézfejembe. Olyan volt, mintha mindenért izgult volna, ideges lett volna. Mondtam, hogy fel szeretnék térdelni. Nem nagyon tetszett neki, de hagyta, bár rövid idő után visszafektetett. Megint megvizsgált, még mindig nagyon magasan volt Kistestvér. Éreztem, hogy baj van, de ő még mindig nem mondott semmit. Burkot repesztett, azt mondta ettől majd lejjebb tud jönni, két nyomás, és kint lesz. Sajnos ettől sem lett semmi változás. Oxitocint kötött be, pedig mondtam, hogy nem szeretném - meg sem hallotta. Adott többször szőlőcukrot, de mivel egyhuzamban jöttek a fájások, a szám pedig ki volt száradva (pedig Håvard folyamatosan szörppel itatott), mikor a cukrot szétrágtam, a kis darabok mindig rossz helyre mentek mikor mélyet próbáltam lélegezni, amitől meg köhögnöm kellett. Meg kell, hogy mondjam, köhögni és szülni nem könnyű egyszerre. :) Mivel a ctg minden fájásnál elveszítette a jelet, a bába be akart szúrni a baba fejébe is kis diódát (nem tudom, minek hívják magyarul), amivel a pulzusát tudják figyelni. Mikor elsőre nem sikerült neki, belém mászott két kézzel, és úgy próbálta. Kétszer szúrta meg a fejét a babának, de nem sikerült neki. Ekkor magyarul mondtam Håvard-nak, aki végig ott volt mellettem, hogy én ezt a nőt úgy szeretném most fejbe rúgni. Ő ezen azóta is nevet. A bába csak hümmögött maga elé. Ekkor kicsit határozottan odaszóltam neki (de azért udvariasan), hogy legyen szíves kommunikálni velem. Azt mondta, idehívja az orvost, mert bizonytalan. Hát, azt láttuk. Ettől megijedtünk, ugyanis az orvos a komplikációmentes szülésnél sosincs jelen. Az orvos is megvizsgált (azt szinte nem is éreztem, annyira óvatos volt), a baba fejébe is minden probléma nélkül beleszúrta a pulzus-figyelőt. Azt mondta, hogy Kistestvér az egyik oldalon be van szorulva. És miért fekszek a hátamon, amikor inkább térdelnem kéne. Nagyon örültem, hogy újra feltérdelhettem. Látta rajtam, hogy már nagyon fáradt vagyok. Szinte megállás nélkül voltak fájásaim, és az egyre erősebb adagra állított oxitocinnak köszönhetően egyre erősebbek is voltak. Javasolta az epidurális érzéstelenítést, de én nem szerettem volna, mert féltem, hogy az majd lelassítja a folyamatot. Ekkorra teljesen elvesztettem a kontrollt a légzésem és minden más felett is. 

Gyakran vizsgáltak, végül azt mondták, hogy talán megindult lefelé. Az orvos el is ment, és mi ott maradtunk a bizonytalan, kétségbeesett bábánkkal. Azt mondta, nagyon fontos, hogy mostantól nagyon erősen nyomjak. Hát, ezt sem így terveztem, sokkal inkább a "légzéstechnikával szeretném világra hozni a kislányomat" volt az elképzelés. De mindent úgy csináltam, ahogy mondta. Kistestvér lassan és nehezen fordult be a szülőcsatornába. Håvard csak azt mondogatta mellettem, hogy "ígérem ez az utolsó alkalom, hogy ezt kell csinálnod". Tanúk vannak rá! :)  Az utolsó félórában újra visszanyertem az erőmet, a koncentrációmat. Tudom, hogy minden szülés fáj, de a három közül ez volt a legintenzívebb, legfájdalmasabb. A fájások folyamatosak voltak, szünet nélkül. De én az ágy fejénél térdelve beletemettem az arcom a kéjgáz-maszkba, és a meditáción sokszor hallott "ősi női erő" hangzott a füleimben minden nyomás közben. Itt a gátvédelmet még hírből sem ismerik, de az előző két szülés kárán tanulva, na meg a felkészítő tanfolyamnak köszönhetően, tudtam, hogy mikor már a fejecskéje bújik, a légzéstechnikára kell koncentrálnom nyomás helyett. Büszke voltam magamra, hogy sikerült emlékeznem erre. 

