A család, ahol senki sem hízik

Visszamennék odáig, ahol a múltkor abbahagytam.
Anyatej-diéta - ezt próbáltuk. Napközben minden rendben ment, sokszor cicire tettem a lányt, hogy biztos eleget egyen. De aztán eljött az este, és valami nem stimmelt... Pannit 8-tól 10-ig próbáltam elaltatni, cicivel, ringatással, sétálással, énekléssel, de nem sikerült, csak kesergett a drágám (és nem, nem az éneklés miatt sírt!). Aztán 10 órakor elaludt. Kemény tíz percet aludt, aztán újra rákezdte a sírást. Már mindent próbáltam, de vígasztalhatatlan volt szegénykém. Fél 12-kor már nem bírtam tovább, feladtam a tejdiétát, és csináltam neki baba-zabkását. Ebből aztán egy hatalmas adagot bevágott (ennyit még sosem evett belőle), utána lefektettem és elaludt.
Éhes volt. Éheztettem. Én csak pihentetni akartam a kis gyomrát egy napig, hogy hátha abba maradna a hasmenése. Azt hittem, jót teszek neki. Szörnyen éreztem magam utána - milyen anya vagyok, hogy nem adok a gyerekemnek eleget enni. Úgy gondoltam, ha éhes lenne, többet enne a ciciből. Hát tévedtem. Nem értem más hogy adhat a gyerekének majd egyéves koráig csak anyatejet, mert teljesen egyértelmű volt (három óra sírás után), hogy Panninak csak a tej már nem elég.

Másnap kipróbáltunk valami újat, a krumplit. Ezt főztem össze neki sárgarépával, és nagyon ízlett neki. Ebből is nagyon sokat megevett. Tisztára olyan volt, mintha azt gondolta volna a kis drágám, hogy hú, most legalább adnak enni, eszek belőle amennyit csak tudok!

Panni türelmetlensége igen láthatóan nyílvánult meg a héten. Adtam neki banánt a gyümölcs-rágókájába. Ette is, játszott is vele, volt már belőle mindenhol.

Kiürült belőle a banán, és úgy láttam, hogy enne még belőle. Hát elvettem tőle, hogy kivigyem a konyhába, és megtöltsem. Panni sikítva kezdett el sírni, és közben a hátán fekve dobálta magát. Mikor a banános rágókát újra a kezébe kapta, minden rendben volt, sírás rögtön abba maradt. Ugyanezt mégegyszer eljátszottuk, megint sír, dobálja magát, de mire másodszorra visszaértem hozzá a banánnal, csak rám nézett és eldobta. Mintha azt mondta volna, hogy vidd innen, mostmár nem kell. Érdekes, hogy szavak nélkül is hogy meg tudja értetni magát. A minap leszedte a polcról a "Hogyan legyél fitt mama" dvd-t, és azzal jött-ment a nappaliban. Hm, nem is értem, ezzel vajon mit akart mondani...

Az alvás-helyzet nem javul, sőt. Olyankor kicsit jobb, mikor mellettem alszik, de apa nem hajlandó többet a nappaliban aludni, mondván, hogy a macska mindig ráfekszik. Szóval továbbra is szenvedjük az éjszakákat. Panni mellé tettem az egyik pólómat a kiságyba, hátha segít, ha érzi az illatom. De nem. Már utána olvastam ahol csak tudtam, és egyre inkább arra hajlok, hogy ez csak az első szeparációs szorongás lehet. Persze, erre az anyósom rögtön azt mondta, hogy szepa-szorongás, hát ilyen a világon nem létezik! Különben is, a gyereknek 6 hónapos kora után már nincs is szüksége az anyjára! Hát, erre meg mit mondjak - ez megint sok mindent megmagyaráz.

Írtam a múltkor, hogy Panni milyen nagyon sokat kakil, és csúnya nyálkás is. Idegesített a dolog, elvittem megmérni a lánykát, hogy legalább tudjam, hízik-e rendesen. 69 centit mértem (1 centivel többet, mint a múlthéten) és 7382 grammot. Ez egészen pontosan 32 grammal több, mint két héttel ezelőtt. És ez bizony nagyon kevés. Nem értettem a dolgot. Sokat eszik, sokat kakil, mégsem hízik. Egy dologra tudtam gondolni, hogy valami ételre reagál így, valamit nem bírhat a kis gyomra. Végig elemeztem mindent, amit Panka eszik, és úgy gondoltam, az egyetlen dolog amire reagálhat, az a babapép, amit esténként eszik (ebben ugyanis tejpor van). Apa mondja rögtön, hogy az nem lehet, mert itt minden gyerek azt eszi, babapép és üveges kaja. Én már pedig úgy gondoltam, megpróbálom ezt kihagyni pár napig. És lássatok csodát, másnapra elmúlt a hasmenés és nyálka, azóta csak egy adag jön, és az bizony igen csak nagylányos!

