2021. december 15., szerda

Egy nem mindennapi születésnap

Drága Gigusunk!

Végre elérkezett a nap, amire annyira vártál, amire a nyár vége óta számoltad vissza a napokat. 5 éves lettél! Igaz, egy teljesen más ünneplés lett, mint amit szerettél volna. Erre egyikünk sem számított. Születésnapi korona helyett egy egészen másfajta "koronád" van most. De bepótoljuk majd az ünneplést, ígérem! Már nagyon-nagyon várjuk, hogy végre jól megpuszilgathassunk és megölelgessünk! Isten éltessen drága kicsi lányom, szeretetben, egészségben, boldogságban. Nagyon szeretünk!





A szobát még késő este feldíszítettük, reggel pedig születésnapi dallal és süteménnyel köszöntöttük az 5 éves nagylányt.

Utána jöhettek is az ajándékok. Persze Panni a csomagok kibontása után felhívta a figyelmem arra, hogy amit megbeszéltünk, azt nem vettük meg Giginek. Hát, így jár az, akinek mindenféle hormonokkal van tele a feje, és ezerfelé járnak a gondolatai. Ettől függetlenül Gigusom nagyon boldog volt, és örült az ajándékainak.







Panni kicsit csalódott volt, hogy ő most semmit nem tudott készíteni a testvérének, de azért egy pici meglepetéssel mégiscsak készült anélkül, hogy Gigi meglátta volna.



Az óvodából is küldtek üdvözletet a barátai.

Bár Gigi még mindig nagyon keveset eszik, de azért már meg-meg kóstolt mindent. A szokásos születésnapi hot dog-ot kérte ebédre, egy felet meg is evett belőle. Tortánk is volt ám, mert azért a szülinap mégsem szülinap torta nélkül. A szülinaposunk kívánsága pedig a születésnap témáját illetően (Giginek mindig különleges ötletei vannak) nem más, mint "róka és hód" volt.


Viszont itt elkövettünk egy nagy hibát! Eddig annyira óvatosak voltunk mindennel, annyira odafigyeltünk mindenre. Most viszont gondolkodás nélkül ettünk mindannyian a tortából, amin Gigi a gyertyákat elfújta... Nagyon remélem, hogy már nem fertőz! (Pedig olyan finom torta volt, de így nem merek többet enni belőle.)

Pannim már nagyon óhajtotta az édességet, minden gond nélkül sikerült pillanatok alatt elpusztítania a tortaszeletet.

Lefekvéskor megkérdeztem Gigit, milyen volt a születésnapja. Azt mondta szuper! Volt torta, és ajándékok. De a legjobb az volt, hogy együtt voltunk. (Nekem itt valami belement mindkét szemembe, és ki kellett jönnöm a szobából egy kicsit...)

1 megjegyzés :