2014. február 1., szombat

Kulturális eltérések, avagy hú, de sok veszekedés lesz még ebből...

A mai nap egész jól indult, annak ellenére, hogy megint nem sokat aludtunk. Kettőkor még fent voltunk, párom hatkor már felkelt. Én meg kb. negyed óránként ébredtem arra, hogy úgy fájnak az ujjaim meg a karom, hogy legszívesebben levágnám. De azzal biztatnak, hogy szülés után elmúlik. Hát, én is ebben bízom!

Reggeli után elsétáltunk a boltba. Jó, hogy nem egyedül mentem, mert olyan hideg volt, hogy én biztos megint visszafordultam volna! Odafele a popsi fázott, visszafelé meg a pocak. Pedig több réteget, ha akartam volna sem tudtam volna magamra venni. Eszméletlen hideg volt a szél, Haavard is csak szentségelt! Pedig akkor gondolhatjátok milyen hideg volt!!! Mondom neki a boltban, hogy vennünk kéne még bébiknek való sampont (nagyon jó márka egyébként, parfüm meg minden mentes). Kérdi Ő, minek. Hát, itt azt mondják, hogy a bébit majd olyan vízben fürdetjük, amibe teszünk bébiolajat. És én gondoltam, hogy a kis haját ne olajozzuk már össze. (kedves gyakorlott édesanyák, nyugodtan szóljatok hozzá a témához). Na mindegy, valahogy a hajmosással kapcsolatban szóba jött a koszmó. Hát "kiderült", hogy itt a gyerekek koszmósan születnek, és a világon semmit nem kell vele csinálni, majd kinövik...(???) Jé, mondom én, de érdekes, a magyar gyerekeknél nem így van... Ekkor kezdődött meg a feszültség kettőnk között.

Ma újra turmixot (smoothie-t) csináltam, ez alkalommal eper, szeder, áfonya és banán. Úgy örülök, hogy a "kívánósságom" a csokiról és a kekszről átváltott a turmixra :) Hú, nagyon jól sikerült! Csak, hogy a Ti nyálatok is csorogjon:



Na de a sütike meg a torta még mindig a kívánságlistám csúcsán áll. És úgy gondolom, hogy valóságos emberkínzás a hűtőben elhelyezett gyönyörűséges marcipántorta, amit holnapig csak nézni lehet! Majd meg őrülök minden alkalommal, mikor kinyitom a hűtőt!!! Persze, lehet, ha kicsit könyörögnék, mégiscsak megkóstolnánk már ma! De azt hiszem ez a lehetőség elúszott akkor, mikor a következő beszélgetés kezdetét vette...

Megkérdeztem a párom, hol és hogyan lehet itt a gyerekeknek a fülét kilyukasztani - mivel olyan, hogy kozmetikus, mint nálunk nincsen. Hát az én drága birkatürelmű férjemet elég régen láttam így kikelve magából. Meg vagyok én őrülve? Fülbevalót egy kisgyereknek? Jó, hogy nem csinálok belőle mindjárt prostituáltat!? Én próbálom szépen elmondani, hogy nálunk ez a szokás, már kicsinek kilyukasztják a lányok fülét. Erre a válasz, hogy a mi lányunknak márpedig nem lesz! Majd ha felnő és akar magának, akkor majd csináltat. Az én konklúzióm: itt 12 évesen csak az ivászat elkezdése a természetes, a fülbevaló az nem.

Kíváncsian várom, miben fogunk még nem-megegyezni az  évek során. (mint például a télapó, a karácsonyi és húsvéti szokások, csak hogy egy párat említsek)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése