Elmaradt a gyertyagyújtás

14 napja vannak elzárva (Gigi 12), 14 napja nem puszilhatom meg őket. 

Akárcsak a harmadik, a negyedik adventi gyertya is érintetlen maradt. Megígértük a lányoknak, hogy nélkülük nem gyújtjuk meg. Giginek még tegnap este is pozitív volt a tesztje, ráadásul sokkal erősebb, mint az előző két teszt volt. Felhívtuk az orvost, és azt mondta, hogy valószínűleg nagyon nagy adag vírussal fertőződött meg (biztos is, mert nagyon erős volt az első tesztje), és azért múlik el ilyen sokára. De addig, amíg az általános állapota jó, jó a kedve, nincs visszatérő láza, nem kell aggódnunk. Én azért így is aggódom.

Panni még mindig nagyon taknyos, egyébként jól van. Leszámítva azt, hogy két napja beütötte a könyökén lévő szemölcsét, ami most begyulladt (pont, mint a nyáron). A karja bedagadva, piros, kemény, forró. Kezelgetjük a tőlünk telhető legjobban, ugyanis orvoshoz most nem nagyon tudunk fordulni. Már lassan két éve, hogy felsőlégúti megbetegedéssel nem lehet a háziorvoshoz menni, csak az ügyelet külön erre fenntartott részére. Mivel Panni még taknyos, csak ide tudnánk vinni, de ők most nagyon le vannak terhelve szegények. Reméljük elmúlik, ha ugyanúgy járunk el vele, mint a nyáron a combján lévővel.

Én tegnap (ismét) elértem a mélypontot. Nem hiszem el, hogy még mindig benne vagyunk. Tegnap egész nap sírtam. Annyira szeretném már, hogy vége legyen. Nem érzem jól magam. Nincs már semmi erőm. Szinte állandóan fáj a hasam. Görcsöl. Tudom, mindenki azt mondja, hogy ne idegeskedjek, de nekem ez most nem megy. Mikor már végre jobbnak tűnik a dolog, mindig jön valami új. Együtt leszünk-e karácsonykor? Együtt ülhetünk-e majd az asztalhoz? Nem tudom. De ez a szívem minden vágya. Tegnap mondtam Håvard-nak, hogy én már nem bírom tovább. Erre ő azt válaszolta, hogy de igen, bírod, mert bírnod kell. Úgyhogy egy nagyon rossz éjszaka és pár óra alvás után, ma újra próbálom "bírni".

Ma is voltunk kint levegőzni: