Amikor az emberek megbolondulnak...

Az volt a tervem, hogy a következő bejegyzésem az elmúlt hét hiper-szuper eseményeiről fog szólni. De ma olyan történt, amit eddig még sosem láttam, sosem éreztem.

Tegnap este, miután a lányok lefeküdtek, Håvard-ral ültünk a kanapén, beszélgettünk. Kezünkben, persze, a telefon. Pár percenként frissítették a számokat, és csak egyre emelkedett a fertőzöttek száma. Én elhatároztam, hogy próbálok nem különösebb figyelmet fordítani a koronavírusnak, ugyanis kezd úrrá lenni rajtam a pánik. Na nem az a felvásárlós fajta. Csak a normális, aggódom a családomért érzés. De a tegnapi nap folyamán félóránként jöttek a friss hírek az egyetem vezetőségétől. Lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.

Ez folytatódott ma reggel is. 730 beteg. A munkahelyemről jönnek folyamatosan az üzenetek. Egyik a másik után. Aztán jön az értesítés: az egyetemet és a középiskolát azonnali hatállyal bezárják. Pár órával később jön az újabb üzenet: az ország minden iskolája és óvodája bezár. Jó, akkor megyünk a lányokért. De szaladjunk be előtte a boltba, elfogyott a tej, és akkor már vásároljunk be a hétvégére is, hogy ne kelljen többször boltba menni.

Már furcsa volt, mikor nem lehetett parkolót találni. Akik már kijöttek, azoknak csurig volt a csomagtartójuk. Akik még pakoltak, két kézzel nyomták be a szatyrokat az autóba, hogy minden beférjen. A boltban az emberek meg voltak őrülve. Púposra pakolt bevásárlókocsik mindenkinél. Rengeteg ember. És még rohannak is, nehogy valamit pont a kezük elől vigyenek el. Egymás kezéből tépik ki a dolgokat. Kocsinként 10-20 liter doboz tej. Kilószámra liszt. Wc-papír. Üdítő. Fagyasztott pizza. Hihetetlen. Hülye példa, de egy darab tampon sem volt a boltban. Bezárnak mindent, amit lehet, hogy ne legyen sok ember egy helyen, erre minden ember egy helyen van, a boltban.

Elhoztuk a lányokat. Az óvónő szólt, hogy a gyerekeknek mindenét haza kell vinni, mert az egész óvodát fertőtlenítik. Egyelőre két hétig lesz zárva.

Hazaérünk, és Panninak ezer kérdése van a koronavírusról. Már beszéltünk nekik erről az elmúlt napokban is, hiszem úgyis ezt hallják mindenhonnan. Így legalább megértik,  miért olyan fontos most a kézmosás, és hogy vigyázzunk egymásra.

És itt ülök én, olvasom a híreket. Most írják, hogy megvan az első norvég áldozat, Oslo-ban. Én (szerencsére) nem tudom, hogy milyen a háború, de olyan háború-érzésem van. Várjuk a friss híreket, és félünk, hogy mit látunk, hallunk majd. A boltok üresek. Én köhögök. Hóvihar van, az utak le vannak zárva. Altából, se ki, se be. Kinézek az ablakon, és még az időjárás is félelmetesnek tűnik ma este.

A friss számokat itt találjátok:
https://vikinganya.blogspot.com/2020/03/norveg-korona.html