Vikinganya: A (majdnem) nyár és a szúnyogok

Véget ért a nyaralás, visszajöttünk Magyarországról. 30 fokos hőmérséklet különbség várt minket, 5 fok volt Altában. Hogy Pankám szavaival éljek: "Mamma, itt borzasztóan hideg van. De nem baj, mert Magyarországon borzasztóan meleg volt." Furcsa módon, tényleg jól esett (egy kicsit). Jó volt végre hűvös hálószobában aludni, ahol jól esett nem csak elviselni a takarót, de jól be is kuckolni alá. Volt is kuckolás az első napokban bőven! Örültem a borús-esős időnek, mert így könnyebben ment a visszazökkenés az éjszaka-is-világos-van világba. De hamar elég lett az esőből is. Arról nem is beszélve, hogy a bő három esős hét alatt amíg távol voltunk, már-már dzsungel nőtt a kertünkben.

Ennyire vártuk, hogy Torres is haza érjen a cica-táborból:

Miután visszajöttünk, az első héten szinte végig esett az eső (a magasabb hegyeken hó). A múlt héten én is visszamentem a munkahelyemre, majdnem 1 év "kényszerpihenő" után. A lányok pedig oviba mentek. Itt július a nyári szabadság hónapja, ezért alig van gyerek az óvodában. Ma például öten voltak (abból kettőt mi vittünk). De talán ennek is megvan a maga szépsége.

Második nap az óvodában a lányokat jól összecsípkedték a szúnyogok (ugyanis a szakadó eső itt nem akadály, kint vannak mindig). Mivel teljesen be vannak öltözve, szinte csak az arcuk van szabadon, ez az egyetlen hely ahol a szúnyog hozzájuk fér.

Panni este panaszkodott, hogy fáj egy csípés a szeménél. Megnéztem, ici pici volt, ezért azt gondoltam, hogy megint csak a lefekvést próbálja elhúzni (ez szinte már az esti rutin része lett). Kissé szégyelltem magam másnap reggel... Panni velem aludt, mert Håvard dolgozott. Reggel felébresztett. Felé fordulok, és az egyik keze a szemén van.
- "Mamma, ugye neked mindent el kell mondani?"
Első gondolatom, így 3 másodperccel ébredés után, hogy na már megint mi történt... Még mindig fogja a szemét, kétségbeesett arcot vág.
- "Mamma… lóg a szemem."
Immáron legalább 6 másodperccel ébredés után próbáltam összegyűjteni az összes lehetőséget, ami egy "lógó szemet" magába foglalhat. Pillanatok alatt több ilyen is eszembe jutott, de egyik sem volt túl jó. Kezdtem aggódni...
- "Pannusom, mi történt? Vedd el a kezed!"
…
És akkor megláttam. Vagyis éppen ez az, hogy nem láttam. A két gyönyörű kék szem közül az egyiket nem lehetett látni, úgy be volt dagadva. Az egyetlen 'szerencsém' az volt, hogy pár hete láttam, hogy az egyik ismerősöm kisfia pont így nézett ki, és neki is helyre jött. Valószínűleg csak ezért tudtam a nyugalmamat megtartani, és Pannit is megnyugtatni azzal, hogy ez csak a csípés miatt van, pár nap, és teljesen rendbe fog jönni. Legalábbis reméltem. De nem nézett ki jól...

Egy idő után meg akarta nézni magát a tükörben. Utána mentem. Szegénynek láttam a 'jó' szemén a sokkot. Többször is visszament, nézte még. Aztán azt mondta, hogy ez olyan csúnya, hogy nem akarja látni.
Gondoltam, hogy így 'fél szemmel' már csak nem visszük oviba. De mikor Gigit bevittük, láttuk, hogy nem Panni volt az egyetlen 'deformált arcú' gyerek aznap. Úgy látszik, nem csak a magyar vért szeretik.
Azért csak elvittük az orvoshoz, mégis a szeméről volt szó, bár magán a szemgolyóján nem látszott semmi mikor bekukucskáltunk a dudor alá. Az orvos (meglepő módon - érezd az ironikus hangsúlyt) azt mondta, hogy csak várjuk ki, hogy elmúljon, de ha szeretnénk, adhatunk neki allergia gyógyszert. Úgy gondoltam, hogy most másodszorra dagadt így fel rövid időn belül, egy kis antihisztamin nem árt meg neki. Emellett jegeltük és homeopátiás szereket is adtam neki. Másnap már volt szemhéja, és boldogan mondta, hogy "Már látok!" Következő napra szinte teljesen normális méretű lett. De ekkor a másik szemét is megcsípte egy szúnyog...

Gondolom az allergia gyógyszernek volt köszönhető, hogy ez nem dagadt be annyira. Próbáltam viccel elütni a dolgot, hogy az idei nyár az ilyen kalózos (félszemű) nyár lesz. De a viccet félre téve, nem nagyon tetszik a gondolat, hogy most már a szúnyogoktól is félteni kell...

Vasárnap végre megérkezett a nyár, 19 fok volt és napsütés! De a hosszú eső után a napsütéstől rajokban jelentek meg a szúnyogok. Komolyan mondom, szúnyog-felhők voltak amerre csak néztünk. Délutánra kicsit jobb lett a helyzet, mert feltámadt a szél, és elviselhető lett a szúnyogok száma. Ki is mentünk az új rollerekkel, amíg Pappa a teraszon meggrillezte a vacsoránkat.

Hétfőn itthon maradtunk mindannyian (ugyanis még hétfőn is nyár volt!), és elterveztük, hogy kirándulni megyünk. Bepakoltuk az előző napi grill maradékát, és elindultunk. Nem volt túl meleg, de a hegymászáshoz pont jó volt. Nagyon büszkék voltunk a lányokra, mert teljes erőbedobással mentek felfelé. Meglepő módon Gigi is a saját lábán ment fel a hegytetőre, nagy beleéléssel:
- "Mamma, mostmár a hegyen vagyunk?" (körülbelül 2 perce mentünk ekkor)
- "Igen Gigi, ez már a hegy."
- "Mamma, nagyon jó a hegyen lenni!"

Ahogy közeledtünk a hegytetőhöz, éreztük, hogy nem lesz melegünk.

De nagyon szép volt. Panni meg is jegyezte, hogy ilyen szép ebédje senki másnak nincs Altában.

A repülőtér a távolban:

És közelebbről:

És a hegymászók:

De rettenetesen hideg szél fújt. Fáztunk. Úgyhogy gyorsan megebédeltünk, kicsit csodáltuk még a kilátást, aztán elindultunk lefelé. Lefelé nehezebb volt a meredek sziklákon, de nagyon ügyesek voltak lányok. Igaz, Gigi félúton már felkéredzkedett a hátamra.

A lányok biztos nagyon sok energiát felhasználtak a hegymászás alatt, mert miután megették az egy liter tejből készült tejbegrízt és egy-egy banánt vacsorára, Gigi szólt Pappának, hogy kenyeret még nem is kaptak! :D

Szóval így vagyunk mostanában északon. Ma is sütött a nap, de hideg szél fújt. Fel kellett öltözni, hiába sütött a nap. Viszont mindjárt virágzik az orgonánk!