Ma éjjel azon gondolkoztam, hogy hat nap van karácsonyig, és még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Amióta a lányok megszülettek, mindig izgatottan és boldogan telik az advent. Håvard mindig meg is mosolyog, mikor azt mondom, hogy nekem az advent a karácsony. Imádom a készülődést, a sütést, a dekorálást, az apró meglepetéseket, a várakozást. Aztán szenteste, miután a lányok kibontották az ajándékokat, vége a karácsonynak. Nekem legalábbis. Håvard szerint csak akkor kezdődik. De úgy látszik nekem ez az idén kimarad. Az idén, nagyon régóta először, nem várom a karácsonyt. Gondolom azért, mert nem lehetünk együtt. De csak hogy könnyítsem a lelkem, és a drága "kis"testvérem szavaival éljek: "az idén távolról szeretjük egymást, mert így biztonságosabb mindenkinek, még ha nem is könnyű."
Úrrá lett rajtunk a fáradtság, teljesen elfogytak az energiatartalékaim. Persze, ebben a sötétben gyakran álmosabb az ember, de most odáig fajult a dolog, hogy a lányok fektetése után félórával is és én is elalszunk a kanapén... A reggeli ébredés pedig kínkeserves. Hiába kapcsolom én be a "nappali-fény" lámpát, úgy érzem, a harmadik kávéig csak a megszokás visz előre.
Giginek szerdán volt az utolsó napja az oviban. Minden évben sütnek szív alakú mézeskalácsot, kidíszítik, és december minden napján kisorsolnak egy gyereket, aki hazaviheti a saját mézeskalácsát, és felragaszthat egy papír szívet az ablakba. Gigi a végére maradt. Minden nap nagy izgalommal ment az oviba, hogy talán majd ma... Végül hétfőn hozhatta haza a szívecskéjét, amit a fénykép után gyorsan el is fogyasztott (azt tudta, hogy a fényképet meg kell várni :D).
Kép is volt hozzá <3
Panniéknál az iskolában az utolsó hét már főleg a karácsonyról szólt, nem volt házi feladat sem. Már két hete minden nap első órája (90 perc) az adventről szólt, énekeltek, ajándékoztak. Igen, náluk is volt ajándékozás. Minden gyerek vitt egy becsomagolt apróságot az iskolába, és minden nap húztak egy gyereket, és egy ajándékot. Hát, Panni is a végére maradt, de még mennyire. Ma lett volna az utolsó iskolai nap, elő-karácsonyi istentisztelettel a templomban, sőt édességet is vihettek magukkal. Tanítás már nem volt. Igen ám, de Panni szerdán már taknyosan jött haza az iskolából, úgyhogy az ő karácsonyi szünete már aznap elkezdődött. Nem tudom, mibe volt jobban "belebetegedve", a taknyosságba, vagy abba, hogy nem lehetett ott a karácsonyi iskola-záráson. A nappali ablakból figyelte, ahogy a barátai bemennek, majd egy óra múlva kijönnek a templomból. Panni adventi ajándékát szerdán még nem húzták ki, úgyhogy szegénykém azt sem kapta meg az iskolában. De Panni tanárnénije annyira szuper (és ő is olyan csalódott volt, hogy Panni nem lehetett ott velük az utolsó napon), hogy ma iskola után, kismama létére, eljött, hogy a mi beteg Panninknak boldog karácsonyt kívánjon, és elhozta az adventi ajándékát is.
(Pont filctollra vágyott a drágám!)
De nem is ez volt ám a hét legmeglepőbb eseménye. Pannink ugyanis férjhez ment! Szerelmes a drágám, egy másodikos fiúba. Egy ideje már mondogatta, hogy "járnak", de akkor a fiú még nem tudott róla. Mostmár ő is tudja. Sőt, már azt is mondta Panninak, hogy majd megcsókolja. A koronára való tekintettel meggyőztük, hogy talán ez most nem a legjobb ötlet. Hétfőn viszont úgy jött haza az iskolából, hogy "Mamma, képzeld, ma majdnem összeházasodtunk a Kay-jal, de pont jött érte az anyukája!" Kedden viszont boldogan meséli iskola után, hogy végre összeházasodtak! Én osztozom a lelkesedésében, olyan kis boldogan, ragyogó szemekkel meséli nekem mindig, hogy mi történt aznap. Pappa viszont viccesen megkérdezte, hogy kinézték-e már a házat, ahol lakni fognak, és mikor költözik el itthonról. Panni megnyugtatta Pappát, hogy még egy darabig itthon fog lakni, és ez nem is olyan igazi házasság volt, mert csak arcon puszilták egymást, és azt is nagyon óvatosan, mivel korona van. Nem tudom, Pappa mennyire nyugodott meg...
Karácsonyra készülvén, mindkét lánykám ajándékkal jött haza a héten, nekünk csinálták. Szegény Gigi, nem tudom, hogy bírja majd ki karácsonyig, mert minden nap elmondja többször is, hogy azt nem szabad ám elmondanom, hogy mi van benne! Ennek ellenére Pappának már véletlenül elmondta, hogy "nem mondhatja el, hogy ebben "az" van"... szóval ő már tudja, én még nem. :D
A nagy hírek után nem is maradt hátra, mint családunk ideiglenes tagjának, Hópihének a csínytevései, és megpróbáltatásai.
Karkötőt fűzött a Cheerios-ból:
 |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése