30 hét - 210 nap

Elég lassan haladok az írással. Mire a végére jutok a bejegyzésnek, lassan a 31. hetet is betöltöm...

Akkor essék rólam/rólunk is pár szó.

Hol is kezdjem? Csak, hogy ne csak panaszkodásnak tűnjön a dolog. Az igazság az, hogy nem vagyok túl jó formában. Ami viszont nagyon jó, hogy ez alkalommal nem elöl a hasfalon, hanem hátul van megtapadva a méhlepény (most először), és olyan mozgásokat (és karate-mozdulatokat) érzek, látok, amit az előző várandósságok alkalmával nem. És ezt nagyon élvezem! Természetesen a lányok és Pappa is. Szinte mindig van egy-két kéz a pocakomon (ami nem az enyém). Panni teljesen el van varázsolva a pocakommal, és minden gondolata a "bébi" körül forog. Mindenben segít a drágám, amiben csak tud. Most már Gigi is jön mindig, megsimogatja, megpuszilja a hasam, beszélget vagy énekel a testvérének. Kérdezget, én válaszolok. Imádom őket!

Pillantsunk csak vissza decemberre. A nagyon erős görcsök azt hiszem akkortájt kezdődtek, mikor a lányok betegek lettek. Na ezek azóta is tartanak, jönnek-mennek. Néha elég sokáig is elhúzódik, és 3-4 percenként jönnek. Ilyenkor próbálok lazítani. Ha nem sikerül, akkor beállok a zuhany alá, az általában segít (de nem mindig). Apróbb vérzéseim még mindig vannak néha. De itt ugye mindig, minden normálisnak számít. A bába azt mondta legutóbb (január elején voltam), hogy amíg nő a hasam, és a baba is mozog, addig nem kell aggódnom. Úgyhogy igyekszem ehhez tartani magam. 

Ez a koronás-elszigetelődés a lányoktól nagyon megviselt. Csak utólag értettem meg, hogy mennyire. Amíg a lányok betegek voltak, csak igyekeztem tenni a dolgom. De az ünnepek alatt éreztem, hogy mennyire kiszívott belőlem mindent az a két hét. Hála Istennek a lányok jól vannak, nem veszek észre a fizikai aktivitásukon, légzésükön semmit. Legalábbis Gigin biztosan nem. Panni januárban ment vissza úszni, három hónap kihagyás után. Azt mondja, jobban fárad, mint előtte, és nem tudja annyi ideig visszatartani a lélegzetét, mint előtte. Mondjuk ez a hosszú kihagyástól is lehet. Ami sokkal inkább aggaszt, hogy szegénykém lelkileg megroppant egy kicsit. Eddig is egy óvatos, aggódó gyerek volt, de most mindentől fél. Tényleg mindentől. Próbálunk nagyon sokat beszélgetni vele (még többet, mint eddig), remélem hamarosan feloldódik benne ez az állandó aggodalom.

Szóval karácsony... Karácsony előttig semmit nem híztam. 55 kilóról indultam, az első három hónap alatt fogytam egy kilót, ami azért lassacskán visszajött. De 55 kiló fölé nem ment a mérleg. Bevallom, néha aggódtam is egy kicsit emiatt. Főleg azért, mert itt azt mondták, hogy ez teljesen normális, otthonról meg csak azt hallottam, hogy "hú, az nagyon nagy baj". Hát, jelentem, karácsonykor megtört az "átok", ugyanis az ünnepek alatt híztam 3 kilót. Azóta meg még egyet. Érdekes, hogy a hasamon kívül máshol nem nagyon növök (még). Beindult az édesség utáni vágyam is. Mindegy, hogy mi az, csak legyen krémes. A szilveszterre sütött métereskalács egy kis tejszínhabbal tökéletesen kielégítette ezt a vágyam. De szerencsére nem nagyon van itthon édesség, úgyhogy nem nagyon eszek. Na jó, a karácsonyi szaloncukorból és bejgliből is lecsúszott elég sok. Ez a kép szilveszterkor készült:

Nagyi mondta, hogy hátulról nem is látszik rajtam semmi. Én hitetlenkedtem, ő pedig megmutatta. :D

A hasam viszont hatalmas! Nem tudom, mi lesz még itt 10 hétig. Gigivel is nagy volt (mondjuk vele nagyon sovány voltam először), na de most!

De érzem is, hogy nehéz cipelni. A medencém rettenetesen fáj. Most már tényleg el kéne mennem a csontkovácshoz. Nehezemre esik minden mozgás. Kifulladok. Reggelente lesétálok Pannival az iskolához, de visszafelé mindig elgondolkozom azon, vajon fel tudok-e menni a házhoz (emelkedőn visz az út). Eddig mindig visszajutottam. :D Bár görcsöl is mindig a hasam közben.

A görcsök és vérzések miatti aggodalom elkerülése érdekében vettünk egy doppler készüléket (valaki pont árult egyet itt a környéken használtan). A lányok veszik mindig elő a szekrényből, bontják a dobozt, hozzák hozzá a zselét. Utána ők törlik le a pocakomat is. Mindig megelégedve hallgatják, hogy "pont jól dobog a szíve".

(A leopárdos pizsamámban vagyok, amit Pappa simán "letehenezett". :D)

Ez a 30 hetes képem - 59 kg, 101cm haskörfogat, és egy hatalmas herpesz. Sosem szokott herpeszem lenni. Eddig talán kétszer volt, de olyan nagy, mint most, még soha. De talán már javul.

Eredetileg április 2.-ra voltam kiírva, de az ultrahang után áttettek április 6.-ra. Papír szerint március 15-ig kell dolgoznom. Remélem sikerül! Vagy legalább február végéig. Majd meglátjuk, milyen formában leszek. Már most nehezen tudok koncentrálni, vagy ülni egy helyben. De szeretném befejezni azt, amit még erre a két hónapra elterveztem. Addig is áll előttem (a munkán kívül) két születésnapi buli megszervezése és lebonyolítása.

Kistestvérnek egyébként még nincs neve. Halfrid-nak hívjuk egyelőre, a pocakban, Håvard nagymamája után. Ez igazából csak viccnek indult, mert hogy "így úgysem fogjuk hívni", de most már ráragadt a név. :) Hogy születése után hogy fogjuk hívni, még nem tudjuk. Annyit elárulhatok, hogy van néhány esélyes: Sara, Eva, Frida és Olivia. De még bármi lehet.

Az ünnepek alatt közös erővel össze lett rakva a kiságy és a szekrény is a kisruháknak. Szerintem nagyon szép lett, majd legközelebb ezt is megmutatom.

Ezeket Panni készítette a napköziben. Még egy kis koronát is csinált, amit kistestvér a születése napján fog megkapni.

Ez a csoda pedig Gigi műve. Sajnos mindent összehajt zseb-méretűre, de azért látszik, hogy ő és én vagyunk rajta, "mamma neked óriási a pocakod", benne a kistestvér. Sőt, még köldökzsinór is van.

Ami még rólam szól, de lemaradt: karácsony előtt megkaptam a norvég állampolgárságot. 14 Norvégiában töltött év, és 14 hónap elbírálási idő után. Nagyon büszke vagyok rá. Csak két évvel ezelőtt lett megengedett a kettős állampolgárság, ezért nem is foglalkoztam ezzel eddig. De 2000 őszén megcsináltam a vizsgát, leadtam a papírokat, és röpke másfél év után már kézhez is kaptam a norvég útlevelem. :)

A végére pedig egy kis humor: 

Gigi, még a nyár végén: "Azért kár, hogy nem kisfiú lesz. De talán majd a következő." Erre Pappa mondja neki, hogy a mostani pocaklakón kívül más kistestvér nem lesz, három gyerek elég, nem is tudnánk hová tenni. Erre Gigi: "Hát, akkor ezt majd eladjuk, és lesz hely a kisfiúnak!"

Mondom Håvard-nak, hogy betöltöttük a 30. hetet. Erre ő: "Te jó ég, akkor 10 hét múlva szülünk?"