Mikor már úton volt a feje kifelé, a bába megszólalt (de megint csak magának mondta): "Ez meg micsoda?!" - Ez nem kimondottan olyan dolog, amit az ember szülés közben hallani szeretne. A mi kisbabánk, Panni nővéréhez hasonlóan, superman-pózban bújt ki. A feje mellett megjelent előrenyújtva a keze is. Panni ugyanebben a pózban született. De végre megérkezett! Rögtön felsírt. Az ő nyakán nem volt köldökzsinór (Panni nyakán kétszer, Gigién egyszer volt megtekeredve). A bába befektette elém (én még mindig térdeltem), a két lábam közé. A karomba vettem, és nagy nehezen megfordultam, lefeküdtem a hátamra. Fridát magamra fektettem, betakartak minket. A kis kezecskéi A következő félóra-óra elég homályos, csak arra emlékszem, hogy nagyon fájt mindenem, és hogy nem nagyon akartam elengedni a gázos-maszkot. :) A méhlepény elég sokára jött ki, de elvileg egészben volt. Håvard vágta el a köldökzsinórt, mint mindig.  

A bába azt mondta, hogy összevarr egy kicsit, bár csak felületi sérülések voltak. 5 öltést kaptam, de a varrásból nem éreztem semmit (pedig az előző két szülésnél ezt mindig nagyon megszenvedtem). Szülés után rögtön kaptam infúzión keresztül a vérzéscsillapítót, hogy nehogy úgy járjunk, mint Pannival.

Kérdezte a bába, hogy hozzon-e ennivalót, de nem voltam éhes, csak szomjas. Fél 3 volt, mire engem rendbe tettek, az infúzió lefolyt, és úgy éreztem, hogy képes vagyok kimenni a folyosóra, és átfeküdni a másik ágyra, hogy visszatoljanak a szobánkba. Születés után 2 órával Håvard és a bába elvitték Fridát lemérni. Meg is kellett fürdetni egy kicsit (pedig itt nem szokás, csak másnap), mert teljesen összekakilta magát (és engem) amíg rajtam feküdt. 3685 grammot mértek (csak a bába elírta a papíron), és 50 centit (bár mondta, hogy nem húzza ki teljesen - egy hét múlva már 54 centit mértek). Mikor mindhárman magunkra maradtunk a szobánkban, próbáltunk aludni. Frida reggel hétig aludt, nekem viszont egyáltalán nem sikerült. Mindenem fájt, világos volt, szélvihar volt, szomjas voltam. Úgy örültem, mikor reggel Håvard felébredt, és inni adott. 

Újabb üzenet Pannitól:

Ekkor már éhes is voltam, úgyhogy a reggeli is nagyon jól esett. Dél körül jöttek be hozzánk először, akkor is csak azért, mert megnyomtam a hívó-gombot. Kértem, hogy nézzék meg a hasam (a vérzéstől nagyon féltem az első szülésem óta), de mindent rendben találtak. Mondtuk, hogy szeretnénk hazamenni. Még megebédeltünk, én nagy-nehezen letusoltam. Összepakoltunk, taxit rendeltek nekünk, és elindultunk hazafelé. 

Frida csak kétszer sírt az úton, de hamar megnyugodott, nekem viszont nagyon fájt ülni. Indulás előtt kaptam most is egy fagyasztott betétet, ami az első félórában nagyon jól enyhítette a fájdalmat. 

17 órával a születés/szülés után, 150km-t a hátunk mögött hagyva, megérkeztünk haza, a két legfantasztikusabb nagy-testvérhez és Nagyihoz.

Bogi is kukucskált. :)

Gigi Fridának adta az egyik koaláját.

Panni muffinnal várt haza minket.

Dekoráltak is ám mire hazaértünk!

Ezt Gigi készítette:

Ezt pedig Nagyi:

Itthon olyan jó!

Pár kép a fotózásról, 9 naposan, az én gyönyörűséges Családommal:

A napok nagyon gyorsan telnek. Frida nem nagyon szeret aludni, de ha mégis elszundít, akkor azt a karomban teszi. Egyelőre a szoptatáson kívül másra nem igazán jut időm, de nem bánom. Most csak nézni akarom, és eltelni az isteni baba-illatával. Igaz, amíg megfőzök mindig kifejezi a nemtetszését. Panni és Gigi fantasztikusak, a legjobb nővérek, akiket egy Kistestvér kaphat. Arról, hogy hogyan telt el az első pár hét nagycsaládosként, majd legközelebb írok, amint időm, és Frida, engedi.