De reggel Pankám azzal ébresztett, hogy "Boldog szülinapot Mamma!" - és ez persze teljesen megolvasztotta a szívem, és csudajól indult a napom!
A suliban a két srác, akivel közös irodánk van, tortával, gyertyákkal és ajándékkal várt. Hagy ne mondjam, ez még nagyobb meglepetés volt, mint Panka köszöntője! És még azzal is kedveskedtek, hogy azért van csak 24 gyertya, mert csak 24-nek nézek ki! Hát lehetett volna ezek után rossz kedvem?
A Szüleimmel Skype-on ünnepeltem.
Az egyetemről hazaérve még több ajándék várt rám. Panni az oviban rajzolt nekem. Venke óvónéni gondolta, hogy csinál hozzá egy fényképet is. A gond csak az volt, hogy azt mondta Panninak, hogy "Gyere, csinálunk a Mammának egy fényképet". Ugyanis, ha valaki az oviban kimondja a 'mamma' szót (teljesen mindegy, hogy rólam van-e szó, vagy másnak a mamájáról), Panninál eltörik a mécses. Szóval kaptam egy sírós képet, de Venke hozzátette, hogy ezen a képen sírt a legkevésbé... és én nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek...
Aztán megérkeztek a Szüleim - az igazi ajándékom! Csak Gomma hiányzik...
Természetesen mégegyszer ünnepeltünk - és volt még egy tortám! A gond csak az, hogy az ízeket még mindig nem nagyon érzem...
Harminc év alatt még egyetlen épkézláb selfie-t sem sikerült csinálnom (pedig becsszó sokat próbálkozom). De azért íme, itt a 30 éves én:
Térjünk át a kihívásra. Közeleg a nagy utazás napja, február 22.-én indulok a Spitsbergákra! Az eredeti terv ugye az volt, hogy megyünk mind a hárman. De a terv sajnos változott, nem tudunk mindannyian menni - úgyhogy 10 napot Pankám nélkül kell, hogy töltsek. Nem is tudom, mi lesz velem... Na meg, hogy Pannival mi lesz. Egészen január végéig úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha inkább lemondom az utat. De annyian számítanak rám és a munkára, amit ott el kell végeznem - ráadásul más finanszírozza az utazást, úgyhogy más pénzét fecsérelném el, ha mégsem mennék - ezért úgy döntöttem, mennem kell. A helyzetet az is nehezíti, hogy Panni még mindig szopizik. Több szakértő véleményét kikértem, és azzal bíztattak, hogy bár Pankának nehéz lesz, de minden nap beszélek majd vele, elmagyarázom neki, hogy hol vagyok, miért vagyok ott, és hogy nem sokára jövök haza. Azt is mondták, hogy Ő már elég nagy ahhoz, hogy megértse, a cici ott van, ahol a Mamma is - ezért ezzel nagy gond nem lesz. Azt mondták legyen mindig az ő saját kis környezetében, legyen mindig a Pappájával és játszanak sokat.
Ha a lelki nehézség nem lenne elég, a helyzet Svalbardon most nem a legideálisabb. Karácsony előtt a városban, ahova megyek (Longyearbyen) egy nagy lavina okozott hatalmas károkat, és két ember életét vesztette (köztük egy 2 éves kislány). Ebből adódóan nem olyan sok ember kívánkozik most oda... majd meglátjuk! Ettől függetlenül szükségem van 200 kitöltött kérdőívre, és 6-8 interjú-alanyra...
Amitől még szintén tartok kissé, az a jegesmedve veszély. Igaz azt mondják, amíg bent vagyok a városban nem kell félnem, mert sok ember van az utcán, és szinte mindenki hord magánál fegyvert... Városnak hívom, pedig csak 2000 lakosa van, de így is ez a legnagyobb település a szigetcsoporton.
Csináltam egy kis térképet, csak hogy illusztráljam az elmúlt 8 év költözködéseit. Azért Svalbard egyelőre ideiglenes tartózkodási hely - de hát, ki tudja, mit hoz az élet? :)
Az első két év:
Igyekszem majd írni Pankáról is, aki még mindig nem gyógyult meg teljesen - de a hótól még így sem lehet távol tartani :)
Egy kis keresgélés után találtam rá a blogodra, mert lenne egy kérdésem és mivel te Norvégiában élsz és nevelsz gyereket gondolom van róla véleményed:
VálaszTörléshttp://konzervativcsalad.blog.hu/2015/12/08/kereszteny_vagy_elvehetik_a_gyerekeidet?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare
Találtam egy részletesebb cikket, de nem tudom elhinni, hogy tényleg ilyen eszement dolgok történnek ott:
VálaszTörléshttp://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201601/allami_gyerekrablasok_norvegiaban
Elmondanád, hogy tényleg így van-e?
Kedves Gábor!
TörlésÚgy gondolom a cikk eléggé brutálisan írja le a dolgokat, és talán eltúloz, vagy kihagy részleteket a család életéből.
Az viszont igaz, hogy a norvég gyermekjóléti szolgálat, a cikkben említett barnevern, beavatkozhat a családok életébe, amennyiben a gyerekeknek nem ideális közegben, nevelésben élnek. Norvégiában tilos a gyerekre kezet emelni, tehát erre reagálhat a barnevern. Tudom, hogy vannak kirívó esetek, ugyanis a férjem is ott dolgozik. De a cikket fentartásokkal kezelném, ugyanis egyik napról a másikra, bizonyíték nélkül arra, hogy a gyermekek bármilyen módon bántalmazva vagy elhanyagolva lennének, a barnevern nem tesz ilyen lépéseket.
Szia Vikinganya!
TörlésKöszönöm, hogy válaszoltál, őszintén mondva már nem vártam csak felnéztem a blogodra, hogy hátha.
Én is gondoltam, hogy ez túlzás lehet, csak ugye a magyar rendszerből kiindulva nehéz elképzelni ezt a szemléletet.
Írtad, hogy idézem "amennyiben a gyerekeknek nem ideális közegben, nevelésben élnek" ezt az ideális közeget, hogyan kell elképzelni, egyszer csak jön a Barnevern, hogy ez nem ideális közeg, vagy adnak valamilyen tályékoztatást, hogy hogyan kell kinéznie egy ideális közegnek?
A kitívó eseteket mire értetted, kirívó Barnevern hibák vagy kirívó családi állapotok?
Közben utána néztem a dolognak egy norvég cikkben is. A szülők bántalmazták a gyerekeket, ezért a barnevern a megyei vezetőnél kérelmezte a gyerekek szülőktől való elválasztását, amit ezek után megadtak.
TörlésŐk azt nézik, hogy a gyerekek ételt, törődést, szeretetet, gondoskodást kapnak-e. Ha valami ennek ellenkezőjére utalna, akkor kapcsolatba lépnek a családdal, és próbálják először családon belül megoldani. Természetesen fizikai vagy szexuális bántalmazás esetén a dolgok gyorsabban történnek. A probléma az, hogy a média csak az egyik oldal elmondását tükrözi, mivel a barnevern-nek titoktartási kötelezettsége van.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKöszönöm a válaszod!
VálaszTörlés