A héten megkóstoltuk a céklát (krumplival összefőzve), és az avokádót (banánnal összetörve). Mindkettőt imádja. Csak szegénykém nagyon öklendezik a daraboktól, főleg a céklától, mert azt nem tudom olyan finomra törni villával, a mennyiség pedig túl kicsi ahhoz, hogy botmixerrel tudjam turmixolni. Nagyi ajánlotta, hogy paszírozzam át egy szűrőn. A végeredmény nagyon jó lett, csak a 25 perces paszírozástól majdnem ínhüvelygyulladásom lett.

Eljutottam az orvoshoz, "akutt-időponttal". A helyzet már annyira gázos, hogy éjszaka sokszor pár percbe is beletelik, mire eljutok a síró Pannihoz (pedig ott van tőlem egy méterre). De úgy érzem, nincs annyi energiám, hogy kikeljek az ágyból, miután pedig felültem, úgy szédülök, hogy nem merek felállni. Szinte semmi ételt nem tudok magamba erőltetni, így még egy kiló lecsúszott rólam.
Persze a háziorvosom nem dolgozott, de mondtam, hogy mindegy, hogy kihez, csak adjanak egy időpontot. Bemegyek a váróba, sehol senki. Látom ám, hogy egy fiatal pasi (ez volt a doki) két csajszival (recepciós+vérvevő) kávézgat a pihenőszobában. Kérdezik, Dóra? mondom igen (gondolom én voltam az egyetlen beteg az nap, hm, érdekes, hogy nem lehet időpontot kapni), mondja, hogy menjek. Miután felvázolom neki a helyzetemet, megkérdezi, hogy miben segíthet... Hát, mondom egy vérvétel jó lenne. Jó. Megkérdezi, hogy mit nézzen. Én meg majdnem visszakérdeztem, hogy melyikünk is az orvos. Mondom, hát, talán nézzünk anyagcserét, vérszázalékot, vasat, meg amit fontosnak tart. Nézi a gépben az adataimat, azt mondja, a vérszázalék áprilisban jó volt, biztos most is az. Végül tsh-t (anyagcserét) nézett, semmi mást. A végén gondolkozik, felváltva néz rám és a laptopjára, és a hét éves tanulmányai után megállapította, hogy maga bizony keveset alszik. És ezzel (még vérnyomást se mért, egy méternél nem is jött hozzám közelebb) hazaküldött. De még írt fel az asztmámra egy új gyógyszert (amit szintén én mondtam neki, én kértem). Azóta akármikor rosszul érzem magam, Havard megjegyzi, hogy nyugi, semmi bajod nincs, csak nem alszol eleget....
Az új asztma gyógyszer viszont úgy tűnik, hogy jó lesz, két napja szedem és már most nem fulladok annyira. De a mellékhatásoknál többek között allergiás reakciók, fulladás, depresszió, agresszió, öngyilkosságra való hajlam áll... csodás...

Amíg én az orvosnál voltam Pannikám vásárolt az apájával, és anya ezt a gyönyörűséget kapta pici lányától. A következő áll rajta: "Ha nem hiszel az angyalokban, akkor még nem találkoztál az anyukámmal".

Apa minden nap sétál egy nagyot Pannival a sífutópályán, ami a ház mögötti erdőből indul. Ő is fogyózik, ez az edzés délutánonként. Nagyon szép volt az idő, én is sétáltam egyet velük. 4,2 km-t mentünk. Itt van néhány kép az útról:

 Gyakorolnak a szánhúzó-kutyák:

 Zuzmó:

Vacsorára isteni saját-fogású tengeripisztrángot ettünk aznap (Havard fogta, nem én), mindenféle fincsi zöldséggel.

A mai vacsoránkat egyik barátunk készíti (itt, a mi konyhánkban), és egyáltalán nem mindennapi menünk lesz - hófajdot eszünk, saját lövésűt! És saját szedésű rókagombát (szintén a barátunk szedte, megmondom őszintén, én ettől tartok egy kicsit). Képet egyelőre csak a halott madárkáról tudok mutatni, a kész vacsoráról majd a következő bejegyzésben láthattok.

Na, ebből eszünk négyet!

Két tündéri videó az én kis akrobatámról:

Három új albumot töltöttem a Picasara, majdnem kétezer új képpel!