2014. február 3., hétfő

Még 12 nap...

Először is, csak megemlíteném, hogy az első bejegyzésemet kiegészítettem néhány technikai információval a hormonkezeléssel kapcsolatban.

Ma elgondolkoztam azon, hogy eddig miért is nem hordtam férfi boxeralsót. Kényelmes is, meleg is - hát a finish-ben kell erre rájönni? Reggel meghökkenve tapasztaltam, hogy kifogytam a kényelmes fehérneműkből, ezért a páromtól vettem egyet kölcsön. Nagyon meg voltam vele elégedve! :) Persze reméltem, hogy ma nem kerülünk be a szülőszobára, mert mit szólnak, ha meglátnak boxerban?

A következő 3 nap reméljük nyugiban telik majd el, mert Haavard éjszakás. Kb. csütörtök délután úgy 4 óra felé lesz már olyan állapotban, hogy nem küld el melegebb éghajlatra, ha véletlenül mennünk kell.

Ma nyugis napunk volt, bevásároltunk a következő 2-3 napra.
Rájöttem arra is, hogy a mosógépbe, valamint a szárítóba való ki-és bepakolás nekem már teljesen elég testmozgásként! Már úgy fáj a derekam meg a medencém, hogy az autóból nem birok egyedük kiszállni! Na meg az ágyból is elég nehezen. De hát ez van, próbálunk a pozitív dolgokra koncentrálni:) Erről jut eszembe, drága kislányom tegnap este már megint kirúgta/akasztotta a bordámat...

A konyhában gyűlik a mosatlan, de úgy döntöttem, holnapra hagyom. Holnapra egyébként tervezem a fürdőszoba-takarítást is, majd meglátjuk mi lesz belőle :)

Azt tegnap elfelejtettem, hogy a olyan szél meg hóátfúvás volt, hogy a felföld (a kórházba vezető út) le volt zárva. Statisztikailag ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 2 hétben nem lesz :)


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése