Csökkenő hómennyiség, csökkenő energiaszint - és egy "új világ"

Kezdem a panaszkodással, és akkor a végére marad a "jó" részt.

Miután beszedtem egy doboz gyógyszert, amitől szinte semmit nem tudtam aludni, a tüneteim semmit sem enyhültek. Normál esetben nem foglalkozok egy kis megfázással, de már bő két hónapja tart, és a légzésem sem akar rendeződni, ezért igent mondtam az antibiotikumra. Az itteni orvosok tényleg csak a legvégső esetben írnak fel antibiotikumot, ha nagyon muszáj, nem úgy, mint otthon. Csodálkoztam is, hogy most vizsgálat nélkül is felírták. Bár gondolom, az orvos azt gondolta, hogy február óta egy vírusfertőzés már elmúlt volna. Ebből a gyógyszerből is már csak egy napra való van hátra, javulás azonban nem sok. De a múlt héten végre bemehettem egy vérvételre, aminek (ha szerencsém van) ezen a héten meg lesz az eredménye.

A garázs teli van még dobozokkal, zsákokkal, mindenfélével. De annyira nincs erőm két-háromnál többet kipakolni egy nap. A lányokat is sajnálom, mert főleg maguk játszanak, nem nagyon szervezett az "órarendjük". Én nem tudom, más hogy bírja. Az egyik gimis osztálytársam egy Youtube-csatornán keresztül osztja meg a tapasztalatait, 6 gyerekkel otthon. Neki sikerül. Elmondja, hogy nekik milyen jól bevált rendszerük van, és hogy az ő szavait idézzem: "csak egy kicsit kevés idő jut az ovisokra délelőtt". Ez volt az a félmondat, ami engem a földbe döngölt. Nekem csak két ovisom van (ráadásul az egyik iskolaelőkészítős), de velük se csinálok "semmit". Nekem nem megy.

Most próbalok magyarázkodni... Egyedül vagyok velük éjszaka, mivel Pappa dolgozik. Gigi egy jó éjszakán csak kétszer ébred, egy rosszon, hát, többször. De ha ő aludna is, én valamiért nem tudok. Csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben. Most már rendszeresítettem egy noteszt az ágyam mellett, hogy ami éjszaka eszembe jut, másnapra nehogy elfelejtsem. Gigi 5 és 6 óra között kel reggelente. Beteszem magam mellé az ágyba, a kezébe adom a tabletet, és fél 7-ig, 7-ig azon nézi a mancs őrjáratot, amíg Panni fel nem ébred. Akkor megyünk reggelizni. Reggeli után még mesét néznek egy kicsit, aztán mennek játszani. Tv még nincs, ezért nézik a tabletet. Vagyis van tv, csak még nincs meg amivel a falra lehetne erősíteni. Hú, kétszer kitöröltem az utolsó pár mondatot, mert nem voltam benne biztos, hogy leírjam-e. Igen, a reggeli órákban a mese foglalja le a gyereket. Szégyen, nem szégyen, ez az igazság. De így talán van időm arra, hogy megágyazzak, rendbe tegyem a hálószobákat, elpakoljak reggeli után, esetleg én magam is megreggelizzek, válaszoljak a munkahelyi üzenetekre, talán még egy kávét is meg tudok inni. De olyankor általában már valamelyiküknek kakilni kell, Gigi a bilibe akar pisilni, nem abba, a másik bilibe, az lent van, de felhozom.

Általában délután 3-4 ig egyedül vagyok velük, amíg Pappa alszik. Nekem ez idő alatt "elvileg" dolgoznom kell. De mellette még tartsak foglalkozást is a gyerekeknek, és még az ebéd is legyen kész? Hát nekem ez nem megy! Mondjuk ebédet mindig főzök, de ezek szerint akkor a gyerekeket hanyagolom el. Mert a "szuperanyák" szerint ez mind belefér. Hát, nekem nem. Én már annak örülök, ha a videókonferencia közben nem vesznek össze valamin, és nem jönnek utánam sikítva, hogy a másik mit csinált, vagy nem csinált. Irigylem azokat, akik ezt mind össze tudják hozni, és jogosan lehetnek büszkék magukra! De én nem tudom utánuk csinálni. Úgyhogy én ezennel ismét magamra terítem a "szaranya-palástot".

Délután eltakarítom az ebéd maradványait, esetleg begyúrok egy kenyeret. Mert az megnyugtat, és ad egy kis sikerélményt. Pláne, mikor a lányok nagy étvággyal megeszik. Aztán dolgozok. Az esti fektetés 7 és 8 óra között zajlik, hogy meddig tart, az annak a függvénye, hogy melyik gyerek az enyém. Utána még dolgozom, aztán kidőlök. Aludni ugyan nem nagyon tudok, de mikor elaludnék Gigi biztos felébred. És reggel kezdődik újra az egész. A dobozok meg várnak...

Igaz, az óvoda tegnap kinyitott, de mi nem vittük a lányokat. Szerintünk még nem biztonságos. Hogy mikor fogom azt mondani, hogy mostmár biztonságos, nem tudom. De megoldjuk itthon. Nehezen ugyan, de megoldjuk. Az új óvodai rendszer szerint kint az udvaron kell leadni őket, megvan, hogy melyik gyereket hol, és mikor. Váltóruhát, és mindent amire szükség lehet minden nap hozni-vinni kell. A gyerekek a nap nagy részét az udvaron töltik, bár a mi ovinkban ez eddig is így volt. Elkülönített játszó-területek vannak. Délután oda kell telefonálni, hogy mikor mehetsz a gyerekért, időpontot kapsz, és az udvaron összeszedheted a gyereket. De ha nem vagy ott a megbeszélt időpontban, akkor meg kell várnod, hogy ne legyen bent x szülőnél több. A gyerekek minél kevesebbet érintkezhetnek egymással - amit szerintem mindegyiküknek nehéz lesz betartani, de főleg a legkisebbeknek, mert hogy magyarázod meg egy egyévesnek, hogy ne vegye ki a másik szájából a játékot? De ami legalább ilyen nehéz, hogy az óvónők is fel vannak szólítva a gyerekekkel való minimális fizikai kontaktusra. Hogy hogy fogják ezt megoldani, nem tudom. Azt is mondják, hogy most(!) a beteg gyerek nem mehet oviba. Személy szerint, szerintem a beteg gyereknek máskor sincs helye az óvodában... Ezek egy része országos intézkedés, de van köztük olyan is, amit az óvoda saját maga alakíthat ki a körülményeknek, és a gyerekek számának megfelelően.

Mi továbbra is folytatjuk a digitális oktatást az egyetemen, sőt, valószínűleg az új, őszi félévben is végig ugyanúgy digitálisan folytatjuk majd.

Norvégia legújabb eszköze egy applikáció, aminek a letöltését mindenkinek ajánlják. Nem kötelező, de mindenkinek ajánlott. Az applikáció regisztrálja, hogy hol vagy, kikkel találkozol (ha nekik is le van töltve az applikáció), így egy esetleges megfertőződés után pontosan tudják, hogy merre jártál, kikkel voltál kapcsolatban. Országszerte megoszlanak a vélemények az applikáció használatáról, és annak személyiségi jogokat sértő mivoltáról.

Itt elkezdett olvadni a hó. Pár napja nagy nehezen kiástam magam a terasz-ajtón!

Pannival kimentünk lapátolni, és bár sokat dolgoztunk, nem sok látszata volt.

Két napja Pappa is kint volt a lányokkal, jó sok havat ellapátoltak, és ez alkalommal meg is látszott!

Ennek örömére megrendeltük a kerti (teraszi) bútort, mert hát mindjárt nyár van. Á, nem azért. De amit már két éve kinéztünk magunknak, és most végre helye is lenne, pont akciós volt, úgyhogy megrendeltük. Egy része már meg is érkezett. Pappával bevonultunk a garázsba, és megpihentünk rajta. Csend volt! :D

Aztán felvittük a nappaliba, mert ugye kanapénk még nincs. A lányok (és a koalák) rögtön el is foglalták.

Később pedig Torres.

Pedig ő hiper-szuper szobát kapott, játszótérrel meg mindennel. Hát, még csak a közelébe sem megy.

Mivel mindig Panni dolgaira fekszik, ezért most ráterítettem Panni kabátját, hátha így kipróbálná. Eddig semmi. A földön lévő Panni-ruhákat részesíti előnyben...

Fantasztikus házavató-ajándékot kaptunk a barátainktól! Itt éppen próbáljuk megfejteni... :D Mikor legközelebb sikerül kirakni, lefényképezem egészben, minden részletével együtt.

A lányok szobájába mostantól beléptető rendszer működik! Panni ajtaján belépés előtt a helyes kódot kell benyomni...

... Giginél pedig a három koalát(!) kell megsimogatni.

A végére pedig egy kis nosztalgia; tegnap volt a 8. házassági évfordulónk, a norvég. :)

Pár humormorzsa a végére:

Panni ma este velem alszik. Mikor lefektetem, azt mondja: "Hú, mamma, a ti ágyatok olyan finom puha! Nem olyan, mint az enyém. (nyomkodja a matracot) Ez miből van, pamutból? Az enyém biztos betonból."

Este imádság előtt mindig azt mondom, hogy akkor most összekulcsoljuk a kezünket, behunyjuk a szemünket, és imádkozunk. Erre Gigi megkérdezi: "Mamma, nem baj, ha én kikulcsolom a szemem?"

Még egy cukiság. Gigi mindig a Mancs őrjáratot akarja nézni, különösen egy részt. Most már arra is rájöttem, hogy miért! Meg akarja tudni és megjegyezni Ryder telefonszámát, hogy fel tudja hívni, és talán ebben a részben lehet látni, hogy milyen számot hívnak. :)